Arra jutottam...

köz+gondolkodás

A korlátoltság és a nem-megoldás kerítése

2015. június 24. 18:53 - csonka balázs

Beszélgettem egy menekülővel. Az, hogy jogilag ő migráns, nem volt ráírva, de azt rögtön láttam rajta, hogy ember. EMBER. Ezt mondta nekem:

Soha nem voltam még Magyarországon. Bevallom, erről az országról szinte semmit nem tudok. Csak annyit, hogy azon az úton van, amin végig szeretnék menni. Végig kell mennem. Nem Magyarországra jövök tehát. Sokat hallottam arról, hogy Európában talán lehet esélyem, de senki, SENKI nem Magyarországot mondta.

Természetesen nem beszélem a magyar nyelvet sem. Társaim közül sem beszéli senki. Angolul, franciául beszélünk, néhányan hollandul vagy németül is beszélnek. Magyarul senki. Mondom még egyszer: nem ide jövünk. Nagy-Britanniába, Hollandiába, Svájcba, Svédországba, Franciaországba, Spanyolországba, Németországba igyekszünk. Senki, SENKI nem ide akar jönni.

A kerítést kikerülnénk: egyszerűen átjönnénk mellette. Aki a vízátfolyásoknál kelt át,a kerítés után is ugyanígy tenne,  sőt olyan is lenne, aki átvágná a kerítést. (Nem, nem lőnék le közben.) Sokunkat elkaptak a határőrök (rendőrök), de ők nem mondták meg, hogy melyik szomszédos országon keresztül érkeztek, így nem is lehet őket visszatoloncolni más EU-s országba… Aki Horvátországon vagy Románián keresztül jött, és itt kapták el, esze ágában nem volt ezt elmondani a rendőröknek.

Nem tudom eldönteni, hogy menekült vagy gazdasági migráns vagyok-e. Igen, az otthoni háború miatt voltam életveszélyes helyzetben, a családom orvosát meg is ölték, például. A családommal, a gyermekeimmel együtt jövünk. De a gyermekeim KONKRÉT életveszélyes helyzetben nem voltak. Talán úgy mondhatnám, hogy én menekült vagyok, de a gyermekeim (nyugati szemmel nézve) megélhetési bevándorlók. Mégsem, mondom MÉGSEM hagytam őket otthon.

Mindannyian tisztességesen szeretnénk dolgozni, szerény bérekért azokban az országokban, ahová tartunk. Nem, nem vagyunk bűnözők, pláne nem terroristák. (Itt hallottam, hogy Pándy András magyar származású sorozatgyilkos volt Belgiumban. Mégsem jutna eszünkbe a nyugaton élő magyaroktól azért félni, mert esetleg sorozatgyilkosok lennének.)

Semmink nincs, minden vagyonunk itt van a zsebünkben, a fejünkben. A többit otthagytuk. Kevesebbek, és kétségbeesettebbek vagyunk, mint egy magyar fedél nélküliek.

Nem lopni jöttem. Nem is ide jöttem. A szabadságodat és a munkádat nem akarom, de nem is tudnám elvenni.

Azért jöttem, mert az isten embernek teremtett, és élnem kell. Ez az isten a te istened is, csak te másképp hívod.

Engedj tovább, és hagyd, hogy a nyugati országok problémája legyek!

...

Az EU által javasolt kvótarendszer teljesen értelmetlen, és aránytalan. A kormánynak ebben igaza van. Ezek az emberek azonnal mennek tovább nyugatra, amint tehetik. Márpedig a schengeni határokon belül senki szabad mozgása nem korlátozható – ez maga az EU alapja. Ezért a kvótarendszer gyakorlatilag fizikailag kivitelezhetetlen, értelmezhetetlen.

A bevándorlók ügye a nyugati országok problémája elsősorban. (Nyugaton szociológiai kérdés, itt csupán adminisztratív-finanszírozási kérdés.) Nekünk annyiban probléma, hogy a nyugati országok gazdasági-politikai szövetségesei vagyunk az EU-n belül, így beleszólhatunk, sőt bele kell szólnunk, hogy az EU hogyan kezelje ezt a problémát. Érthetetlen, hogy miért nem erre helyezzük a hangsúlyt. (Illetve nagyon is érthető, sajnos.*)

Ha például a menekültügyi költségek és az adminisztráció hazai viselése a probléma, akkor az erre vonatkozó szabályzórendszert (forrás hozzárendelést) az EU-n belül kell megváltoztatni, vagy legalább a változtatást indítványozni – racionális érvek mentén. Demokrata módon kellene nemzetközi (közösségi) szinten (is) dolgozni. Ebben mindkettő fontos: dolgozni, és demokrata módon. (A hozzánk visszaküldött menekültek miatti költségszámlát nyugodtan és azonnal be kell nyújtani az EU-nak.) A hazájukba visszatoloncolást kifejezetten EU-s hatáskörben kell tartani - hiszen ez nem a mi ügyünk.

Szabadságharc az EU ellen? Itt egy probléma, ami nem a mienk, hanem a nyugati országoké, de a nyugat beleszólást enged a saját problémáinak mikénti intézésébe (ha már EU tagnak fogadtak minket.) Nekem úgy tűnik, hogy ha valaki nagy szabadságharcos akarna lenni, akkor az éppenséggel egy nyugati lehetne, ellenünk, a beleszólásunk ellen…

A fentiekből következően az, hogy a kormány nemzeti hatáskörbe kívánná vonni a szabályozást, teljesen illogikus. Olyan, mintha minden bevándorló Budapestre igyekezne, de a kérdést Csongrád és Bács-Kiskun megyébe, megyei hatáskörbe akarnánk utalni.

*A migráció igen fontos és sürgető kérdés - de az ilyen módon (hisztéria, cirkusz, kinek hogy tetszik) történő állandó napirenden tartása a kormány egyértelmű belpolitikai törekvése. Uralni a közbeszédet. Nem törődni a valós problémákkal. Nemzetmentő szerepben tetszelegni. Az ellenzőket nemzetellenesnek beállítani. Nem törődni vele, hogy ez az egész úgy butaság, ahogy van.

Egy további gondolat kerítés-ügyben, rendszerelmélkedőknek:

A kerítés teljesen elzárná a határ két oldalának növény- és állatvilágát 175 km hosszan. Ez a kormánynak eszébe sem jut (ennél még az is jobb lenne, ha eszébe jutna, de nem törődne vele). De a földmérők már kint vannak.

Ha valaki erre azt mondja, hogy a lényeg mellett ez apróság, egy ökológus nyamvadt siránkozása csupán, az ne felejtse el, hogy a rendszerváltozásban milyen katalizátor szerepe volt a bős-nagymarosi vízlépcső ügyének, ahol az élővilág károsodása és a szörnyű dunakanyari látvány volt a (látszólagos? igazi?) ok. A mai kormány tagjai (elvileg) mind a vízlépcső korabeli harcos ellenzői közül kerültek ki…

29 komment
süti beállítások módosítása