Az a „kultúra”, amit a menekültektől „meg kell védeni”, természetesen mindannyiunknak mást és mást jelent. Ez, amit írok alant, csupán egy aspektus.
A mai nyugati lét kultúrájának lényege a fogyasztás.
Legtöbb és leghatóbb erőfeszítéseinket ma azért tesszük, hogy a fogyasztásunk minél zavartalanabb lehessen. A nyugati világ utóbbi 60-70 éve olyan sikertörténete e műfajnak, amiről a korábbi korok embere, a természet embere álmodni sem mert.
A háború utáni Európa csaknem minden műszaki, gazdasági és politikai innovációja ezt szolgálta, és az élet keserű oldalát (össztársadalmi konszenzussal) a való élettől messzire delegálta. Így ma már a nyugati életnek része a háj, de nem része a szenvedésekkel történő szembesülés, a természettel együtt élő ember létének időszakosan vissza-visszatérő természetes ínsége, testi, lelki, szellemi dolgokban egyaránt. A nyugati ember kultúrája a rendes mederben nem kíván nélkülözéssel, betegségekkel, antiszociális viselkedési formákkal, szociális kiszolgáltatottsággal, félelmekkel találkozni, szembe nézni. A halált sem tartjuk az élet szerves részének. Így kerültünk messze a szolidaritástól.
Az evolúció során természetes módon kialakult képességeinket, amelyek szerint az efféle tapasztalásokat elfogadjuk, és későbbi bölcs döntéseinkben felhasználjuk, a nyugati kultúra néhány évtizede elcsökevényesítette. Pontosan limitált, időben és térben garantáltan korlátozott borzalmakért és félelmekért (atavisztikus ösztöneinkért) moziba és vidámparkokba járunk, nem sajnálva az ellenérték pénzben történő korrekt kiegyenlítését.
A háború utáni időkben a kommunizmustól rettegő nemzetközi tőke (nem szolidaritásból, hanem sima önérdekből) kegyesen megengedte azt, hogy a javak élvezetéből helyben az alsóbb társadalmi csoportok is részesülhessenek egy bizonyos szintig. (Amely szint természetesen magasan meghaladta a mi korábbi, „szocialistának” hívott rendszerünk szintjét.)
A globális gazdaságban a fogyasztás növelésében érdekelt tőke azonban globális felelősséget elfelejtett vállalni.
(Ehhez mi is asszisztálunk. Felelős döntéseinket nem magasabb etikai céljaink mentén, hanem a magunk vagyona vagy a ránk bízott más anyagi javak felett hozzuk meg. Akkor is, ha emberek sorsa felőli döntésekről van szó, a végső ok mindig a pénz. Minél több pénzről kell/lehet dönteni, annál nagyobb tiszteletet parancsol a nyugati kultúra a döntéshozónak.
A bölcsességet és felelősséget kívánó döntéseinket lehetőleg egy minél távolibb és minél szűkebb csoportra bízzuk, vagy egyszerűen eltekintünk tőlük.)
Ez a nyugati kultúra ma. A védendő tiszta érték.
Tegyük hozzá gyorsan: a menekültek kultúrája sem különb.
♦ ♦ ♦
Nem a magas kultúránkat féltjük (Beethoven, Moliére, Hume, Csontváry), hanem azt, hogy a jó dolgokból való részesülésünk megnehezülhet.
A félelmünk egyszerűen az, hogy a javak osztásánál ezután meg kell majd küzdenünk a menekültekkel is a sorbanállás közben. Ismeretlen idegenekkel. (Ők is félnek tőlünk, de a kevesebb veszítenivaló ide hozta őket.) Ez a félelem az emberi természet magától értetődő része.
(A mieinknek, földijeinknek, ex-földijeinknek, akiket az osztozkodási sorban korábban már mi letapostunk, magunk mögé lökdöstünk, azoknak a médiában, a politikában réges-régen nincsen szava. Teszünk is rájuk nagy ívben.)
Az igényes, etikus és valóban bátor erkölcsiség megkívánja annak a megnevezését, hogy mi az, amit szeretnénk „megvédeni”. A javakból való minél kényelmesebb részesülésünk lehetőségét, amit mi gőgösen természetes jogunknak, kijáró igazságunknak, magasabb rendű etikánknak tartunk. Nekünk jár a háj.
(Az ezzel járó durváskodások az etikai kritikák teljes kizárását szolgálják. A jelen igazodásra késztet, nem tűri a jámbor és józan, hosszútávú másként gondolkodást.)
♦ ♦ ♦
A menekülők így vagy úgy, legálisan vagy illegálisan, jönnek, amíg (általunk szenvtelenül tekintett) polgárháború dúl, de jönni fognak mindaddig, amíg a lakóhelyükön nincs lehetőségük arra, hogy olyan javakat szerezzenek, amik versenyezni képesek a mi európai társadalmaink akárcsak lehulló morzsáival.
♦ ♦ ♦
Európa gazdasági, politikai hatalma, innovációs potenciálja sajnos nem az emberiségért felelősséget vállaló progressziót szolgálta. Ehelyett olyan eszközöket alkalmazott a fogyasztás növelésére, amelyek más társadalmakba könyököltek. Európa nem izgatta magát, ha miatta (vagy miatta IS), bár tőle távol a társadalom harmóniája megbomlik - kontinensünk a fejlődése során türelmetlenségből és szűklátókörűségből nem tett ezek ellen. (Fegyver- pénz-, olaj-, élelmiszer-, ivóvíz- és sok-sok egyéb piaci szegmens együttesen).
A társadalmak közötti olló – úgy látszik – mostanára nyílott olyan szélesre, hogy a természetes kiegyenlítődési folyamat gátszakadásszerű elvándorláshoz vezetett. (A cash-flow mennyiségiből drasztikus minőségi változásba: human-flow-ba ment át.)
♦ ♦ ♦
A történelem megállíthatatlan és hibákért előbb vagy utóbb, de mindig benyújtja a számlát. Ezt meg lehet fizetni pénzzel, munkával, vagy szenvedéssel (nélkülözéssel). Most rajtunk – értsd: a demokratikus fogyasztói közösségen – múlik, mit választunk.
Lehet javakat juttatni a globális újraelosztásban alul maradt, nélkülöző társadalmaknak ill. az egyes embereknek, az elhagyott területeken és itt is. Egyszersmind vállalni az ottani, útközbeni és itteni szűrés, rendfenntartás, adminisztráció, és egyéb járulékok kényszerű költségeit (Javak = segélyek, szociális javak, ideiglenes befogadás, az be- és hazautazás joga, kultúra, oktatás, satöbbi; természetesen mindenekelőtt pénz.) Figyelem: pénzbe kerül az európai normák megtanítása, sőt az ennek megsértőire váró szankciók pontos oktatása az első biztonságos helyen. Pénzbe kerül majd a hazatelepedés is.
Vagy lehet e társadalmakat és embereket nem emberszámba venni, a mi jogi és (fogyasztási) kulturális rendszerünkből agresszióval kizárni, elszeparálni, tőlük további jogokat és javakat megvonni, az eddigi status quo-ért harcolni, azaz a történelmet megpróbálni megállítani, továbbra is távol tartva a szolidaritást a nemzeti és nemzetközi tőkétől, és az emberi társadalmunktól, Európától.
Ez esetben viszont előbb-utóbb terrorizmussal és eszkalálódó katonai konfliktussal lehet számolni. Tessék választani!
