Arra jutottam...

köz+gondolkodás

Börtönbiznisz kontra politikai ostobaságbiznisz

2020. január 28. 21:40 - csonka balázs

Jön a politikus, és azt mondja, hogy nem szabad kifizetni azt a kártérítést, amit egy bíróság megítélt a károsultaknak, nagyjából azért, mert ők csupán elítéltek. Ez haszonhúzás, börtönbiznisz.

Nézzük. 

Vannak jogszabályok. A legmagasabb szintű jogszabályunk az alkotmány, illetve most már az alaptörvény. Ez leírja, milyen alapvető jogaink vannak, például jog az élethez, az emberi méltósághoz, a testi épséghez, a szabadsághoz, a gyülekezéshez, a lakóhely szabad megválasztásához, oktatáshoz, a munkához, ahhoz, hogy saját nevet viselhessünk, vagy polgári jogviszonyok alanyai legyünk. Egy csomó ilyen jogunk van, legyünk rájuk büszkék, mert sok generáció küzdött értük – sokszor az életével is fizetve. Így tud működni ez a mostani társadalom. (Még az illiberális is.) 

A legmagasabb szintű jogszabály azt is meghatározza, mikor korlátozhatók e jogok. A munkához való jog például korlátozható gyerekek esetében.

A szabadsághoz és a lakhely szabad megválasztásához való jog is korlátozható, de csak bíróság által, csak törvények alapján, szigorú előírások betartásával. Ezek a törvények: a büntető törvénykönyv meg a szabálysértési. A büntető törvény pontosan szabályozza, mikor vehető el valaki szabadsághoz való joga, és ezt a jogintézményt úgy hívják, hogy „szabadságvesztés”.

Van a büntető törvénykönyvben tulajdonhoz való jog korlátozási lehetőség is, például ilyen a pénzbüntetés vagy az elkobzás. Korlátozható a közügyek intézéséhez való jog is.

Deviszont! A büntető törvénykönyv nem ad lehetőséget senkinek sem ahhoz, hogy az emberi méltóságot elvegye! „Szabadságvesztés” van, de „szabadság- és méltóságvesztés” nincs.

Elvileg lehetne, ha az alaptörvény megengedné (most nem engedi), és ha a törvényalkotók így szeretnék. De nincs. Ennek sok oka van, de ez most nem érdekes. Ami itt és most érdekes, az az a jelenlegi tény, hogy nincs.

Ebből az következik, hogy akit szabadságvesztés sújt, az a szabadságát veszíti el a törvény erejénél fogva. Nem a méltóságát. A börtön arra van, hogy ott tartózkodjék, amíg a kérdéses idő lejár.

(Zárójeles megjegyzés, hogy bizonyos esetekben a törvény igenis lehetőséget ad az emberi méltóság igen korlátozott legális megsértésére, például bizonyos rendőri biztonsági intézkedések esetén, bűnelkövető elfogása közben vagy egy állampolgár jogos védelmi helyzetében.)

A bíró nem ítélhet senkit „vezeklésre”, „sanyargatódásra”, „kínlódásra” vagy „szabadság- és méltóságvesztésre”. Mert ezeket a büntető törvény keretei egyszerűen nem engedik. Csak „szabadságvesztésre”, meg persze pénzbüntetésre, közügyektől eltiltásra, satöbbi.

Ezért nem lehet például a rabokat egész napos békaügetésre vagy fekvőtámaszozásra kényszeríteni. (Pedig tudjuk, hogy lenne sok olyan ember, aki szerint ezt kellene velük csinálni.)

Ha ezeket lehetne, akkor bármit lehetne. Ha pedig bármit lehetne, az nem büntetés, pláne nem a társadalomba való visszavezetés lenne, hanem az elkövető megnyomorítása, elpusztítása. (Tudom, van olyan igény is, hogy aki bűnözött, pusztuljon. Volt is ilyen szép számmal a történelemben.)

De a törvényes büntetés nem korlátlan büntetés, hanem „csak” a szabadságtól való megfosztás.

Az ostobaság támogatásával remél olcsó politikai hasznot az, aki hangulatot kelt az összefüggésekben való gondolkozás ellen. (Sajnos sikeresen. Nem először. Nem is utoljára.)

 

8_1.jpg

komment
süti beállítások módosítása