Kedves Látogató!
Képviselőjelöltként indulok a 2022-es képviselőválasztáson Veszprém 1. számú választókerületében.
Ezért ideiglenesen az aktuális közéleti írásaimat a választásokig itt lehet elolvasni: https://www.facebook.com/csbkepviselojelolt
Ott is, itt is mindenkit szívesen látok!
csonka balázs
A nyugat-európai ember, ha valamely okból kíváncsi a fertőződöttségére, akkor időpontot kér, kap, tesztállomáshoz megy autóval, ott sorban áll, szintén autóval, nem vegyül másokkal, letesztelik, miközben ki sem száll az autójából, majd hamarosan e-mailen hivatalos teszteredményt kap. Ingyen. Hetente többször is, ha kell.
És óvatos nyitást is kap, ahogy most látjuk. Óvatosat.
Mi itthon pedig viharos gyorsaságú nyitást kapunk, lóversenyt, mikorra lesz meg a mennyi, ezzel együtt pedig egy meg nem magyarázott helyzetet arra, hogy milyen jogai lehetnek majd az oltottaknak, és milyenek (nem) az oltatlanoknak. Hogy ez diszkrimináció-e vagy sem. Alkotmányos-e vagy sem. (A régi jó hatalomtechnikai trükk: oszd meg és uralkodj!)
Pedig egyáltalán nem kellene különbséget tenni az oltott és oltatlan emberek jogai között. Csupán azt kellene kimondani, hogy a két oltás utáni védettség (=vérben lévő ellenanyag-tartalom) legyen azonos értékű a negatív teszteredménnyel. Aki nincs oltva, mindegy, milyen okból, és így nincs oltási igazolványa, az mutathasson föl negatív teszteredményt.
Azaz a nyitás utáni lehetőségekből azonosan részesülhessen igazolással rendelkező oltott személy, vagy negatív teszteredményű oltatlan. Diszkrimináció mentesen ülhessenek együtt a jognak asztalánál.
Ehhez persze tömeges és ingyenes tesztelési lehetőségekre lenne szükség.
Utóbbi jóval ésszerűbb lenne, mint vállalni a diszkrimináció miatti értelmetlen társadalmi feszültséget.
(Rajz: csonka balázs)
Orbán hónapok óta az orosz és a kínai vakcinákat reklámozza, tukmálja, esetenként zsarolja az emberekre. Nem átall az egész társadalomra kiható népegészségügyi/gyógyszerészi szakmai döntéseket hozni egymaga. Az ellenzéket oltásellenesnek hazudja, csak mert föl mernek tenni két igen egyszerű kérdést: „tessék mondani, miért nincs még európai gyógyszerügynökségi engedély az orosz és a kínai vakcinára?” és „az oroszra legalább kértek ilyen engedélyt, de a kínaira ugyan miért nem kezdeményeztek egyáltalán semmiféle engedélyeztetési eljárást?”. Aki ilyet kérdez, oltásellenes, hazaáruló, satöbbi.
Ma Orbán bejelentette, hogy mindenki számára megnyitja a lehetőséget a Pfizer oltásra. A kegyúr. Az engedélyező.
Nosza, felkerekedett erre a nép, az istenadta nép, és olyan tömegben jelentkezett oltásra, hogy a rendszer rögtön nem is bírta tovább. (Jó kis rendszer.)
A rengeteg tragédia között vegyük észre azt, ami ma elementáris erővel mutatkozott meg: oly sok propaganda után a magyarok még mindig arra fordulnak, abban bíznak, ami nyugatról jön.
Mondhat akármit a mai Orbán, mégis a régi, 2007-es Orbánra van füle a tömegeknek: „lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik”.
Van remény, ne csüggedjetek!
(Igen, a cikk arról is szól, hogy Orbánnak igaza van. A réginek.)
Jön a politikus, és azt mondja, hogy nem szabad kifizetni azt a kártérítést, amit egy bíróság megítélt a károsultaknak, nagyjából azért, mert ők csupán elítéltek. Ez haszonhúzás, börtönbiznisz.
Nézzük.
Vannak jogszabályok. A legmagasabb szintű jogszabályunk az alkotmány, illetve most már az alaptörvény. Ez leírja, milyen alapvető jogaink vannak, például jog az élethez, az emberi méltósághoz, a testi épséghez, a szabadsághoz, a gyülekezéshez, a lakóhely szabad megválasztásához, oktatáshoz, a munkához, ahhoz, hogy saját nevet viselhessünk, vagy polgári jogviszonyok alanyai legyünk. Egy csomó ilyen jogunk van, legyünk rájuk büszkék, mert sok generáció küzdött értük – sokszor az életével is fizetve. Így tud működni ez a mostani társadalom. (Még az illiberális is.)
A legmagasabb szintű jogszabály azt is meghatározza, mikor korlátozhatók e jogok. A munkához való jog például korlátozható gyerekek esetében.
A szabadsághoz és a lakhely szabad megválasztásához való jog is korlátozható, de csak bíróság által, csak törvények alapján, szigorú előírások betartásával. Ezek a törvények: a büntető törvénykönyv meg a szabálysértési. A büntető törvény pontosan szabályozza, mikor vehető el valaki szabadsághoz való joga, és ezt a jogintézményt úgy hívják, hogy „szabadságvesztés”.
Van a büntető törvénykönyvben tulajdonhoz való jog korlátozási lehetőség is, például ilyen a pénzbüntetés vagy az elkobzás. Korlátozható a közügyek intézéséhez való jog is.
Deviszont! A büntető törvénykönyv nem ad lehetőséget senkinek sem ahhoz, hogy az emberi méltóságot elvegye! „Szabadságvesztés” van, de „szabadság- és méltóságvesztés” nincs.
Elvileg lehetne, ha az alaptörvény megengedné (most nem engedi), és ha a törvényalkotók így szeretnék. De nincs. Ennek sok oka van, de ez most nem érdekes. Ami itt és most érdekes, az az a jelenlegi tény, hogy nincs.
Ebből az következik, hogy akit szabadságvesztés sújt, az a szabadságát veszíti el a törvény erejénél fogva. Nem a méltóságát. A börtön arra van, hogy ott tartózkodjék, amíg a kérdéses idő lejár.
(Zárójeles megjegyzés, hogy bizonyos esetekben a törvény igenis lehetőséget ad az emberi méltóság igen korlátozott legális megsértésére, például bizonyos rendőri biztonsági intézkedések esetén, bűnelkövető elfogása közben vagy egy állampolgár jogos védelmi helyzetében.)
A bíró nem ítélhet senkit „vezeklésre”, „sanyargatódásra”, „kínlódásra” vagy „szabadság- és méltóságvesztésre”. Mert ezeket a büntető törvény keretei egyszerűen nem engedik. Csak „szabadságvesztésre”, meg persze pénzbüntetésre, közügyektől eltiltásra, satöbbi.
Ezért nem lehet például a rabokat egész napos békaügetésre vagy fekvőtámaszozásra kényszeríteni. (Pedig tudjuk, hogy lenne sok olyan ember, aki szerint ezt kellene velük csinálni.)
Ha ezeket lehetne, akkor bármit lehetne. Ha pedig bármit lehetne, az nem büntetés, pláne nem a társadalomba való visszavezetés lenne, hanem az elkövető megnyomorítása, elpusztítása. (Tudom, van olyan igény is, hogy aki bűnözött, pusztuljon. Volt is ilyen szép számmal a történelemben.)
De a törvényes büntetés nem korlátlan büntetés, hanem „csak” a szabadságtól való megfosztás.
Az ostobaság támogatásával remél olcsó politikai hasznot az, aki hangulatot kelt az összefüggésekben való gondolkozás ellen. (Sajnos sikeresen. Nem először. Nem is utoljára.)
Régen persze sokkal egyszerűbb volt. Ha bűncselekmény történt, akkor az ezért felelősnek hitt, vagy annak kikiáltott személyt a horda, család, törzs, falu, földesúr, egyház vagy állam példásan megbüntette, megverte, megkínozta, megcsonkította, meglincselte vagy száműzte. Az embercsoport vezetői voltak felelősek a vizsgálat és a büntetés lebonyolításért, valamint azért, hogy mindez hasznosnak és hatásosnak tűnjön. Az emberi történelem egészen a közelmúltig így rendeződött. A mai értelemben vett igazságot csupán nyomokban tartalmazott.
Az idő azonban tette a dolgát. Az emberi szerveződések egyre bonyolultabbá váltak, és szükség lett arra, hogy pontosan meghatározzák, milyen cselekményeket tekintsenek bűncselekményeknek, és ezekért pontosan milyen büntetés járjon. Már nem az embercsoport vezetői, hanem az általuk hozott szabályok lettek felelősek azért, hogy mindez igazságosnak tűnjön.
A történtek bizonyítása során pedig előtérbe kerültek, majd kizárólagossá váltak a tudományos módszerek.
Patetikusnak hangzik, de az ügyvéd munkája éppen nem a bűn pártolásában rejlik (mint ahogyan ezt olyan népszerűen sokan gondolják), hanem a jogállamiság ezen oldalát képviseli minden egyes eljárásban a bíróság előtt.
Ennek során a védő kötelessége összegyűjteni és a nyomozó hatósággal összegyűjtetni minden olyan bizonyítékot, ami a vádlott javára szól, illetve végigellenőrizni, hogy ezek rendelkezésre álljanak a bíróság előtti mérlegelés során.
A rendőrség nyomoz, az ügyészség a nyomozást felügyeli és vádat emel, majd a bíróság ítélkezik. Természetesen ezek a szervek is szigorúan a törvények szerint járnak el, de a rendőrség és az ügyészség a terhelő adatok keresésére (konkrétabban a bűnüldözésre), a bíróság pedig az elé tett adatok mérlegelésére koncentrál. Ebből az is következik, hogy a nyomozó, az ügyész vagy a bíró könnyen (a védőnél mindenesetre könnyebben) válhatna elfogulttá a gyanúsított vagy a vádlott terhére.
Természetesen az igazság sohasem objektív. De ez nem jelenti azt, hogy ne ezt kellene megcélozni.
Igen, van olyan eset, amikor egy védőügyvéd végigasszisztál egy egész eljárást nyomozástól a jogerős bírói ítéletig úgy, hogy nem tud hozzátenni semmit az ügyhöz, mert a nyomozók és az ügyészség tökéletes munkát végeznek. Ekkor a védőügyvéd bólint.
Klasszikus feladat a bíróság tévedései elleni védelem. A bíróság ugyanis tévedhet (elfogulatlanul is). Elég csak a móri vérengzés elbírálására gondolni, ahol először rossz vádlottat ítéltek el. Figyelem! El kell fogadnunk a tényt, hogy nincs tévedhetetlen rendszer. Éppen ezért kell védőknek dolgozniuk még a legcsúnyább ügyekben is. Az ügyvéd az őrzők őrzője is.
A védő egyik legfontosabb feladata ugyanis, hogy adott esetben a hamis vagy téves beismerő vallomást tevő vádlottat is megmentse! A hamis vallomásnak lehet alapja, ha valaki más helyett akarja elvinni a balhét, fenyegetettség, hírnévhajhászás, (pillanatnyi vagy állandó) beszámíthatatlanság miatt.
Sokan vallják, hogy ha valaki büntetőjogi védelmet is vállal, akkor azon belül már nincs elvi, legfeljebb fokozati különbség egyes bűncselekmények között. Így tehát a fenti elvek szerint ha védelmet látnak el kisebb súlyú bűncselekmény esetén, akkor a legsúlyosabb (ha tetszik: legaljasabb) cselekményeknél is meg kell tenni ugyanezt – ugyanezen okokból. A bűn bűn, akár kicsi, akár nagy. A védelem egy elvi pozíció.
Ha a védő által feltárt hiányosságok orvosolhatók, akkor – legalább az elkövetkezendő nyomozásokra, eljárásokra nézve – az eljáró hatóságok hatékonysága fejlődik, az össztársadalmi haszon növekszik.
És mint ember (függetlenül attól, mennyire gonosz és elvetemült), jellemzően emberi kapcsolatokkal rendelkezik. Olyan emberekkel is, akik egyáltalán nem tudnak a cselekmény(ek)ről, így felelősségük sincs ezekben. Rokonok, családtagok, barátok, üzletfelek, akik nem tehetnek az adott bűncselekmény(ek)ről, semmi közük nincs hozzá.
Ezek az emberek gyakran a puszta ténytől, hogy (akár nem is szándékozott) kapcsolatban állnak/álltak egy bűnözővel, meg nem érdemelt társadalmi kiközösítésben részesülnek.
A működésük során a becsületesen eljáró védők ezeknek az igaztalan hátrányba vagy megbélyegzettségbe került személyeknek is szolgálnak effektív jogi vagy emberiességi tanáccsal.
Előfordul, hogy a bűnöző nem látja át a saját cselekménye lényegét, és egyszerű butaságból, tévedésből, fenyegetettségből, megtévesztésből, beszűkültségből vagy beszámíthatatlanságból nem érti, mi történik vele.
Bizonyos esetekben a védő érteti meg az elkövetővel, hogy a cselekménye bűncselekmény, és miért az. Előfordul, hogy a védő segíti ahhoz az elkövetőt, hogy „megvilágosodjék”, és ezt követően segíthesse az eljáró nyomozókat, ügyészséget, bíróságot.
A vádlottak gyakran nem tudják, mi fog velük történni. Ilyen esetekben a védő lehet az, aki informálja őket. A nyomozás és a bírósági eljárás során egy megfelelően orientált vádlottal „többre megy” a bíróság az eljárás során.
Az emberiség történelme a bűncselekmények történelme is. Úgy tűnik, hogy a bűncselekmények a társadalom szükségszerű velejárói. Folyamatosan vizsgálni kell tehát minden lehetőséget, hogyan lehet a bűnözés ellen védekezni.
Az tudomány- és az irodalomtörténet gazdag tárházát mutatja a bűn elleni harcnak – még a szórakoztatás műfajába is belefolyóan, elég csak Othellóra vagy a gazdag krimiirodalomra gondolni.
Minden egyes bűnügy komplett szociográfiai és humánetológiai mű. Az eljárás minden lelkiismeretes részvevőjének lehetősége van arra, hogy olyan ismeretekre, konklúziókra, valódi (nem krimiirodalmi) tudásra tegyen szert (nem középiskolás fokon), amelyekre más módon, más eljárási pozícióból nem lehet szert tenni.
Ezek az ismeretek bölcsen forgatva hasznára lehetnek az olyan jogelméleti és/vagy tudományos szakmai eszmecseréknek, amelyek a társadalom védekező rendszereit, komplex biztonságát javíthatják, fejleszthetik. (Például a fegyvertatás, a biztonságtechnika, a reszocializáció vagy éppen az adatvédelem területein.)
Ezzel a tudással fel lehet lépni az áldozathibáztatás jelenségével szemben, speciális látószögből lehet vizsgálni a bűnözés kiváltó okait, belső struktúráit, tanítani lehet a társadalmat mondjuk arra, mit is jelent a kölcsönös belegyezés vagy annak hiánya, effektív segítséget lehet kimunkálni a sértetteknek, áldozatoknak, áldozatjelölteknek. Bele lehet látni az erőszak kultúrájába és törvényszerűségeibe, és ezt a tudást akár fegyverként lehet használni az erőszak ellen, ennek módját pedig tanítani is lehet.
A védői tapasztalatokkal rendelkező személy idejekorán segíthet a veszélyessé fajuló helyzetek felismerésében, megelőzésében, kezelésében.
A védő egyedi tudása a sértetti képviselet vagy áldozatvédelem során más büntetőeljárásokban is hasznosítható.
Gyakran előfordul, hogy egy adott bűncselekményből olyan tények származnak, amelyeket polgári jogi, munkajogi, családi jogi, gazdasági vagy egyéb jogi szempontokból is értékelni és kezelni kell. Ilyenkor a védő jelentheti azt a segítő kapcsolatot, akinek az eljárása más jogalanyokat is segíteni tud.
Az uniós választások legmeglepőbb végeredménye a Momentum (és a DK) váratlan megerősödése, igazi tényezővé válása volt. Világossá vált, hogy velük számolni kell a jövőben.
Mi tehát az az elsődleges feladat, ami ebből a tényből adódik?
Láthattuk, hogy a Fidesz nem habozik bármely lehetséges, általa uralt eszközt bevetni a politikai versenytársai ellen, legyen az sajtóhenger, becstelen politikai plakátkampány, pénzügyi és/vagy közigazgatási támadás, és számtalan egyéb olyan eszköz, amikről még tudomásunk sincs. Azt is láthattuk-hallhattuk elégszer, hogy a Fidesz az uralkodásért viselt harcnak, mi több, háborúnak tekinti a saját működését.
A Momentumnak tanulnia kell a történelemből. Tudnia és értenie kell, hogyan szalámizódott föl a Független Kisgazdapárt, roggyant meg az SZDSZ, sorvadt el az MDF, erőtlenedett el az MSZP és a Jobbik, váltott irányt a KDNP, vitatkozódott szét az LMP, taposódott a földbe az Együtt.
Nem állítom, mert nem tudom bizonyítani, hogy a Fidesz a pártokba beépülő kémhálózat és bomlasztó aknamunka által, vagy titkosszolgálati fegyverekkel manipulálta volna a vetélytárs pártok belső működését, de (1) számos jel és nyilatkozat utalt effélére, (2) ők valahogy pont mentesek maradtak az ilyen folyamatoktól, (3) és ezeknek mindig – szinte véletlenül – haszonélvezőivé is váltak.
A Momentumnak tehát a jelen helyzetben azonnali feladatai támadtak:
Mindemellett persze fenn kell tartani a fiatalos, szabadságszerető frissességet, a lelkesedést és bölcs elhivatottságot.
És ez még csak az első lépcső. Lesz feladat.
A kép forrása: index.hu.
A hajózási szabályok nehezebb műfajt képviselnek, mint a közútiak. A vízen nincsenek sávok, viszont van sodrás, szél, és a szereplők között is igen jelentős különbségek vannak, meghajtásra, méretre vonatkozóan. A baleset utáni helyszínelés is értelemszerűen jóval nehezebb.
Annyit tudhatunk az eddig közzétett felvételek alapján, hogy a szállodahajó vagy (1) látta a Hableányt, és meg kívánta előzni, vagy (2) egyáltalán nem látta és csupán haladni akart előre.
Ha látta, akkor azt kell tudni, hogy a hajózási szabályzat szerint az előzést végző hajónak meg kell győződnie arról, hogy e manőver biztonságosan végrehajtható. Ha az előzés az előzött sebességének és menetirányának megváltoztatása nélkül megvalósítható, az előző hajónak nem kell hangjelzést adnia.
Fontos, hogy a két hajó között kommunikációnak kell lenni, és az előző hajónak meg kell bizonyosodnia arról, hogy az előzendő hajó érti-e a ő szándékait.
Ha az előzésnek csak azzal a feltétellel lehet helye, hogy az előzendő hajónak meg kell változtatnia menetirányát, vagy kétség merül fel annak tekintetében, hogy az megértette-e az előző hajó szándékát és ez az összeütközés veszélyéhez vezethet, az előző hajó köteles megfelelő hangjelzéseket adni.
Ha az előzendő hajó teljesítheti az előzni szándékozó kérését - szükség esetén ellenkező irányba kitérve - elegendő helyet kell adnia a kért oldalon és szintén köteles előírt hangjelzéseket adni.
Ha az előzni szándékozó előzési szándékát fenntartja, újfent hangjelet kell adnia.
Ha az összeütközés veszélye miatt az előzés lehetetlen, az előzendő hajó köteles öt rövid hangjelet adni.
A jelenlegi adatokból nem tudni, hogy ezek a jelzések megtörténtek-e.
Az alábbi verziók jöhetnek szóba:
A Hableány látta a mögötte érkező szállodahajót, de valamilyen okból azt remélte, hogy az helyet ad neki a hídpillér mellett, korrigálva a saját útját és csökkentve a sebességét, és így a Hableány el fog férni. A Hableány kormányosa azt hitte, hogy látja őt a szállodahajó.
A szállodahajó viszont vagy nem látta, vagy csak későn észlelte a Hableánynak ezt a szándékát.
Az is lehet bizony, hogy egyik hajó sem látta a másikat egyáltalán! A Hableány csak az ütközéskor vette észre a szállodahajót, vagy előtte legfeljebb néhány másodperccel, amikor már kimanőverezhetetlen volt a szituáció.
Ez utóbbira lehet abból következtetni, hogy nem történt a részéről olyan jelzés, amivel a szállodahajót figyelmeztette volna a saját útjogára. (Legalábbis egyelőre nem hoztak ilyen jelzést nyilvánosságra.)
Sajnos mindegyik esetben hibás mindkét kormányos. A különbség a vétkességük egymáshoz való arányában áll.
A hajózásban haváriaveszély (bármilyen vészhelyzet) esetén mindig mindenkinek mindent meg kell tennie ennek elkerüléséért, tehát az útjoggal rendelkezőnek is kötelessége lenne úgy navigálni, hogy az esetleges önhibájából szorult helyzetbe került, vagy másnak vészhelyzetet okozó hajónak is teret ad. (A közúti közlekedésben is egyébként.)
Itt az alapvető baj az volt, hogy manőverezési képességen belüli veszélyesen kis egymás közötti távolság alakult ki, amin belül lehetetlenséggé vált arról meggyőződni, hogy kölcsönösen látják-e és értik-e egymást a hajók, reagálásképesek és reagáláskészek-e egymás várható (vagy nem várható) manővereire, és megfelelően kommunikációképesek-e. Ennek elvétése kölcsönös hiba, halálos baleset okozásánál sajnos kölcsönös bűn.
Ha a szállodahajó kormányosa észlelte volna a balesetet, akkor azonnal le kellett volna állítania a hajtóművét (a vízben tartózkodók védelmében), a sodrás miatt azonnal horgonyt kellett volna dobnia azon az oldalon elöl, amelyik a süllyedő hajótól távolabb van, mentőeszközöket kellett volna dobáltatnia a vízbe, maximálisan kivilágíttatnia magát és lehetőség szerint a környező vízfelületet. Azonnali vészjeleket leadni minden szóbajöhető módon: rádión, telefonon, hajókürttel, kiabálással. Ezeket a vészjeleket mindenkinek: hajósnak, gyalogosnak, mentődiszpécsernek egyaránt azonnal észlelni kellett volna.
Ebből egy sem történt meg a jelenlegi ismereteink szerint. Így arra lehet következtetni, hogy a szállodahajó kormányosa az egészből nem érzékelt semmit. Ez önmagában felróhatóságot jelent, függetlenül attól, hogy a Hableány kormányosa miért került hozzá túlságosan közel (habár elvileg útjoggal rendelkezve).
Fontos, hogy ez a helyzet az első blikkre felállítható helyzetértékelés, amit akár aprónak tűnő körülmények (pl. műszaki hiba, extrém vészhelyzet uszadék miatt, stb) is alapvetően megváltoztathatnak. Az ítéleti bizonyosság – ha egyáltalán elérhető lesz valaha is – akár évek hosszú adatgyűjtő és értékelő munkája után alakulhat ki.
(Szubjektív véleményem az, hogy a Duna budapesti szakasza elbírná az esti sétahajózások eddigi kapacitását és sűrűségét is, de a szabályok következetes betartása és betartatása lenne szükséges, esetlegesen azok szigorítása sebességkorlátozásokkal, a szűkülő helyeken az előzések megtiltásával. Nem lenne szükséges a szállodahajók azonnali kitiltása – szerintem.)
(Update 2019.06.01. 13:00: Egy nyilvánosságra hozott felvétel szerint a szállodahajó az ütközés után nem sokkal hátramenetbe kapcsolt, és visszatolatott a helyszínre, de azután szinte azonnal tovább is ment.)
(A cikk szerzője ügyvéd, gyakorló hajós.)
Kép: youtube.com - index.hu
A vállaltan kormánykritikus hvg hetilap plakátjai minden héten megjelentek a Mahir hirdetőoszlopain, egészen a múlt hétig, amikor – egyik napról a másikra – a Mahir megszüntette a szerződést. (Most itt ne menjünk bele abba, hogy alapvető különbség van a „vállaltan kormánykritikus” és az „ellenzéki” jelzők között, mert ez a cikk nem erről szól, habár a kérdés nem jelentéktelen.)
Alappal hivatkozhatunk-e a sajtószabadság megsértésére?
Első ránézésre nem, hiszen a hvg-nek továbbra is megmaradt az a joga, hogy plakátokat helyezzen ki az ezzel foglalkozó cégeknél, és egyéb módokon is hirdessen, például más sajtótermékekben, a facebookon, vagy egyebütt. Nem jött ki semmilyen olyan jogszabály, ami ezt a jogát korlátozná.
Második ránézésre azonban igen, hiszen nincs ma olyan hirdető cég, amelyiknek lenne olyan felülete, amin lehet plakátolni.
A probléma jogi lényege nem a sajtószabadság, hanem a versenyszabadság korlátozása. A versenyjogi szabályok – amelyek a jogállam működési alapját képezik – azt lennének hivatottak biztosítani, hogy a vállalatok tisztességesen versenyezzenek egymással.
Magyarországon a Versenyhivatal feladata lenne az, hogy megakadályozza, illetve megszüntesse a versenyellenes tevékenységeket, és biztosítsa az egyenlő, tisztességes és méltányos feltételek melletti versenyt. Ma a Versenyhivatal nem felel meg ennek az egyetlen feladatának: Magyarországon a Mahir monopolhelyzetben van a hirdetési piacon, gyakorlatilag csak nála lehet hirdetni, és ezt a Versenyhivatal (jogszabályellenesen) engedélyezi.
Általában ha a piacon monopólium van, tehát nincs verseny, akkor az azzal jár, hogy (1) az árak emelkednek a monopolhelyzetben lévő kénye-kedve szerint, (2) senki nem ösztönzi a szolgáltatót jobb minőségre, (3) szélesebb választékra, (3) innovációra, így a fogyasztók alapvető érdekei sérülnek. Ezért a monopóliumok léte (szigorú kivételektől eltekintve) jogellenes.
A plakát piacon pedig speciális piaci következmény, hogy (5) egy adott vélemény nem tud másképp megjelenni. Azzal tehát, hogy a versenyjogi szabályok ma nem érvényesülnek Magyarországon, mert a hirdetési piac egy kézben (éspedig közvetetten Orbán Viktor kezében) összpontosul, a sajtószabadságra is kiható közvetett hatása van.
Azt, amit az állam látszólag enged (sajtószabadság), egy magáncég (állami engedéllyel a hatalomgyakorló elvárása alapján) korlátoz. Végső soron tehát az állam engedi a sajtó szabadságának a korlátozását.
(Azt, hogy a monopóliumok léte egyszerre jellemző struktúrája a kommunizmusnak és a szavakban hevesen kommunistaellenes NER-nek, ne is firtassuk. Azt pedig, hogy a magyar monopóliumok mögött – puszta véletlenségből – mindig Orbán áll, pláne ne.)
Van ennek az ügynek azonban egy másik, a sajtóban kevésbé vizsgált kérdésköre is: föl lehet-e így mondani egy szerződést?
Nem kell jogásznak lennünk ahhoz, hogy belássuk a jogbiztonság alapvető fontosságát. Ha egy együttműködés minden következmény nélkül, azonnal felmondható az egyik fél aktuális hangulata szerint, akkor az nem szerződés. A szerződések megszüntetésének azért vannak kölcsönös szabályai, mert azok nélkül kutyafülét nem ér a szerződés, mert nem beszélhetünk együttműködésről.
Példák: kifizetem a sört a pultnál, de a csapos nem csapolja ki, mert már nincs kedve. Amíg távol vagyok, kitesznek a bérelt lakásomból, mert a bérbeadó pillanatnyi érdeke így kívánja. Kifizetem a kőművest, de őneki nincs kedve a házat megépíteni. (Pluszba jön erre – ugye – a monopolhelyzet.)
Ha elfogadnánk a Mahir azonnali, lényegében valódi indoklás nélküli felmondását, akkor ezekre a fenti példákra is igent kellene mondanunk, mert jogi szempontból ugyanilyenek. És ne feledjük: sokan vannak, akik szerint a Mahir felmondása helyes, mi több, a NER szempontjából csibészesen ravaszul hasznos húzás volt. Vegyük észre, hogy a NER rendszerével messze nem az a baj, hogy a vezetői és a haszonélvezői ellenszenves emberek, hanem az, hogy ez egy alapjában tisztességtelenséggel és igazságtalansággal operáló rendszer.
Te mit mondanál a csaposnak?
A Szent György-hegy és a vas (fotó: csb)
A modern ember már majdnem kiirtott az életéből minden kényelmetlenséget, ami a boldogsághoz vezető úton őt zavarná. Az egyik ilyen utolsó fránya kellemetlenség az óraátállítás, ami régen az élet természetes alkatrésze volt ugyan, de mára a kényelmes életre leselkedő legnagyobb veszélyek egyikévé nőtte ki magát.
A gyanútlan ember zsebre tett kézzel sétálgat az utcán, halkan dudorászva, amikor egyszercsak hátulról, mint a tigris, ráront – az óraátállítás!
Emberünk – ha egyáltalán túléli ezt a támadást – hetekig nem tér magához! Sőt, tessék csak megnézni a tévében kéjjel nyilatkozó háziorvosokat, egyes emberek hónapokig tartó traumát szenvednek el. „Idegrendszeri panaszokat okoz” – mondják joggal a komoly szakemberek, az olvasószemüveg fölött kipillantva a riporter felé. A nyakban fonendoszkóp.
És ez mind nem elég!
Az óraátállítás az utóbbi időben elszaporodott, és visszatérően támad, évente – nem tévedés – egy alkalommal! (Ősszel nem támad, hanem visszahúzódik, akkor egy órával többet aludhatunk, szóval az nem számít.)
Ez a helyzet borzasztó, szörnyű és rettenetes egyben. (Ha egy szóban szeretnénk jellemezni, akkor a „bornyűletes” lenne a helyes kifejezés.)
Nyilvánvalóan sokkal több és jelentősebb kárt okoz az óraátállítás, mint a kora reggel ütvefúrózó hülyeszomszéd, közeli hajnali csahos eb, hülye kukorékoló falusi kakas, vagy az idióta, magára dörgéssel figyelmet fölhívó nyári hajnali zivatar. Más szóval az élettel járó természetellenes kellemetlenségek. (Arról már nem is beszélek, hogy nulladik óra. Vagy hajnali mentőautó. Vagy csecsemő a lakásban.)
Mit lehet tenni? Mert nyilvánvaló: valamit tenni kell!
Az emberiség – hasonlóan a brexithez – alaposan és mélyen elgondolkodik a problémán, bevon politikusokat, akik az élére állnak az Ügynek, és harcol. Harcol, ha kell, körömszakadtáig azért az évi egyetlen megnyomorított óráért.
Az emberiség ugyanis legyőzte a pestist, a kolerát, a gyermekbénulást, a kanyarót (majdnem), a fasizmust és a kommunizmust (még majdnemebb), az atomfegyvereket és a nemi elnyomást (ja, azokat nem), és íme most: harcba száll az óraátállítás ellen!
Nincs kétség, az emberiség összeszedi szellemi erejét, és kioperálja magából az óraátállítás tumorát.
Miként a brexit előtt, most is tudjuk, milyen áron. Most is felelősen végiggondoljuk. Igen, sokat beszélünk és írunk arról, mi lesz. Még egyszer, igen: a következmények felelős vállalásával.
Ha a téli időszámítás marad, akkor tisztában vagyunk vele, hogy nyáron majd’ két hónapig már hajnal négykor világos lesz! Lesz olyan időszaka a nyárnak, amikor már fél háromkor pitymallani kezd! Bizony! De cserébe este jó hamar sötét lesz majd, a legvilágosabb nyári nappalon is már fél kilenckor besötétedik. Viszlát, hosszú nyáresti világosságok! Augusztusban fél nyolckor már megy is szépen lefele a Nap.
Ha a nyári időszámítás marad, akkor igen, pontosan tudjuk, hogy telente egy-két hónapig töksötétben fogunk dolgozni és iskolába járni. A párás, ködös reggeleken csak fél 9 után lesz embernek való világosság. Sötét lesz a reggeli csúcsforgalom idején. Nem, biztosan nem lesz emiatt több baleset, ideges, álmos, depresszív ember. Cserébe a Nap 4 helyett akár délután 5-ig is pislákol majd, ami – ugye – mekkora nyereség! Olyan sötét lesz majd minden normális iskolai első órán, mint manapság a nulladik órákon! És a nulladik órákra olyan korán kell majd kelni, mint most a mínusz egyedik órákra! Hónapokig!
Mi sem természetesebb, hogy összevissza időzónák alakulhatnak így ki a – mondjuk – nyári, korábbi időt használó Ausztria, a télit használó – tehát időben később járó, bár hamarabb sötétedő – Szlovákia között, mi pedig majd – végre – nemzeti sorskérdést csinálhatunk abból, melyikhez is csatlakozzunk.
Vagy télen csinálhatjuk azt is, hogy az iskolákba, munkahelyekre később kell bejárni. De csak télen! Nyáron pedig pont, hogy hamarabb! Óra szerint. Gyönyörű lesz. Lényeg, hogy összevissza legyen: csupán bizonyos munkahelyek, bizonyos iskolák esetén. Ebben az esetben meg pont az óraátállítás-zűrzavar lesz az alaphelyzet. És a hivatali órák külön-külön állítgatása mennyivel szebb lesz, mint a Nagy Óraátállítás.
Az emberiség – látjuk a brexiten is – nem hülye, hogy hübelebalázs módjára, elhamarkodottan döntsön! Ez is, kérem, alaposan át van gondolva.
Ugyanaz a logika. Éljen a brexit, és le az óraátállítással. Kérjük a jussunkat: a régi büszke brit politikát, és az egyórai nyugalmunkat. Ésszel előre!
Meg leszünk elégedve az eredménnyel. Mind.
