Képzeljünk el egy tornasort! Te állsz legelöl, melletted az egyik szülőd, amellett a nagyszülőd, amellett a dédszülőd, és így tovább, szépen sorban a generációk szerinti rendben.

A tornasorban a második-harmadik-negyedik végigélte a világháborúkat. A hetedik Petőfi kortársa volt, és lehet, hogy a szabadságharcban lelte halálát. A tizenötödik kitartott Rákóczi mellett, elődei a huszonharmadikig a török korban éltek. A huszonötödik Mátyás alattvalója volt, pedig nem áll valami messze – vicces, hogy nem látott krumplit és nem különbözött a bal és a jobb lábbelije! A harmincadik túlélte a nagy pestisjárványt, a fekete halált. (De a többiek is túléltek mindenféle himlőt, kolerát, tífuszt és egyebeket.)

Messze te vagy mind közül a leggazdagabb. A sorban a tízedik egész életében nem hordott összesen annyi cipőt, mint ami neked van most – még ha nagyúr volt se. Ha most hirtelen körbenézel a klaviatúra mögül, akkor szinte csak olyan dolgokat látsz, amit a sorban negyedik el sem képzelhetett. Finomított kristálycukor? Meleg víz? Gyufa? Sí-aláöltözék? Bélféregtelen állapot? Fürdőgatya?

De menjünk tovább, és képzeljük el, hogy melletted állnak egymás mögött a szüleid. Mellettük oszlopban a nagyszüleid, mind a négyen, majd a dédszüleid oszlopban mind a nyolcan, ésatöbbi. Az oszlopba rendeződött felmenőid száma oszloponként a 2 hatványait teszik ki, azaz 2 szülő, 4 nagyszülő, 8 dédszülő, 16 ükszülő, 32 szépszülő. Figyelem! A tízedik helyen már 512 felmenő áll az oszlopban! A Rákóczi mellett harcoló generációban már 16.384! Bizony! Ez a huszonötödiknél (Mátyás korában) 33 és fél millió!!

Persze csak elvben! Mert már körülbelül a 27. oszlopban elvben annyian állnának, mint a korabeli Európa teljes lakossága, ami persze lehetetlen. Addigra (pontosabban azóta) az egész összekuszálódott, és egy csomó ember összevissza áll, egyszerre több helyen is, kölcsönös összefonódásokkal keresztül-kasul.

Viszont egypár dolgot a nagy számok törvénye (örvénye) alapján teljes bizonyossággal levonhatunk:

Gyakorlatilag bizonyossággal állíthatjuk, hogy minden ma élő, európai gyökerű emberrel van valamiféle közös ősünk mondjuk a harmincadízigleni felmenőkre nézve. Károly herceggel is, és a krími oroszokkal is rokonságban vagyunk.

Gyakorlatilag bizonyossággal állíthatjuk, hogy mindannyiunkban csorog eltérő arányban mindenféle népek véréből egy kevés, szóval óvatosan a cigányozással-zsidózással-dánozással és egyebekkel! Ugyanekként van nemes és cseléd vér is mindenkiben egyaránt.

Gyakorlatilag bizonyossággal állíthatjuk, hogy (nagyjából mondjuk) a tízedik felmenőink idején és előtte a felmenőink egymással teljesen ellentétes oldalon állva, külön nyelvet beszélve, egymás ellen harcoltak. Nincs jog- és eszmefolytonosság!

Ej, de jó is lenne mind barátságban és békében lenni - legalább a felmenőimmel!

Ha tetszett ez az írás, lájkold, kommenteld és oszd meg! Ha nem tetszett, kommenteld. 

Egyre több helyről hallom, olvasom, hogy demográfiai válság előtt állunk, mert a hazai (különösen a kelet-magyarországi) társadalom „elcigányosodik”. (Legutóbb pl. a rasszista lelkész-minisztertől: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/hirek/ketszazmilliard-forinttal-marad-tobb-a-csaladoknal-a-kovetkezo-ot-evben. ) A kommentekben pedig egymást érik a nyíltan uszító, kirekesztésre, és sajnos néha (gyakran) az elűzésre, sőt likvidálásra utaló sorok.

Gondolkodjunk egy kicsit.

Ki is a cigány? Aki annak vallja magát? Vagy akinek a szülei cigányok? Ez utóbbi esetben megint csak definiálni kellene, hogy a szülők mi alapján azok. Vagy akinek a szülei annak vallják magukat? De akkor meg megint az öndefiníciónál vagyunk. Vagyis mielőtt ítélkezünk bárki fölött ilyen vonatkozásban, meg kell tőle kérdezni, minek vallja magát.

Vagy aki ilyen kulturális térben nőtt föl? Ez esetben meg definiálni kellene azt, hogy mit értünk ilyen kulturális tér alatt? …És ha még nem nőtt fel? Vagy csak részben tartózkodott ilyen kulturális behatás alatt?

Vagy aki rassz-jegyeket visel? Sötét a bőre? Megint nem jutunk sehova, mert vannak sötét bőrű magyarok és világos bőrű cigányok is.

Tehát egy rendes rasszizmust eleve el sem tudunk kezdeni, csak akkor, ha a támadni vágyott embertől (több ember esetén az emberektől egyenként) megkérdezzük, hogy ő éppenséggel cigány-e.

----------------------

Én magyar ember vagyok, és pedig elsősorban azért, mert magyarnak vallom magam. (Liszt Ferenc nem értett magyarul, nem ebben a kultúrában nőtt fel, jóformán nem is tartózkodott Magyarországon, mégis egész életében magyarnak vallotta magát, ha kérdezték. Ezért tekintjük magyarnak, és vagyunk rá büszkék.)

----------------------

Tehát. Egy pár percre fogadjuk el azt a rasszista borzalmat gondolkodási kiindulásul, hogy valami miatt a cigány embert kevésbé kell tisztelni, mint az átlagot, ill. hogy önmagában a cigány mivolta miatt rászolgált az üldözésre, a kirekesztésre és egyéb hátrányokra. Ezzel egyidejűleg pedig a magyart, csak azért mert magyar, szeressük és támogassuk az átlagnál jobban.

Ez esetben a probléma az, hogy mit kell tenni egy olyan emberrel, akinek egyik szülője ilyen, a másik meg olyan? (Több ezer honfitársunk van így.) Ővelük mi legyen? Őket üldözni, vagy éppenséggel támogatni kell? Vagy ez kioltja egymást, és úgy kell viszonyulni hozzájuk, mint egy itt tartózkodó - mondjuk - portugálhoz? (De a portugált meg a vendégjog ősi elve alapján inkább kicsit támogatjuk.)

Még a legfelkészültebb rasszizmus sem képes választ adni erre az egyszerű kérdésre. Vagy ilyen esetben is rá kell bíznunk az illetőre, hogy döntse el ő maga, hogy ki is ő valójában? De akkor mi a helyzet, ha vegyes indentitásúnak vallja magát?

De lépjünk még eggyel tovább. Mit kell kezdenünk azzal az emberrel, akinek csak az egyik nagyszülője volt cigány? Ő már nyilvánvalóan inkább magyar, mint cigány, tehát máris az átlagnál jobban kell őt támogatnunk. De vajon, ha ő maga cigánynak vallja magát, akkor mit kell tennünk? Elnyomni a meggyőződése miatt akkor is, ha valójában inkább magyar?

Ez utóbbi embernek az egyik nagyszülője cigány. A cigány nagyszülőt vajon üldözni és elnyomni kellene a cigánysága miatt a rasszizmus logikája szerint akkor is, ha történetesen egy magyar identitású unokát nevelt föl? Magyar ember fölnevelése a rasszizmus elemi elvei okán támogatandó tett. Ha cigány tesz ilyet, akkor máris inkább támogatandónak minősül a logika egyszerű elvei alapján még az eredeti álláspont figyelembe vétel mellett is, azaz inkább támogatandó, még ha cigány is. Ez esetben viszont hogyan számolunk el a rasszista társainknak arról, hogy találtunk egy embert, aki cigány ugyan, de mégis támogatandó?

…És így tovább. Ha nem szeretjük a félig vagy negyedig cigány, de a többi részében magyar embert, akkor milyen aránynál lehet ezt figyelmen kívül hagyni? Ha például az már nem számít megbélyegezendőnek, akinek csak az egyik ükszülője volt cigány, akkor meg az a kérdés adódik, hogy az egy cigány dédszülős ember vajon pontosan miben is különbözik az egy cigány ükszülős embertől?

Satöbbi, satöbbi, satöbbi.

Nem nehéz kérdések.

Amíg a rasszizmus, cigányellenesség, kirekesztés ezekre a végtelenül egyszerű kérdésekre nem tud igazságosan válaszolni, addig én ezeket az eszméket társadalmilag káros, elutasítandó és ostoba gondolatoknak tartom, és az úgy általában a cigányság elleni hitvány és üres hőzöngést elítélem, a harsány hangoztatókat, az igazságtalanság önjelölt apostolait megvetem, és bizony, erre bíztatok mást is.

----------------------------------------

Még néhány gondolat:

A fenti eszmefuttatásban a magyarságot és a cigányságot ki lehet cserélni bármely többség-kisebbség viszonylatra, természetesen olyanra is, ahol épp a magyarság a kisebbség. És bizony az elszakadt országrészekben élő jelentős vegyes magyar identitású tömegekkel is kell kezdeni valamit; leginkább és elsősorban tiszteletben tartva őket, figyelni rájuk. Nem csak szín szerbek vannak az egyik oldalon szín magyarokkal a másikon, és nem is csak két oldal van.

A helyzet kezelésére tökéletesen alkalmatlan a kirekesztő és igazodásra kényszerítő nacionalizmus.

----------------------------------

Ha a bevezetőben szereplő, és mostanában minduntalan előkerülő gondolat arról, hogy a társadalmunk „elcigányosodik” (lejön a pofámról a bőr, hogy egy ilyen szót leírok), szóval ha ez igaz is lenne így egyszerűen, hogyan lehetne ezt a cigányoknak terhükre róni? (Mert mindenki nekik rója föl.)

Nem az inkább a hibás, aki lemarad?

----------------------------------

Azért is írtam le ezen gondolataimat, mert sajnos alig akadt olyan társaság, ahol ezeket végig lehetett volna mondani. Pedig ez csak puszta igazságkereső logika.

Ám ha az ember a logika mentén érvel, akkor általában már a második mondatnál legyintenek: „ne dumálj itt nekünk, hát nézd meg, milyen koszosak és lopnak is”

De én ebben az esetben nem a kérdés szociológiai vagy a kriminológiai vetületével, hanem a logikai igazságtartalmával kívánok foglalkozni. (Remélem, később még lesz módom ezekben a megközelítésekben is összeszedni az érveket.)

Itt a lényeg most az, hogy megértsük, hogy az „ezek” nem léteznek. Olyan nincs, nem lehet, fogalmilag kizárt, hogy igazságos legyen az „ezek” ellen irányuló gyűlölet, akármi is legyen a tapasztalat.

 „Ezek” elleni tapasztalat ugyanis a fentiek alapján nincs, mert fogalmilag kizárt. Vannak erős és kevésbé erős identitásúak, vannak, akik szívesen beilleszkednek, vannak, akik büszkén dacolnak, igen, vannak bűnelkövetők, deviánsak, élősdiek, de vannak szelídek, jámborak és tisztelettudók is.

Semmilyen problémát nem old meg a gyűlölet, a rasszizmus. Sem a cigányok esetében, sem a szórványmagyarság esetében.

-------------------------------------

Kulturális autonómiát követelünk – joggal. Kulturális autonómiát adni vajon készen állnánk?

-------------------------------------

A gondokra, kérdésekre (mert bizony vannak bőven) vannak, lehetnek megoldások. De önmagában a gyűlölet, a kirekesztés, a szegregáció az igazságosság próbáját nem állja ki.

Ha tetszett, lájkold, oszd meg, kommenteld. Ha nem tetszett, kommenteld!

Azt állítom, hogy erős baloldalra van szükség. Ez elsősorban a baloldali politika társadalmi közbeszédben való markáns jelenlétét, másodsorban pedig mértékadó személyek felelősségvállalását jelenti.

A baloldali politikai gondolkodás nem csak a jelenlegi hatalomgyakorlással szemben állást foglalók ügye: az egészséges, erős baloldal az egész társadalom szempontjából alapvetően fontos. A társadalom ugyanis egy dinamikusan változó rendszer, amely részben természettudományos törvényszerűségek, részben pedig aktívan befolyásolható illetve passzívan ható társadalmi tények, aktusok, törvényszerűségek által meghatározott.

(Ráadásul a baloldaliság nem egyenlő csupán a magukat baloldaliként definiáló ellenzéki pártokkal, csoportosulásokkal, mint ahogy egyes kormányzati intézkedések viszont nyugodtan tekinthetők baloldalinak.)

A társadalmi változások vektorait mi magunk, a társadalom tagjai határozzuk meg, akaratunk és felelősségvállalásunk szerinti arányban. A társadalom mozgásai akkor tudnak a legigazságosabb irányba mutatni, ha a társadalom minél több tagja (nem csak természetes személyek, de civil szervezetek, pártok, egyéb személy-összességek) is részt vesz/vesznek az irány mutatásában. A detektálható, és tényleges ható egyes vektorok összessége határozza az egész társadalom mozdulását (jó esetben: fejlődését), ami természetes módon visszahat az egyesek életére, lehetőségére.

Ha a baloldali politika a mozgató körből hiányzik, akkor egyszerűen a társadalom fosztja meg magát attól, hogy a felmerülő kérdésekre való válaszok közül a legszélesebb látószögben keresse a megoldást, függetlenül attól, hogy az aktuális hatalom balos vagy jobbos-e.

Ezzel természetesen azt is állítom, hogy ugyancsak hiba lenne a jobboldali politikát, mint létező szükségszerűséget egészében elutasítani és a kirekesztése végett tevékenykedni.

A fentiekhez képest a jelenlegi magyarországi helyzetben elsősorban alapvető kérdéseket kell megfogalmazni, és azokra meg kell hozni a válaszokat akként, hogy ezt a folyamatot ne befolyásolja semmilyen módon sem a jobboldal öndefiníciója, sem a jelenlegi baloldali vagy magukat baloldalinak tekintő (önjelölt) politikusok személyi köre.

Mi tehát a baloldali gondolkodás lényege?

Szerintem (ez fontos lehet, hogy csak szerintem) a baloldaliság fix pontjának meghatározása viszonylag egyszerű:

A baloldaliság az esélyteremtő közösség támogatása, amely a társadalmi újraelosztás (redisztribúció) során az eredeti elosztásban hátrányosabb sorsra jutott rétegeket részesíti előnyben, és a legszélesebb társadalmi hasznosságra törekszik, nem csupán pénzügyi vagy gazdasági, hanem mindennemű javak tekintetében.

Az állam tehát ne a gazdag (az egyszerűség kedvéért: magas jövedelmű és/vagy jelentős vagyonnal bíró) rétegeket támogassa.

A jelenlegi politikai helyzet (és az én személyes ízlésem) azt teszi számomra szükségessé, hogy ezen definíció mellé rendeljem elválaszthatatlanul a patriotizmust, a türelmet és a demokrácia iránti elkötelezettséget.

A patrióta gondolkodás szakít azzal a meggyőződéssel, hogy a nemzet tagjai csak azok lehetnek, akik közös vérségi leszármazói a magyar ősöknek. Ezzel szemben a nemzet tagjának tekint mindenkit, aki maga a nemzet tagjának kívánja tekinteni magát. Ha valaki részt vállal a közösség munkájából, pénzügyeiből, a társadalom reprodukciójából (demográfiájából) vagy kultúrájából bármilyen kis részben is, az a nemzet fogalmából nem zárható ki. A patriotizmus befogadó: mindenkit beenged, aki magyar, és aki a magyarországi vagy határon kívüli magyar közösséghez szeretne közösségalkotóként, felelősségviselőként és feladatvállalóként tartozni.

A patriotizmus a jelenlegi elsöprő erőre törekvő, a kívül rekedtek ellen irányuló türelmetlen nacionalizmus ellen lép fel.

A türelem az igazodásra késztetés teljes elutasítását, a minden gondolat iránti nyitottságot jelenti.

Demokrácia alatt azt értem, hogy a közösség számára címzett döntéseket a legszélesebb igények felmérése és érvényesítése mellett a lehető legnagyobb érintett személyösszesség hozza meg. Ezen elveket a delegált döntéshozatal esetén a képviselet szabályzó rendelkezéseinek és a gyakorlatnak is követnie kell.

A baloldali definícióképzésnek tökéletesen figyelmen kívül kell hagynia a (jelenleg létező) jobboldali rendező elveket, alapvetéseket, definíciókat, illetve személyeket, véleményhordozókat. Ezekhez nem szabad igazodni az önmeghatározásnál. Az egyes operatív döntések során természetesen szükséges lehet az ellentét megjelenítése, de az ahhoz való alkalmazkodás, vagy attól függő állásfoglalás nem.

Feladatok

A jelenkor tüntetései, a politikai mozgolódások alkalmasak arra, hogy láthatóvá tegyék azokat a társadalmi elégedetlenségeket, amelyeket a kormány okozott (és amelyek csak részben vezethetők vissza a baloldali gondolkodástól való eltávolodásra), azonban önmagukban alkalmatlanok arra, hogy szervező és rendszerező erőkké váljanak. Tudja azt a kormány is, hogy tömegnek szóló  „szerveződjetek!” kiáltás elszáll azonnal a szélben.

A feladat tehát a szerveződés. Ehhez találkozók, tematikus mini-konferenciák, nyílt és zárt találkozók, publikációk, előadások kellenek – ezekhez pedig pénz. Be kell látni, hogy ilyen eszközökkel jelenleg csaknem kizárólag a régi, és ezért joggal felelőssé tett pártok, szervezetek, személyek rendelkeznek. Ezek történelmi felelőssége, hogy a színpadról lelépjenek, de egyben a maradék személyes lehetőségeiket felajánlják a baloldali eszmének: esztétikailag tiltakozom, de nem látok más lehetőséget, mint azt, hogy a régiek által szervezett fórumokon tőlük mindenben független, de a baloldaliság mellett elkötelezett új szervezetek és személyek kapjanak lehetőséget – és éljenek is velük. A feladat tehát a régiek részéről a lehetőségek kinyitása, az újak részéről pedig ezen lehetőségek kihasználása.

Nem könnyű, de ez egy kis ország. Meg kellene csinálni. A haza érdekében, hogy legyen alternatíva.

(Kormánypárti barátaimnak mondom, hogy a komoly alternatíva létezése nyilvánvalóan bölcsebb döntésekre készteti a kormányt is.)

Ha tetszett, lájkold, oszd meg, kommenteld! Ha nem tetszett, akkor is, de legalább kommenteld! :-)

Vegyünk egy egyszerű példát: X kölcsönadott Y-nak 1 millió forintot (azért ennyit, mert nehogy má’ komolytalankodjunk piszlicsáré összegekkel), ám Y nem akarja X-nek ezt visszafizetni. X-nek tehát a perben igaza van, Y-nak nincs. X bírósághoz fordul tehát.

A bíróság X és Y bizonyítási indítványai alapján lefolytatja az eljárást, azaz tanúkat hallgat meg, okiratokat vizsgál, és minden egyéb adatot beszerez.

Ha minden jól megy, akkor a bíróság a per végén (jó hosszú idő után) ítéletben kötelezi Y-t, hogy fizesse vissza X-nek az 1 millió forintot, így oda jutunk, hogy pont úgy kell Y-nak visszafizetnie a kölcsönösszeget, mintha betartotta volna a szerződést. X tehát nem jár jobban, mint ahogy járt volna egyébként, rendes esetben.

Minden más esetben azonban Y jár jobban! Ha ugyanis a bíróság a körülmények, és a felek bizonyítása (tanúk, okiratok, stb.) alapján, mindegy, milyen okból azt mondja ki, hogy nem jár vissza az 1 millió, vagy valamiért nem teljes egészében, az már kész nyereség Y számára.

Mindebből levonható az a tanulsága a polgári pereknek, hogy annak, akinek igaza van (X), az optimális esetben úgy jár, mint ahogy egyébként járt volna, minden más esetben rosszabbul jár, azaz egy perben csak veszthet. Megfordítva: akinek nincs igaza, és perbe keveredik, az csak jól járhat, a legrosszabb esetben úgy jár, mint ahogy egyébként járt volna, azaz egy perben csak nyerhet.

Bonyolíthatjuk a pert, ez mindig érvényesül.

(Az egyszerűség kedvéért eltekintünk most a kamatoktól és a perköltségtől, de logikusan végiggondolhatóan azokkal is ugyanez a helyzet. És az idő is jól eltelt közben.)

Minden bíró, ügyvéd és törvényhozó ébredjen ennek a paradoxonnak a kínjával minden munkanapon. A rendszer úgy rossz, ahogy van. Viszont nincs jobb.

Ha tetszett az írás, akkor lájkold, oszd meg, kommenteld. Ez utóbbit megteheted akkor is, ha nem tetszett.

Egészen pontosan ez az értekezés a „jelenleg ismert életen kívüli élet” lehetőségeiről szól.

Az „élet” jelenségének tudományosan nincs pontos, kiforrott, támadhatatlan rövid definíciója. Szent-Györgyi Albert szerint például »hogy valami élő vagy sem, az a mi felfogásunkon múlik, azon, hogy mit nevezünk élőnek, milyen kritériumokat választunk. Az „élet”-nek mint főnévnek nincs értelme, ilyen dolog nem létezik.«

Ha ráerőlködünk a meghatározásra, akkor valami efféle jön ki:

Az élet olyan komplex biofizikai és biokémiai meghatározásokkal leírható, anyagcserével, mozgással, növekedéssel szaporodással (önmagához való hasonlósággal bíró reprodukcióval) és ingerlékenységgel jellemezhető komplex rendezettség, amely megfelelő körülmények között, átáramló energiát felhasználva, szabályozó folyamatok révén dinamikusan fenntartja önmagát. 

Ez a definíció tele van axiómákkal, azaz végső konklúziónk az marad, hogy az „élet” is axióma (automatikusan érvényes, levezethetetlen és igazolhatatlan kijelentés). Azaz az „élet” az, amit ma „életnek” nevezünk.

Ehhez képest a definíció szerint lehetetlen feladat a „jelenleg ismert életen kívüli élet” lehetőségeit firtatni.

A mai blogbejegyzés ezzel a lehetetlenséggel dacol. Az alábbi lehetőségek kifejezetten nem tudományosak, mostani ismereteink szerint tiszta spekulációk csupán.

1. A jelenleg ismert világ tér-dimenzionális határait lefelé a szubatomi részecskék, felfelé a galaxisok, galaxis-halmazok jelentik. Lehetséges, hogy a lefelé irányuló fizikai szemlélet és a felfelé irányuló asztrofizikai szemlélet egyszer összeérhet, azaz találhatunk/találhatnánk olyan szubatomi részecskét, amely galaxisként vagy nagyobb csillagászati egységként viselkedik, az azt is jelentheti, hogy minden egyes ilyen szubatomi részecske tartalmazza mindazt, amit egy galaxis tartalmaz, végtelen körforgásban lefelé vagy fölfelé ható szemléletben, ami csupán egyik vagy másik körüljárási irányban való spirális- vagy körbejárást is jelentene. Ennek következtében, miképp a mi galaxisunkban az élet, ugyanúgy minden egyes ilyen szubatomi részecskében az élet benne lehet, akár végtelenszer.

2. Létezhet-e olyan része az Univerzumnak, ahol nem az általunk ismert fizikai törvények érvényesülnek? Amennyiben igen (és tudományosan én elvitathatatlannak látom ennek a lehetőségét), úgy előfordulhat, hogy az elemek nem a jelenleg ismert periódusos rendszer szerint rendszerezhetők. Ennek következtében elképzelhető, hogy nem szén alapú élet létezik valahol az Univerzumban.

3. Mi az anyagi alapú (anyagi alapon definiálható) életet ismerjük, azonban tudományosan bizonyított tény az antianyag létezése. Az antianyag alapú élet létezése is reális lehetőség. A 2. pontban foglaltak alapján ráadásul ugyanilyen realitással elképzelhető „anti-szén” és „nem anti-szén” alapú élet is.

4. A fénysebesség mérésénél a mozgásuk detektálása végett olyan neutrínókat hoztak létre, amelyek (nagyjából) fénysebességgel hatoltak át az anyagon (a konkrét esetben hegységek alatt több száz kilométeren keresztül) anélkül, hogy bármilyen reakcióba léptek volna a közeget alkotó anyaggal. Ebből következően vannak olyan (szub)atomi részecskék, amelyekkel a mi általunk ismert és bennünket fölépítő anyag nem reagál semmilyen szinten. Ebből viszont az következik, hogy lehetséges az is, hogy magának az anyagnak van több olyan dimenziója, amely egy adott térrészen belül úgy tartózkodik együtt az anyag többi dimenziójával, hogy azzal semmilyen módon nem reagál, azaz nem „kommunikál”. Így elképzelhető az is, hogy több (elvi síkon akár végtelen) számú egyidőben és azonos helyen létező élő anyag van. (Ez úgy szemléltethető, mint annak idején a szellemképes TV képe, csak ebben az esetben végtelen számú szellemkép mutatkozik egyidőben egy helyen.)

5. A kvantummechanika központi lényege az, hogy a fény és az anyag egyaránt mutat hullám- és részecsketulajdonságokat (ez az ún. hullám-részecske kettősség). Vajon a hullámjelenségek mutathatnak-e életjelenségeket?

Ha tetszett a blog, kérlek lájkold és oszd meg a facebook-on is.

Ma tárgyalja a Parlament a TÉSZ új szabályait, ennek kapcsán érdemes gondolkodni egy kicsit. (Egyszerűen, józanul.)

A legsúlyosabb bűncselekmények esetén a törvény lehetőséget nyújt arra, hogy a bíróság életfogytig tartó szabadságvesztést szabjon ki, ez esetben vagy teljes egészében kizárja a lehetőségét a későbbi feltételes szabadlábra kerülésre (ez a TÉSZ), vagy annak legkorábbi időpontját legalább huszonöt, legfeljebb negyven évben állapítja meg.

A feltételes szabadlábra kerülés esetén szintén bírói fórum jár el, ami azt jelenti, hogy a megfelelő idő után (25 év nem kevés) a bíróság megvizsgálja az ügyet és az elítéltet, és dönt. Természetesen számos szempontot köteles vizsgálni, és dönthet úgy is, hogy a feltételes szabadságvesztést nem engedélyezi, továbbra is fegyházban tartja az elítéltet.

A TÉSZ esetében a bíróság tulajdonképpen a döntésével azt zárja ki, hogy a bíróság minimum 25 év elteltével hozzon egy döntést.

25 év eltelte után nyilvánvalóan több információ áll a bíróság rendelkezésére (elsősorban az elítélt börtönben töltött viselkedéséről), mint 25 évvel előbb, de legalábbis semmiképpen sem kevesebb – ezt a tényt szerintem fizikailag lehetetlen vitatni.

Igen vagy nem kérdésében tehát a TÉSZ esetén a bíróság kevesebb információ, tény és adat birtokában dönt.

Ha pedig valaki (esetünkben maga a bíróság) kevesebb információ alapján hoz döntést úgy, hogy minden lehetősége adott lenne a több információ megszerzésére, azt egyszerűen butaságnak hívják. Ez maga a butaság definíciója.

----------------------------------------

A TÉSZ véleményem szerint egyszerű megtorlás, azaz az elítélt elleni szívatás, bosszú, hogy soha ne kerülhessen ki a rácsok mögül. Sok szempontból a bosszú emberileg érthető is (lenne), de ez a poszt most kevés az erről való alapos értekezésre. 

Aki az ilyen elítéltek szívatásának pártján áll (szíve joga), annak azért fontolóra azt mondanám, hogy a 25 éves felülvizsgálatot követő elutasítás akár a TÉSZ-szel való együttélésnél súlyosabb szívatást is jelenthet ám!

----------------------------------------

Itt nem arról van szó, hogy mennyivel LESZ több információ, hanem arról, hogy ELVILEG lehet. Ha pedig elvileg lehet, akkor törvényileg kell biztosítani, hogy a bíróság megvizsgálhassa (és dönthessen úgy is persze, hogy bent hagyja). Ha nincs több információ, akkor sincs gond, bent kell hagyni.

A törvénynek alkalmasnak kell lennie minden (akár szélsőségesen) elképzelhető élethelyzetben érvényesülni. Ezért TÖRVÉNY a törvény.

Pl: Az elítélt 76 éves, 40 éve ítélték el, a 40 év börtön alatt csak dicséretei voltak, a teljes vagyonát a sértett családjának ajándékozta már 25 éve, több könyvet publikált arról, hogy miért ne bűnözzön senki, lediplomázott művészettörténetből, megtért és egy szerzetesrend vállalja, hogy befogadja, cukorbeteg és le kellett vágni mindkét lábát, vagy egy stroke miatt lebénult, a lánya kedvesnővér és vállalja az otthoni ápolását, vagy egy szívrohamot kapott börtönőr életét megmentette odabent mesterséges lélegeztetéssel… 

Nyilván ilyen nincs, és nem is lesz, de LEHET, így az elvi lehetőség miatt egyszerű emberi kötelesség ezt törvényileg nyitva hagyni. (Mondom: ha nem ez a helyzet, akkor a bíróság rövid úton döntsön úgy, hogy marad.)

----------------------------------------

A remény rabjai

www.port.hu/a_remeny_rabjai_the_shawshank_redemption/pls/w/films.film_page?i_film_id=2087

A KDNP, mint konzervatív klerikális párt javaslatot tesz arra, hogy vasárnap ne lehessenek nyitva bizonyos bevásárló egységek, mert ez a hagyományokkal és a vallási előírásokkal ellenkezik.

Sok szempontból egyet értek azzal, hogy erről a kérdésről érdemes beszélni, és a társadalom működhetne akár így is.

A hagyományokról azonban annyit kérdeznék, hogy évszázadokkal ezelőtt miért nevezték el ezt a napot VASÁR-napnak? Tényleg, úgy értem TÉNYLEG tilos volt vásárolni ezen a napon a hagyomány szerint?

Az Internet-adó bejelentése és a kialakult tiltakozások során számtalan kormánypárti, és még több ellenzéki véleményt olvashattunk. Én magam is föl voltam/vagyok háborodva, azonban az én (ellenzéki) fölháborodásom elsődleges oka az, hogy alapvető társadalmi-politikai kérdésekben képtelennek mutatkozunk egyszerű és józan kérdéseket föltenni, ennek következtében pedig tétlenül nézzük a válaszok elmaradását.

A tiltakozók a közreadott anyagok szerint az új adó bevezetése és annak mértéke miatt tiltakoztak (nagyrészt és sommásan).

Egy legitim helyzetben lévő kormányzatnak azonban természetesen joga van új adókat bevezetni és azok mértékét bekalibrálni. Ennek van (lenne) egy elvárható elintézési eljárása.

Én három olyan problémát találtam ebben az ügyben, ami sokkal fontosabb, mint az új adó ténye vagy mértéke. Ezek a problémák iránymutatók a kormány (ill. Orbán Viktor személyes) hozzáállása, illetve a ránk váró jövő tekintetében. (Nyilván van több gond is, én ezt a hármat találtam a legfontosabbnak.)

1. Orbán Viktor képviselő. A tisztességes képviselőségnek az a lényege, hogy egy adott személy vagy szervezet politikai állásfoglalást tesz, ebből levezethető ígéretekkel áll elő, majd megméreti magát a választásokon. Amennyiben ez alapján lehetőséget kap a hatalomgyakorlásra, úgy a korábban tett ígéreteit igyekszik végrehajtani. Netadóról nem volt szó. Semmilyen új adóról nem volt szó. Éppen ellenkezőleg!

A mostani ügy jó lehetőség lenne annak az egyszerű igazságnak a kommunikálására, hogy lehetetlen társadalmi, közjogi helyzetet teremt, ennek következtében pedig elfogadhatatlan az a tény, ha valaki nem alkot programot a választások előtt, ill. ha alkot is, nem annak megfelelően vagy ahhoz közelítően kormányoz. (És itt nemcsak arról van szó egyszerűen, hogy a hatalomgyakorló hazudik-e vagy sem, hanem arról, hogy a társadalom nem működik jól a jelenlegi gyakorlatban, és a jelenlévő társadalmi problémák nagy része pont erre vezethető vissza.)

Ha nem vesszük észre a hibát, ugyan hogyan is tudnánk kijavítani?

Nyilvánvalóan fontosabb és súlyosabb általános politikai kérdés ez, mint a netadó. Miért nem az ellen tiltakozik hát a tömeg most? Miért nem szerveződik emiatt tüntetés?

2. Minden ma létező jogrendszer gazdasági vagy polgári alapja az arányosság (megengedőbben fogalmazva a nagyjábóli arányosság). Ha vásárolok valamit, akkor nagyjából tudom, mit szeretnék vásárolni. Ha adózok fogyasztás vagy jövedelemben részesülés után, akkor nagyjából tudom, hogy mi után, miért és mennyit adózok. Van valamennyi (elvi) mozgásterem, hogy a vásárlandó terméket vagy a jövedelmet, amivel a meghatározott mennyiségű adózás jár együtt, elfogadjam-e vagy ne. Részt vegyek-e az adózásban, és milyen mértékig.

A netadó esetében ez a legalapvetőbb igazságossági elv sérül. A net használata során ugyanis laikusként jellemzően nem lehet előre tudni azt, hogy egy adott letöltés mekkora adatforgalommal jár, mekkora információmennyiséget áramoltat egy-egy kattintás (segédprogramok, levélmellékletek, reklámok, felugró felületek, kutyafüle).

Ebből következően előre nem kalkulálható az ezzel járó adó mértéke sem, és a jelentős mennyiségű akaratlan letöltés után meg kell fizetni azt az adót is, ami nem szándékolt és igénybe sem vett szolgáltatás alapján fizetendő.

(Értem én, hogy a fogyasztás során is gyakori, hogy nem tudom, hogy miért mennyit fogok fizetni, de egyrészt ez attól még helytelen, az az alapelvekkel ellentétes, másrészt az adó esetében a fizetés közjogi kötelezettség, nem szabad elhatározás.)

Miért nem az ellen tüntetünk tehát, hogy olyan adót akarnak ránk kényszeríteni, ami laikus számára teljességgel kalkulálhatatlan, de szakember számára sem prognosztizálható mértékű? Nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy ilyen alapon (pontosabban: ilyen elvi alapok nélkül) a jövőben instabillá válhat a teljes adórendszer, és a társadalom pénzügyi alapjai rendülhetnek meg. Emiatt (is) kell/kellene tüntetni!

3. Pénteken Orbán Viktor a netadó javaslatát visszavonta. A politikai elemzők szerint ezzel a lépéssel még népszerűség-növekedést is elérhet.

Mind az ellenzéki, mind a kormánypárti politikusok, elemzők és újságírók akként kommunikálják a helyzetet, mintha a kormány normális lépéséről lenne szó.

Az én olvasatomban a lényeg nem ez. A lényeg nem is a lépés tartalmában rejlik. A lényeg ugyanis az, hogy (a mindenki által megerősített hírek szerint) Orbán Viktor maga találta ki ezt az adót, és ő maga volt az, aki ezt visszavonta egy reggeli rádióműsorban úgy, hogy ezekről a lépéseiről előre még a közvetlen munkatársait sem tájékoztatta.

Jogi norma alkotásához hosszas (a norma jellegéből következő) előzetes hatásvizsgálat, társadalmi vita és elemzés szükséges, és a demokráciából következően többszemélyes döntés eredménye.

Tüntetni az ellen kellene, hogy ma Magyarországot olyan ember vezeti, aki megengedheti és meg is engedi magának azt, hogy az ország egészét érintő bizonyos döntéseiről a legközvetlenebb munkatársai is egy reggeli interjúból értesüljenek. Mindegy, mi a döntés. Lehet akár hasznos is. Nem szabad ezt a döntést egy demokratikusan meghozott normális állami döntésként fogadni! Ha ezt tesszük, akkor jogalapot biztosítunk minden jövőbeli döntéshez, azért kell tiltakozni.

...

Az írástudók felelőssége a gondolkodás, az újságírók felelőssége a kérdezés. Ezek elmaradása esetén közös felelősségünk lesz a következmények viselése.

Nem tudok a három fenti kérdésben arra a válaszra jutni, hogy lenne rájuk pozitív (azaz a társadalom egészének igazságossága szempontjából hasznos) válasz. Ebből következően tiltakoznom kell.

Tiltakozom.