A demokráciákban egyaránt léteznek jól működő példák a tisztán listás, a tisztán egyéni képviselői és a vegyes választási rendszerekre is.

Nálunk a nyolcvankilences megegyezés egy vegyes rendszert alakított ki. Meggyőződésem, hogy azok, akik ennek a létrehozásában anno közreműködtek, mindannyian jó szándékkal és patikamérleggel a kézben a lehető legigazságosabb rendszer felépítésére törekedtek.

Húsz évre rá a Fidesz ebbe egy kissé belenyúlt (a kompromisszum igénye nélkül), de alapvetően maradt a vegyes rendszer: lehet egyéni és listás voksokat is leadni, és a rendszer továbbra is törekszik egyfajta arányosságra. A politikai stabilitásra törekvő választási arányosság azonban a tisztán matematikai arányosságtól szembetűnően eltér, így vált lehetségessé, hogy relatív többségre, sőt 2/3-os többségre tegyen szert a nyertes, aki matematikailag nem érte ezeket az arányokat. (És ezeket az arányokat kapná meg más párt is, ha le tudná gyűrni a Fideszt.)

Mivel e kétfajta arányosság közötti különbséget logikusan és jogosan lehet igazságtalanságként értékelni, ezért mostanság számos (helyenként aláírásgyűjtéssel is megtámogatandó) gondolatkísérlet született a rendszer megreformálására. A jelen poszt szerzője is ehhez kívánna egyet hozzátenni szerény eszközeivel – amit aztán a trollkommentelők marcangolhatnak kedvükre. Igyekszem figyelembe venni az egyéni, a listás és a vegyes rendszer előnyeit, megpróbálkozva az arányossági hátrányokat kiiktatni.

Szóval.

A Parlament épületében két tanácskozási terem van: a felsőházi és az alsóházi. (A jelenlegi országgyűlés az alsóháziban székel.)

Lehetne az egyik házat a tisztán egyéni választókerületi választások győzteseivel feltölteni, míg a másik (külön tanácskozó) ház lehetne a listás ház. Az egyénieknél inkább a helyi ügyek iránti elkötelezettség számítana, a pártbeágyazódottság kevésbé. Az egyéni szavazat sohasem jelentene a listaállító pártnak további előnyt. Független és párttámogatott jelölt azonos helyzetből indulhatna.

Mindkét ház esetén egyszerű matematika érvényesülne: egyéniben az győz, aki a legtöbb szavazatot kapja, a többi szavazat elvész. A listás választáson pedig a leadott szavazatok tiszta matematikai arányai érvényesülnének. (Nincs kompenzáció, töredékszavazat, taktikázás.)

A kétféle választást külön kellene rendezni! Mindkét ház négy évre szerezne mandátumot, de két éves eltolással lennének a választások. Így az arányosság érvényesülése mellett állna rendelkezésre a választópolgárok számára lehetőség az aktuális politikai helyzetbe beleszólni, azt kontrollálni, nem csupán négyévente. (Szerintem ez erősebb demokráciát jelentene, több motivációt a választásra, a közéletben való részvételre.)

A két ház külön-külön tanácskozna. Így jobban, más perspektívából ismerhetnénk meg egy-egy vita szakmai, politikai, regionális hátterét is. Egészen másképp folynának a viták a két házban – és ez szintén erősebb demokráciát jelentene. Nem okozna gondot az, hogy listán más a pártpreferencia, mint a helyi képviselő szakmai, regionális háttere, hogy egy adott kérdésben az országos pártvéleménytől a helyi képviselő álláspontja eltérne.

Valószínűleg egészen más arányok alakulnának ki a két házban egymáshoz képest, de ezek az arányok a matematikai arányokat és a politikai támogatások időbeli dinamikáját igazságosan tükröznék – nemkülönben érvényesülnének a nemzetközi trendek, és az azokra adható politikai válaszok.

A szavazások a két házban külön-külön folynának. A törvények megszavazásához külön-külön kellene megszerezni a többséget, ill. a minősített többséget. Ugyanígy a kormányzáshoz is. Így a kormány erősebben és folyamatosabban lenne ellenőrizhető, elszámoltatható – de mivel a konstruktív bizalmatlansági indítványokhoz is ugyanilyen arányosság kellene, nem jelentene ez feltétlen könnyebb leválthatóságot, azaz nem lenne a rendszer politikailag instabilabb. (Szerintem dinamikusabb is lenne, és így több lehetőség lenne 4 éves ciklusokon túli hosszabb távban gondolkodni.)

A politikai közép fogalma pontosabb és szilárdabb lenne, a szélsőséges kilengések kevésbé érvényesülhetnénk. (Pontosabban fogalmazva: ami ilyen rendszerben is érvényesülne, azt a politikai sodrást lehetne igazán centrumként definiálni.)

Ez a rendszer hordozná minden korábbi előnyeit. Hátrányként talán a némileg megnövekvő adminisztrációt említhetnénk, de hatékonysági elemzésekkel ez optimálisan beállítható. A képviselői létszám nem feltétlenül térne el összességében a mai létszámtól.

Szívesen olvasnék, hallgatnék vitákat e témában. Erre biztatom a nyájas olvasót is! A demokrácia ott kezdődik, hogy elhisszük, hogy valóban tehetünk a jövőnkért.