A magyar törvényhozás ontja ki magából az újabb és újabb törvényeket. Miközben a törvényalkotó (jegyezzük meg, hogy ez a Fidesz) szándéka az, hogy lehetőleg minden élethelyzetet teljességgel lefedjen, a magateremtette jog uralma alá hajtson, mindeközben átesik a ló túloldalára, elfeledkezve a jogbiztonságról és a követhetőségről.

Íme egy példa a kapkodó, átgondolatlan (és ezért dilettáns) jogalkotásra:

Január elsejétől új ügyvédi törvény lépett hatályba. Az eddig hatályban volt 1998-as törvényt, amely 130 paragrafusból állt, lecserélünk egy 210 paragrafusosra, részben teljesen fölöslegesen. Az új törvény rendelkezik az okiratok ellenjegyzésének szabályairól. Eszerint az ellenjegyzett okiratot több oldalból álló okirat esetén minden oldalán a feleknek vagy arra az okiratban meghatalmazott félnek kézjegyével kell ellátnia. (Eddig minden lapon kellett.)

Aki már írt alá több oldalas szerződést, az tudja, hogy adott esetben milyen kellemetlenséggel jár a kézjegyek monoton gyártása – na, ez most a duplájára emelkedik. Arról nem is beszélve, hogy ezt követően nem lehet majd egyoldalas nyomtatással készíteni okiratot (ami pedig áttekinthetőbb lenne), mert ilyen esetben a törvény szerint minden üres hátlapot is alá kellene írni, ami – a kényelmetlenségen túl – nyilvánvaló értelmetlenség is, plusz lehetőség a visszaélésre.

Az új szabályok szerint egy páratlan számú oldalból álló szerződés esetén az utolsó, aláírás utáni, teljesen üres oldalt is alá kell(ene) írni a törvény erejénél fogva. (Aki ezt a szabályt írogatta, egyáltalán nem gondolt ebbe bele, akik pedig megszavazták, azt sem tudták, mit szavaznak meg.) Ön, Nyájas Olvasó, vajon aláírna-e így egy komoly szerződést?

Azt gondolnánk, hogy egy ilyen esetben a törvényhozó gyorsan cselekszik, és kijavítja a nyilvánvaló hibát.

Hát hibásan gondoljuk.

Az ügyvédi kamara jelzése ellenére a törvényhozónak esze ágában sincs a javítás. A kamara pedig széttárja a kezét, hogy ő ugyan nem tud többet tenni: a törvény az törvény, tessék alkalmaz(kod)ni. A törvényhozó összevonja a szemöldökét: a törvény az törvény, tessék alkalmaz(kod)ni. A szerződésszerkesztő ügyvédek pedig eszik a kefét, és szépen íratják alá az utolsó, töküres oldalakat. Legfeljebb „megzorrózzák”. Az ügyfél pedig úgy érzi (teljes joggal!), hogy itt hülyének van nézve, és óvatosnak kell lennie még az ügyvéd előtt is, mert átverődhet. Ez az utolsó félmondat pedig jól jellemzi a jelenlegi magyar jogállapotokat, és kis részben megválaszolja a kérdést, hogy miért is tartunk mi itt. A szabályok nem az ésszerűséget szolgálják, hanem önálló életre kelnek, elindulnak és letapossák a virágokat.

Tudom, ez csupán egy nagyon kicsi probléma. Csak egy pici luk a sajtban. De összességében lassan több a luk, mint a sajt.

(PS: Most arról nem is írok, hogy miért hívjuk „ellenjegyzés”-nek az ellenjegyzést, ha már senki „ellen” nem irányul. Hívhatnánk például „ügyvédi felülhitelesítésnek” vagy csak simán „hitelesítés”-nek. Akkor minden laikus értené is.)