Arra jutottam...

köz+gondolkodás

Atomszemétség

2016. december 22. 22:14 - csonka balázs

Megmondom az elején: nagyon nem értek egyet azzal, hogy az atomenergia segítségével enyhítsünk az energiaéhségen. Ebben az írásban csupán két olyan gondolatra szeretném fölhívni a figyelmet – noha volna több tucat is –, amin érdemes lenne elgondolkodni. (Egyik gondolat sem politikai jellegű.)

Sajnos az a saját tapasztalatom, hogy még a képzett emberek sincsenek feltétlenül tisztában az atomhulladékok természetével, Fukusima és Csernobil ide vagy oda.

Az atomhulladékok osztályozása, besorolásának pontos meghatározása országonként változik. A különböző technológiák különböző arányú és veszélyességű hulladékokat termelnek. A hulladékok között a leghosszabb ideig sugárzó anyagok lebomlási ideje (durva közelítéssel) 25 és 100 ezer év (!) között van. Ez azt jelenti, hogy ennyi ideig mérgezik ezek az anyagok a környezetüket sugárzással, azaz mérgeznek nem csak a közvetlen környezetben, de attól távolabb is. (A dolog ennél sokkal bonyolultabb, de a lényeg megragadásához talán elég.) Ezeket a hulladékokat tárolni kell, mégpedig olyan helyeken, amelyeken ennyi ideig biztonságosan elzárhatók a külvilágtól. A döntéshozók tökéletesen figyelmen kívül hagyják az ebből következő kérdéseket vagy összehasonlításokat.

  1. A hulladéktároló épület kérdése

A feladat tehát az, hogy építsünk olyan tárolót, amely kibír (lazán meghatározott) 100 ezer évet.

Hihetetlen módon a mai mérnökök erre próbálnak vállalkozni akkor, amikor a nagy aktivitású nukleáris hulladék raktározásának a kérdését próbálják megoldani, illetve akkor, amikor Csernobil fölé újabb betonszarkofágot építenek. (A robbanás következtében ott maradt ill. keletkezett törmelékben lévő radioaktív hulladék mennyiségét még hozzávetőlegesen sem tudjuk mai eszközeinkkel felbecsülni.)

Vajon sikerülni fog?

Sajnos a dolog műszaki megoldását a politikai kérdés megoldásához képest egyáltalán nem tekintik a döntéshozók sürgősnek.

Az általános műszaki megoldás az elhasználódott fűtőelemek pár évtizedes (!) hűlését követően mély rétegekbe vagy tenger alá történő eltemetése (betonba vagy üvegbe ágyazottan) olyan lerakóhelyeken, amelyek a lehető legjobban védettek minden elképzelhető geológiai és vízügyi problémától.

Mindezt úgy, hogy az emberiség legnagyobb becsben tartott épületeire sem tudott vigyázni párszáz évnél hosszabban. Az athéni Akropoliszt nyilvánvalóan nagy becsben tartották, mégis összeomlott. A piramisok is csupán huszonötödannyi ideje (!!!) állnak, amennyi ideig ezeknek a tárolóknak kifogástalan műszaki állapotban kellene állniuk és őrizni a halált. A nukleáris tárolás és ártalmatlanítás folyamatos karbantartást, felügyeletet (=költségeket) igényel.

Azt mondjuk, hogy olcsó az atomenergia. Honnan tudjuk, hogy 56.734 év múlva az akkori aktuális karbantartás mibe fog kerülni?

Hiábavaló próbálkozás lenne felsorolni azokat az épületeket, amelyek az eredeti funkciójukat tökéletesen megőrizve akár csak ezer évig folyamatosan hibátlanul és megszakítások nélkül funkcionáltak volna! Ha ez meglenne 100 ezer évre vonatkozóan is, akkor kaphatnánk jogot a jelenlegi technológiával való atomenergia-termelésre.

A jövő nemzedékekre hagyjuk az feladat megoldását – ez olyan, mintha a ma élő ember felelőssége és költsége lenne – mondjuk – Julius Caesar korabeli tettei miatt folyamatos feladatokkal és költségekkel küzdeni. Sőt: a Caesar óta eltelt idő ötvenszerese (!) alatt és embertömegeket tekintve nagyságrendekkel többszörösen! Ez minden szempontból abszurdum, erkölcsi lehetetlenség és jogi nonszensz.

A tudományos ismereteink szerint pedig a tektonikus mozgások és a földrengések, tengerrengések és egyéb geológiai jellegű behatások előrejelzési lehetősége ennyi időre előre gyakorlatilag nullára értékelhető.

  1. Az emberi faj kérdése

Szóval nukleáris szinten nagyjából 100 ezer évre előre kellene gondolkodni. Ennyi ideig nem mossa el az eső a mai atomenergia-termelés lábnyomát.

Sok vagy kevés ez az idő?

Fölfoghatatlanul sok. Nem arról van szó, hogy az unokáink életébe avatkozunk bele. (50-60 évig csak hűl a nukleáris hulladék, hogy el lehessen majd akkor temetni.)

100 ezer évvel ezelőtt több emberfaj élt a földön. A neandervölgyi ember nagyságrendileg 10 ezer évvel ezelőtt halt ki. Mi az azóta eltelt idő tízszereséig (!) hatóan akarunk a természetbe beavatkozni, és elhisszük, hogy ezt biztonságosan meg lehet tenni.

100 ezer éve még nem alakult ki a beszéd.

A cro-magnon ember leleti 25-35 ezer évvel ezelőttiek.

Csupán 12 ezer éve van mezőgazdaság.

Az amerikai földrészre nagyjából 10 ezer évvel ezelőtt jutott el az ember.

Technikai-tudományos forradalom bőven számolva is csak 500 éve van.

A történelem által átfogott időben nem volt egyetlen olyan emberlakta hely sem, ahol egy évszázadon át ne lett volna háború, társadalmi vagy hatalmi átrendeződés.

A nukleáris hulladékkezelést pedig úgy képzeljük el, mintha az elkövetkezendő 100 ezer évben minden társadalmi és tudományos adottság a mainak megfelelő és állandó lenne.

radioactive_svg.png

Egyszerűen nincs jogunk atomenergiával elektromos áramot termelnünk mindaddig, amíg kezelendő hulladékot hagyunk a jövő évezredek generációira, akiknek majdan a távoli jövőben azért kell dolgozniuk, hogy ne legyen sugárzás. Az ember, mint a természet alkotta létezés (entitás, szubsztancia) természetjogi szempontból ezzel a joggal nem rendelkezik. A mai élet alapja ugyanis az, hogy a természetben nincs ilyen sugárzásnak az ember kitéve. A jövő generációinak munkába és költségbe kerül majd ezt az alapállapotot elérni és fenntartani, miközben a keletkező villamos áramot gyarló célokra már most felhasználjuk. A természetes alapállapot alá kényszeríteni a jövő generációit a fenti levezetésből egyenesen következően egyértelműen természetjogilag tiltott. Nincs vállalti érdek, nincs lobbiiérdek, nincs állami érdek – csak az egy és oszthatatlan humanitás van. Ebben a kérdésben a világűr (szándékos) szennyezésének tilalmát kellene követnünk.

activityspentfuel_iaea.png

Az ábra és az adatok forrása: http://www.world-nuclear.org/

 

7 komment
süti beállítások módosítása