Arra jutottam...

köz+gondolkodás

A Momentum legelső feladata

2019. június 01. 08:53 - csonka balázs

Az uniós választások legmeglepőbb végeredménye a Momentum (és a DK) váratlan megerősödése, igazi tényezővé válása volt. Világossá vált, hogy velük számolni kell a jövőben.

Mi tehát az az elsődleges feladat, ami ebből a tényből adódik?

Láthattuk, hogy a Fidesz nem habozik bármely lehetséges, általa uralt eszközt bevetni a politikai versenytársai ellen, legyen az sajtóhenger, becstelen politikai plakátkampány, pénzügyi és/vagy közigazgatási támadás, és számtalan egyéb olyan eszköz, amikről még tudomásunk sincs. Azt is láthattuk-hallhattuk elégszer, hogy a Fidesz az uralkodásért viselt harcnak, mi több, háborúnak tekinti a saját működését.

A Momentumnak tanulnia kell a történelemből. Tudnia és értenie kell, hogyan szalámizódott föl a Független Kisgazdapárt, roggyant meg az SZDSZ, sorvadt el az MDF, erőtlenedett el az MSZP és a Jobbik, váltott irányt a KDNP, vitatkozódott szét az LMP, taposódott a földbe az Együtt.

Nem állítom, mert nem tudom bizonyítani, hogy a Fidesz a pártokba beépülő kémhálózat és bomlasztó aknamunka által, vagy titkosszolgálati fegyverekkel manipulálta volna a vetélytárs pártok belső működését, de (1) számos jel és nyilatkozat utalt effélére, (2) ők valahogy pont mentesek maradtak az ilyen folyamatoktól, (3) és ezeknek mindig – szinte véletlenül – haszonélvezőivé is váltak.

A Momentumnak tehát a jelen helyzetben azonnali feladatai támadtak:

  • Hatékony belső immunrendszer kitalálása-kiépítése, ami azonban nincs kárára a világra nyitott gondolkodásnak és a szervezetépítésnek;
  • Rendkívüli óvatosság és szigor minden információról, ami a személyekről/től a nyilvánosságra jut;
  • Ugyanez a nyilatkozatok, sajtóanyagok, egyéb megnyilvánulások terén;
  • Transzparens, kikezdhetetlenül szigorú, államilag megbüntethetetlen, ugyanakkor a leghatékonyabb gazdálkodási rendszer üzemeltetése (ez természetesen eddig is feladat volt).

Mindemellett persze fenn kell tartani a fiatalos, szabadságszerető frissességet, a lelkesedést és bölcs elhivatottságot.

És ez még csak az első lépcső. Lesz feladat.

momentum.jpg

A kép forrása: index.hu.

Néhány gondolat a Hableány tragédiájáról és a hajózási szabályokról

2019. május 31. 11:42 - csonka balázs

A hajózási szabályok nehezebb műfajt képviselnek, mint a közútiak. A vízen nincsenek sávok, viszont van sodrás, szél, és a szereplők között is igen jelentős különbségek vannak, meghajtásra, méretre vonatkozóan. A baleset utáni helyszínelés is értelemszerűen jóval nehezebb.

Annyit tudhatunk az eddig közzétett felvételek alapján, hogy a szállodahajó vagy (1) látta a Hableányt, és meg kívánta előzni, vagy (2) egyáltalán nem látta és csupán haladni akart előre.

Ha látta, akkor azt kell tudni, hogy a hajózási szabályzat szerint az előzést végző hajónak meg kell győződnie arról, hogy e manőver biztonságosan végrehajtható. Ha az előzés az előzött sebességének és menetirányának megváltoztatása nélkül megvalósítható, az előző hajónak nem kell hangjelzést adnia.

Fontos, hogy a két hajó között kommunikációnak kell lenni, és az előző hajónak meg kell bizonyosodnia arról, hogy az előzendő hajó érti-e a ő szándékait.

Ha az előzésnek csak azzal a feltétellel lehet helye, hogy az előzendő hajónak meg kell változtatnia menetirányát, vagy kétség merül fel annak tekintetében, hogy az megértette-e az előző hajó szándékát és ez az összeütközés veszélyéhez vezethet, az előző hajó köteles megfelelő hangjelzéseket adni.

Ha az előzendő hajó teljesítheti az előzni szándékozó kérését - szükség esetén ellenkező irányba kitérve - elegendő helyet kell adnia a kért oldalon és szintén köteles előírt hangjelzéseket adni.

Ha az előzni szándékozó előzési szándékát fenntartja, újfent hangjelet kell adnia.

Ha az összeütközés veszélye miatt az előzés lehetetlen, az előzendő hajó köteles öt rövid hangjelet adni.

A jelenlegi adatokból nem tudni, hogy ezek a jelzések megtörténtek-e.

Az alábbi verziók jöhetnek szóba:

A Hableány látta a mögötte érkező szállodahajót, de valamilyen okból azt remélte, hogy az helyet ad neki a hídpillér mellett, korrigálva a saját útját és csökkentve a sebességét, és így a Hableány el fog férni. A Hableány kormányosa azt hitte, hogy látja őt a szállodahajó.

A szállodahajó viszont vagy nem látta, vagy csak későn észlelte a Hableánynak ezt a szándékát.

Az is lehet bizony, hogy egyik hajó sem látta a másikat egyáltalán! A Hableány csak az ütközéskor vette észre a szállodahajót, vagy előtte legfeljebb néhány másodperccel, amikor már kimanőverezhetetlen volt a szituáció.

Ez utóbbira lehet abból következtetni, hogy nem történt a részéről olyan jelzés, amivel a szállodahajót figyelmeztette volna a saját útjogára. (Legalábbis egyelőre nem hoztak ilyen jelzést nyilvánosságra.)

Sajnos mindegyik esetben hibás mindkét kormányos. A különbség a vétkességük egymáshoz való arányában áll.

A hajózásban haváriaveszély (bármilyen vészhelyzet) esetén mindig mindenkinek mindent meg kell tennie ennek elkerüléséért, tehát az útjoggal rendelkezőnek is kötelessége lenne úgy navigálni, hogy az esetleges önhibájából szorult helyzetbe került, vagy másnak vészhelyzetet okozó hajónak is teret ad. (A közúti közlekedésben is egyébként.)

Itt az alapvető baj az volt, hogy manőverezési képességen belüli veszélyesen kis egymás közötti távolság alakult ki, amin belül lehetetlenséggé vált arról meggyőződni, hogy kölcsönösen látják-e és értik-e egymást a hajók, reagálásképesek és reagáláskészek-e egymás várható (vagy nem várható) manővereire, és megfelelően kommunikációképesek-e. Ennek elvétése kölcsönös hiba, halálos baleset okozásánál sajnos kölcsönös bűn.

Ha a szállodahajó kormányosa észlelte volna a balesetet, akkor azonnal le kellett volna állítania a hajtóművét (a vízben tartózkodók védelmében), a sodrás miatt azonnal horgonyt kellett volna dobnia azon az oldalon elöl, amelyik a süllyedő hajótól távolabb van, mentőeszközöket kellett volna dobáltatnia a vízbe, maximálisan kivilágíttatnia magát és lehetőség szerint a környező vízfelületet. Azonnali vészjeleket leadni minden szóbajöhető módon: rádión, telefonon, hajókürttel, kiabálással. Ezeket a vészjeleket mindenkinek: hajósnak, gyalogosnak, mentődiszpécsernek egyaránt azonnal észlelni kellett volna.

Ebből egy sem történt meg a jelenlegi ismereteink szerint. Így arra lehet következtetni, hogy a szállodahajó kormányosa az egészből nem érzékelt semmit. Ez önmagában felróhatóságot jelent, függetlenül attól, hogy a Hableány kormányosa miért került hozzá túlságosan közel (habár elvileg útjoggal rendelkezve).

Fontos, hogy ez a helyzet az első blikkre felállítható helyzetértékelés, amit akár aprónak tűnő körülmények (pl. műszaki hiba, extrém vészhelyzet uszadék miatt, stb) is alapvetően megváltoztathatnak. Az ítéleti bizonyosság – ha egyáltalán elérhető lesz valaha is – akár évek hosszú adatgyűjtő és értékelő munkája után alakulhat ki.

(Szubjektív véleményem az, hogy a Duna budapesti szakasza elbírná az esti sétahajózások eddigi kapacitását és sűrűségét is, de a szabályok következetes betartása és betartatása lenne szükséges, esetlegesen azok szigorítása sebességkorlátozásokkal, a szűkülő helyeken az előzések megtiltásával. Nem lenne szükséges a szállodahajók azonnali kitiltása – szerintem.)

(Update 2019.06.01. 13:00: Egy nyilvánosságra hozott felvétel szerint a szállodahajó az ütközés után nem sokkal hátramenetbe kapcsolt, és visszatolatott a helyszínre, de azután szinte azonnal tovább is ment.)

(A cikk szerzője ügyvéd, gyakorló hajós.)

hableany.jpgKép: youtube.com - index.hu

Mi a baj a hvg plakátok ügyében?

2019. május 05. 17:35 - csonka balázs

A vállaltan kormánykritikus hvg hetilap plakátjai minden héten megjelentek a Mahir hirdetőoszlopain, egészen a múlt hétig, amikor – egyik napról a másikra – a Mahir megszüntette a szerződést. (Most itt ne menjünk bele abba, hogy alapvető különbség van a „vállaltan kormánykritikus” és az „ellenzéki” jelzők között, mert ez a cikk nem erről szól, habár a kérdés nem jelentéktelen.)

Alappal hivatkozhatunk-e a sajtószabadság megsértésére?

Első ránézésre nem, hiszen a hvg-nek továbbra is megmaradt az a joga, hogy plakátokat helyezzen ki az ezzel foglalkozó cégeknél, és egyéb módokon is hirdessen, például más sajtótermékekben, a facebookon, vagy egyebütt. Nem jött ki semmilyen olyan jogszabály, ami ezt a jogát korlátozná.

Második ránézésre azonban igen, hiszen nincs ma olyan hirdető cég, amelyiknek lenne olyan felülete, amin lehet plakátolni.

A probléma jogi lényege nem a sajtószabadság, hanem a versenyszabadság korlátozása. A versenyjogi szabályok – amelyek a jogállam működési alapját képezik – azt lennének hivatottak biztosítani, hogy a vállalatok tisztességesen versenyezzenek egymással.

Magyarországon a Versenyhivatal feladata lenne az, hogy megakadályozza, illetve megszüntesse a versenyellenes tevékenységeket, és biztosítsa az egyenlő, tisztességes és méltányos feltételek melletti versenyt. Ma a Versenyhivatal nem felel meg ennek az egyetlen feladatának: Magyarországon a Mahir monopolhelyzetben van a hirdetési piacon, gyakorlatilag csak nála lehet hirdetni, és ezt a Versenyhivatal (jogszabályellenesen) engedélyezi.

Általában ha a piacon monopólium van, tehát nincs verseny, akkor az azzal jár, hogy (1) az árak emelkednek a monopolhelyzetben lévő kénye-kedve szerint, (2) senki nem ösztönzi a szolgáltatót jobb minőségre, (3) szélesebb választékra, (3) innovációra, így a fogyasztók alapvető érdekei sérülnek. Ezért a monopóliumok léte (szigorú kivételektől eltekintve) jogellenes.

A plakát piacon pedig speciális piaci következmény, hogy (5) egy adott vélemény nem tud másképp megjelenni. Azzal tehát, hogy a versenyjogi szabályok ma nem érvényesülnek Magyarországon, mert a hirdetési piac egy kézben (éspedig közvetetten Orbán Viktor kezében) összpontosul, a sajtószabadságra is kiható közvetett hatása van.

Azt, amit az állam látszólag enged (sajtószabadság), egy magáncég (állami engedéllyel a hatalomgyakorló elvárása alapján) korlátoz. Végső soron tehát az állam engedi a sajtó szabadságának a korlátozását.

(Azt, hogy a monopóliumok léte egyszerre jellemző struktúrája a kommunizmusnak és a szavakban hevesen kommunistaellenes NER-nek, ne is firtassuk. Azt pedig, hogy a magyar monopóliumok mögött – puszta véletlenségből – mindig Orbán áll, pláne ne.)

Van ennek az ügynek azonban egy másik, a sajtóban kevésbé vizsgált kérdésköre is: föl lehet-e így mondani egy szerződést?

Nem kell jogásznak lennünk ahhoz, hogy belássuk a jogbiztonság alapvető fontosságát. Ha egy együttműködés minden következmény nélkül, azonnal felmondható az egyik fél aktuális hangulata szerint, akkor az nem szerződés. A szerződések megszüntetésének azért vannak kölcsönös szabályai, mert azok nélkül kutyafülét nem ér a szerződés, mert nem beszélhetünk együttműködésről.

Példák: kifizetem a sört a pultnál, de a csapos nem csapolja ki, mert már nincs kedve. Amíg távol vagyok, kitesznek a bérelt lakásomból, mert a bérbeadó pillanatnyi érdeke így kívánja. Kifizetem a kőművest, de őneki nincs kedve a házat megépíteni. (Pluszba jön erre – ugye – a monopolhelyzet.)

Ha elfogadnánk a Mahir azonnali, lényegében valódi indoklás nélküli felmondását, akkor ezekre a fenti példákra is igent kellene mondanunk, mert jogi szempontból ugyanilyenek. És ne feledjük: sokan vannak, akik szerint a Mahir felmondása helyes, mi több, a NER szempontjából csibészesen ravaszul hasznos húzás volt. Vegyük észre, hogy a NER rendszerével messze nem az a baj, hogy a vezetői és a haszonélvezői ellenszenves emberek, hanem az, hogy ez egy alapjában tisztességtelenséggel és igazságtalansággal operáló rendszer.

Te mit mondanál a csaposnak?

politikavk.jpg

 

3 komment

Tanácsok kezdő (vagy haladó, de buta) motorosoknak

2019. április 07. 23:26 - csonka balázs

  1. Ha költöttél a motorra, gondosan költs védőfelszerelésre is!
  2. Használd is azt a rohadt védőfölszerelést!
  3. Az utasodra is add rá! (Nézni is rossz, amikor a fullos ruházatú motoros mögött kétségbeesetten kapaszkodik a tűsarkús kislány.)
  4. Hülyének tűnő tanács, de próbáld a szabályokat betartani: indexelj, adj elsőbbséget, kezdőként tartsd be a sebességhatárokat. Légy a szabálykövetés bajnoka!
  5. Tarts nagy követési távolságot! Mindig érni fog olyan meglepetés e téren, ami autósként soha.
  6. Mindig számíts arra, hogy nem kapod meg az elsőbbségedet!
  7. Mindig arra számíts, hogy nem lát téged a többi közlekedő!
  8. Nem az a szerencsétlenség, ha a kanyarban olajfolt vagy sóderszóródás van, hanem az a szerencse, ha nincs. Mindig számíts rá!
  9. Tartsd tisztán a sisakrostélyt! Ha a bogár szétkenődött rajta, állj meg letakarítani.
  10. Akkor lesz baj, ha idegeskedsz, rohansz, késést hozol be. És ha baj van, nagy baj van!
  11. Számíts az eléd futó állatokra: városban macskára, sünre, kint őzikére, nyuszikára, pláne éjjel. Ha sokat motorozol, lesz ilyen. A méhecske pedig mindenhová képes berepülni. Motoros szemmel ezek NEM aranyosak!
  12. Mindig légy készen egy azonnali vészhelyzetre, vezetés közben trenírozd erre az agyad! (Mit tennék, ha most hirtelen…)
  13. Ha valami kényelmetlenség van, vagy már fáj az üleped, állj meg és rendezd a soraidat. A kényelmetlenség elveszi a koncentrálóképességedet!
  14. Gyakorolj: pl. sisakrostély lehajtás kanyarban, index kikapcsolással, sebességváltással. Az effélék legyenek készségszinten. Ugyanígy a kormányon lévő kezelőszerkezeteket odapillantás nélkül is tudd használni!
  15. Tartsd szigorú kontroll alatt a motort. Odanézés nélkül is tudd, nagyjából mi a sebességed, hányadik sebességfokozatban vagy, megy-e az index, visszatoltad-e már a szivatót, be van-e kapcsolva a lámpád, stb.
  16. Tudd, meddig dönthető a géped! Merd is dönteni! Merj kimozogni az ülésből jobbra-balra – ne pöffeszkedj a fotelben!
  17. Gyakorold a fékezést, és soha ne fékezz csak elsővel kanyarban, murván, laza vagy csúszós talajon. (Az ebből eredő fejreállásokat babetta-simson-mz sorrendben a legjobb végiggyakorolni.)
  18. Soha ne a legkisebb ívet vedd! Szembe fog jönni egy busz a kanyarban, ami átlóg egy kicsit a felezővonalon.
  19. Mindig úgy tervezz (pláne előzést), hogy maradjon teljesítménytartalék a váratlan szituációkra!
  20. Ha az erdőből vagy facsoportból kiérsz, számíts oldalszélre!
  21. Ha menő akarsz lenni, menj ki esőben gyakorolni!
  22. Mint a terminátor, folyamatosan szkenneld a szemeddel az útburkolatot, jó messzire előre is. Nagy sebességnél számíts arra, hogy nem látod meg a nyomvályút!
  23. A motor arra fog menni, amerre nézel. Ne nézd a csajokat!
  24. Álló autót ha kikerülsz, úgy tedd, hogy ha rád nyitják az ajtót, akkor is legyen elég helyed! Számíts erre is!
  25. Közlekedj sokat gyalog, kerékpárral, autóval, busszal, hőlégballonnal is, hogy nagyjából tudd, ők mit látnak, hogyan gondolkodnak. Ezt mind jegyezd meg, légy belátó és méltányos a többiekkel az úttesten!
  26. Légy fokozatos! Ne vegyél ezerhatos vasat elsőre!
  27. Jobban szeress élni, mint motorozni!

20190407_190746_1.jpg

A Szent György-hegy és a vas (fotó: csb)

39 komment

Az óraátállítás eltörlése és a brexit

2019. március 30. 19:35 - csonka balázs

– a tiszta ész diadalai

A modern ember már majdnem kiirtott az életéből minden kényelmetlenséget, ami a boldogsághoz vezető úton őt zavarná. Az egyik ilyen utolsó fránya kellemetlenség az óraátállítás, ami régen az élet természetes alkatrésze volt ugyan, de mára a kényelmes életre leselkedő legnagyobb veszélyek egyikévé nőtte ki magát.

A gyanútlan ember zsebre tett kézzel sétálgat az utcán, halkan dudorászva, amikor egyszercsak hátulról, mint a tigris, ráront – az óraátállítás!

Emberünk – ha egyáltalán túléli ezt a támadást – hetekig nem tér magához! Sőt, tessék csak megnézni a tévében kéjjel nyilatkozó háziorvosokat, egyes emberek hónapokig tartó traumát szenvednek el. „Idegrendszeri panaszokat okoz” – mondják joggal a komoly szakemberek, az olvasószemüveg fölött kipillantva a riporter felé. A nyakban fonendoszkóp.

És ez mind nem elég!

Az óraátállítás az utóbbi időben elszaporodott, és visszatérően támad, évente – nem tévedés – egy alkalommal! (Ősszel nem támad, hanem visszahúzódik, akkor egy órával többet aludhatunk, szóval az nem számít.)

Ez a helyzet borzasztó, szörnyű és rettenetes egyben. (Ha egy szóban szeretnénk jellemezni, akkor a „bornyűletes” lenne a helyes kifejezés.)

Nyilvánvalóan sokkal több és jelentősebb kárt okoz az óraátállítás, mint a kora reggel ütvefúrózó hülyeszomszéd, közeli hajnali csahos eb, hülye kukorékoló falusi kakas, vagy az idióta, magára dörgéssel figyelmet fölhívó nyári hajnali zivatar. Más szóval az élettel járó természetellenes kellemetlenségek. (Arról már nem is beszélek, hogy nulladik óra. Vagy hajnali mentőautó. Vagy csecsemő a lakásban.)

Mit lehet tenni? Mert nyilvánvaló: valamit tenni kell!

Az emberiség – hasonlóan a brexithez – alaposan és mélyen elgondolkodik a problémán, bevon politikusokat, akik az élére állnak az Ügynek, és harcol. Harcol, ha kell, körömszakadtáig azért az évi egyetlen megnyomorított óráért.

Az emberiség ugyanis legyőzte a pestist, a kolerát, a gyermekbénulást, a kanyarót (majdnem), a fasizmust és a kommunizmust (még majdnemebb), az atomfegyvereket és a nemi elnyomást (ja, azokat nem), és íme most: harcba száll az óraátállítás ellen!

Nincs kétség, az emberiség összeszedi szellemi erejét, és kioperálja magából az óraátállítás tumorát.

Miként a brexit előtt, most is tudjuk, milyen áron. Most is felelősen végiggondoljuk. Igen, sokat beszélünk és írunk arról, mi lesz. Még egyszer, igen: a következmények felelős vállalásával.

Ha a téli időszámítás marad, akkor tisztában vagyunk vele, hogy nyáron majd’ két hónapig már hajnal négykor világos lesz! Lesz olyan időszaka a nyárnak, amikor már fél háromkor pitymallani kezd! Bizony! De cserébe este jó hamar sötét lesz majd, a legvilágosabb nyári nappalon is már fél kilenckor besötétedik. Viszlát, hosszú nyáresti világosságok! Augusztusban fél nyolckor már megy is szépen lefele a Nap.

Ha a nyári időszámítás marad, akkor igen, pontosan tudjuk, hogy telente egy-két hónapig töksötétben fogunk dolgozni és iskolába járni. A párás, ködös reggeleken csak fél 9 után lesz embernek való világosság. Sötét lesz a reggeli csúcsforgalom idején. Nem, biztosan nem lesz emiatt több baleset, ideges, álmos, depresszív ember. Cserébe a Nap 4 helyett akár délután 5-ig is pislákol majd, ami – ugye – mekkora nyereség! Olyan sötét lesz majd minden normális iskolai első órán, mint manapság a nulladik órákon! És a nulladik órákra olyan korán kell majd kelni, mint most a mínusz egyedik órákra! Hónapokig!

Mi sem természetesebb, hogy összevissza időzónák alakulhatnak így ki a – mondjuk – nyári, korábbi időt használó Ausztria, a télit használó – tehát időben később járó, bár hamarabb sötétedő – Szlovákia között, mi pedig majd – végre – nemzeti sorskérdést csinálhatunk abból, melyikhez is csatlakozzunk.

Vagy télen csinálhatjuk azt is, hogy az iskolákba, munkahelyekre később kell bejárni. De csak télen! Nyáron pedig pont, hogy hamarabb! Óra szerint. Gyönyörű lesz. Lényeg, hogy összevissza legyen: csupán bizonyos munkahelyek, bizonyos iskolák esetén. Ebben az esetben meg pont az óraátállítás-zűrzavar lesz az alaphelyzet. És a hivatali órák külön-külön állítgatása mennyivel szebb lesz, mint a Nagy Óraátállítás.

Az emberiség – látjuk a brexiten is – nem hülye, hogy hübelebalázs módjára, elhamarkodottan döntsön! Ez is, kérem, alaposan át van gondolva.

Ugyanaz a logika. Éljen a brexit, és le az óraátállítással. Kérjük a jussunkat: a régi büszke brit politikát, és az egyórai nyugalmunkat. Ésszel előre!

Meg leszünk elégedve az eredménnyel. Mind.

ora.jpg

(A kép forrása: Václav Bedřich és animuj.cz)

Tényleg, mi a baj Orbán rendszerével?

2019. január 14. 22:27 - csonka balázs

A jelen dolgozat munkahipotéziseként fogadjuk el azt a fikciót, ami a kormánypártiak részéről valóságként jelenik meg, miszerint Orbán rendszere hatékonyan működik. Minden szükséges területet lefed, és kézben tart, határozott, progresszív irányt mutat, a döntések pedig valóban a közjót, és csakis a közjót szolgálják.

Van-e baj ezzel a rendszerrel, és ha igen, hogyan lehet ezt megragadni, érzékelhetővé tenni?

Orbán imponáló elhivatottsággal és kitartással építette fel a közjogi rendszerét. A rendszer – habár elvileg fékekkel és ellensúlyokkal is rendelkezik – teljes mértékben Orbán személyes irányítása alatt áll. Alrendszerei egymástól hatalomtechnikailag függetlenek, mellérendeltek, de Orbánnal alá-fölérendeltséggel jellemezhetők. Az alrendszerek egymással rivalizálhatnak, de csakis úgy, hogy az fölülről progresszív és innovatív versengésnek hasson, semmiképp ne kiszorítósdinak. Ezt az alábbi ábra szemlélteti:

orban.jpg

Eddig rendben is vagyunk.

A rendszer legnagyobb hibája az, hogy végtelen nagy súlyt fektet Orbán Viktor személyére, karizmájára.

Tegyünk fel két fikciót!

Fikció nr 1.

Orbán Viktor személyét emeljük ki ebből a rendszerből! Ez bekövetkezhet baleset, betegség, lerokkanás, puccs, egyéb különféle okok miatt. (Félreértés ne essék, nem kívánok ilyesmit.) Ahogy megyünk előre az időben, egyre közelebb kerülünk ahhoz a naphoz, amikor ez bekövetkezik.

Tessék elképzelni, hogy Orbán személyét kicseréljük, mondjuk valamelyik közeli munkatársára. Semjén? Rogán? Lázár? Szájer? Kövér? Navracsics? Gulyás? Tiborc? Egyéb jelentkező?

Nyilvánvaló, hogy nekik (és másoknak) nincsenek meg azok a személyes tulajdonságai és kapcsolatai, amik biztosíthatnák a rendszer zavartalan működését. Ezek az emberek egymást csinálnák ki, igen hamar. A rendszer pedig a jellege folytán alkalmatlan arra, hogy utódot nevelhessen ki.

A kérdés nem az, hogy bekövetkezik-e Orbán személyének kiesése, hanem az, hogy mikor és milyen körülmények között történik ez meg. A főember nélkül nemhogy széthullhat a rendszer, hanem szükségszerűen szét fog hullani. És akkor kezdhetünk majd megint mindent újra elölről.

Lesz-e az akkori Fidesznek – az ellenzékkel együtt – akkora ereje, támogatottsága, és bölcsessége, hogy ez káoszba süllyedés nélkül megúszható legyen? Aligha…

Fikció nr 2

Képzeljünk el egy olyan választási helyzetet, amely során valamely ellenzéki személy ülhet be Orbán jelenlegi pozíciójába.

Nyilvánvaló, hogy sima többség esetén nem fogja tudni működtetni a rendszert, mert az alrendszerek minden együttműködést meg fognak tagadni. Bedugulás, patthelyzet, káosz és anarchia várható. (A rendszer tehát nem jó.)

A kétharmados többség már izgalmasabb, mert akkor minden személy azonnal lecserélhető, és ilyen esetben elvileg maga a rendszer működőképes is maradhat az új személyekkel.

Aki szerint a rendszer most jó, vajon helyeselni fogja ugyanazokat a jogokat és lehetőségeket egy új (ellenzéki) vezető kezében látni, mint amelyek most Orbán rendelkezésére állnak? (Mondjuk Gyurcsányéban?)

Most pedig válaszoljunk arra a kérdésre, hogy vajon jó-e a rendszer!

 

Volt-e már bunyó az Országházban?

2018. december 12. 12:06 - csonka balázs

Egy aktuális kérdés

Ma nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy a Parlamentben tettlegességre kerüljön sor. (A jelen írás időpontjában, szerda délben éppen majdnem-bunyó van odabent. Botrány van, de remélem, tettlegesség nem lesz.)

Ukrajnában, Dél-Koreában láttunk már verekedést is, a híroldalak a "napi vicces érdekes" rovatokban hozták le az efféléket, jellemzően metsző éllel.

De vajon nálunk volt-e már ehhez hasonló?

Nos, igen, sőt, ennél durvább helyzetnek is szemtanúi lehettek az Országház falai.

1904-ben ugyanis a kormányzó Tisza István miniszterelnök igen erőszakosan és cudarul lépett fel a vele egyet nem értőkkel szemben, az ellenzéket lenézte és ott szívatta, ahol tudta. Nagyon tehetséges volt ebben a műfajban. Remek partnere volt Perczel Dezső házelnök is. Ez egyik trükkös szavazás (az úgynevezett zsebkendőszavazás antidemokratikus csínye) után az ellenzéki képviselők nem bírták tovább, és 1904 december 13-án gyakorlatilag szétverték a berendezést. A bútorok darabjaival még a házőrségre is rátámadtak.

Ne feledjük, ez még az ántik, díszmagyaros, úri világban történt.

A tarka ellenzék ezt követően szövetségre lépett, a kormányzó Szabadelvű Párt szétszakadt, Ferenc Jóska királyunk érzékelte a zűrzavart, és föloszlatta a Parlamentet. A frissen kiírt választásokon a kormány kisebbségbe került, azaz megbukott. (Sajnos a belpolitikai válság nem oldódott meg hosszabb távra, de ez már egy másik történet.)

Csak úgy mondom. Tanulságot nem vonok le.

parlament.jpg

 Ép padsorok

(A kép forrása: nemzetfotere.hu)

Legyen-e alkotmányos joga egy gyermeknek apához és anyához?

2018. december 07. 09:09 - csonka balázs

Ellenérvek a nemzeti konzultációban

Az úgynevezett nemzeti konzultáció során a kormány a kilencedik kérdésnél kifejti, hogy szerinte az alaptörvényben rögzíteni kellene azt, hogy a gyermeknek joga van apához és anyához, valamint ahhoz, hogy családban nőjön fel.

Komolyan veszem a dolgomat, még ha nem is a kívánt formában, és íme, konzultálok, mintha lenne bármi értelme is, és megpróbálom józan elemzését adni annak, hogy ez miért nem jó ötlet.

Elsőre inspiráló, friss gondolatnak, progresszív és innovatív megközelítésnek tűnik, hogy a jogi szabályozást a gyermek perspektívájába helyezné a kormány, hiszen vitathatatlanul ő a legvédtelenebb és egyszersmind a legfontosabb óvandó értékeink között. (Mármint a gyermek, nem a kormány.) Kétségtelenül jól hangzik, de csak elsőre.

Szögezzük le hamar, hogy egyetlen komolyan vehető véleményalkotó sincs horizonton innen és túl, aki vitatná, hogy egy gyermek számára a legjobb egy anya és egy apa szerető gondoskodása mellett családban (jólétben) felnőni. Lehetőleg testvérekkel birkózva.

És itt rögtön meg is kell állnunk.

Első érv.

Ha ugyanis történetesen a család, apa vagy anya nem szerető, hanem durván erőszakos, elhanyagoló, netán fényevő, súlyosan züllött, alkoholista, szerencsejáték- vagy éppen drogfüggő, merthogy sajnos van ilyen bőven, akkor dől a mutatvány, és már egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a „család, anya, apa” önmagában bármiféle magasabb rendű biztonságot jelent egy szerető, féltőn óvó, de a terhesség idején magára hagyott anyukával szemben. Ráadásul, történetesen ennek az egyedülálló anyukának (vagy: apukának!) a tágabb családi, nagyszülői háttere simán lehet kedvezőbb, mint a korábban említett cudarabb, de a törvényi definíciónak mégiscsak takkra megfelelő családnak.

Ebből pedig az következik, hogy ez a szöveg így – bár valóban tükrözi az elképzelt ideálképet – kutyafülét sem lendít előre a jogi szabályozás tekintetében.

Második érv.

Az alaptörvényünk a legmagasabb szintű jogszabályunk. Akkor stabil, ha a lehető legkevesebb módosítás történik benne. Elegánsabban: ha valóban gránitszilárdságú. Az előző gondolatot folytatva: ha egy adott szabályzás szépen tetszeleg, de valójában kutyafülét sem számít, akkor annak a kőbe vésése fölösleges, rontja az alaptörvény általános megítélését, merthogy puhul és elfolyósodik a gránit. Egyszerűen veszít a neki szóló bizalomból.

[Nem gondolom, hogy ez a kérdés önmagában összeroskasztaná az alaptörvény építményét, de lássuk be, hogy hét alkotmánymódosítás után már nem olyan tetszetősen szabatos az alaptörvény szövege (annak, aki ismeri), és sok kicsi változás bizony sokra megy. Mármint sok avulásra. Márpedig a jogrendszerbe vetett hit a jogbiztonság, közvetve pedig a jólét egyik legfontosabb alapja.]

Harmadik érv.

Az alaptörvény a magyar jogi hierarchiában a legmagasabb szintű jogszabály, azaz azért alaptörvény, hogy irányt mutasson a törvényalkotóknak, hogy milyen keretek között milyen irányú jogszabályokat alkossanak és alkothatnak. Így például az alaptörvény szerint mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez (XIII. cikk), nosza, van is rögtön egy csomó alacsonyabb szintű jogszabály, ami ebből vezethető le, így például a polgári törvénykönyv tulajdonviszonyokkal foglalkozó, vagy a büntető törvénykönyv lopást, rablást, sikkasztást és efféléket tiltó szabályai.

Ha tehát valakinek a tulajdonjoga sérül, akkor az alsóbb szintű szabályok szerint azonnal szaladhat is a bíróságra (ha mondjuk károkozás történt), vagy futhat a rendőrségre (ha meglopták). Nem marad egyedül a bajával, mert a jogrendszer a segítségére siet, és gondoskodik arról, hogy a sérült alkotmányos jog helyreállítódjék.

Ezek után tegyük föl, hogy a kormány terve megvalósul, az alaptörvény módosul, és kiegészítődik: a gyermeknek joga lesz egy anyához, egy apához, és ahhoz, hogy családban nőjön fel.

Tegyük fel ezután, hogy egy gyermek nem családba születik, vagy a szülei elválnak. (Nevezzük a kisdedet, mondjuk, Példa Zebulonnak, de távolról sem szeretnék tréfálkozni.)

Zebulon ekkor szaladhatna bírósághoz, hogy az ő jogai sérültek? Kérhetne kártérítést? Kérhetne apát magának? Perelhetne, hogy az apja éljen vele? (Tartásdíjat most is követelhet.) És ezeket kitől követelhetné, azaz ki lenne az alperes? Az anya vagy az állam, aki e jogokat garantálta neki?

Vagy az anya perelhetné az apát a kiskorú Zebulon képviseletében, hogy az apa, vagy netán az ő új fiúja költözzön hozzá? (Például.)

Ez így – persze – úgy tűnik, mintha én tréfálkoznék. Pedig szó sincs erről. Éppen arról van szó, hogy az alaptörvényi szöveg kötelezi a törvényalkotót és a bíróságokat arra, hogy a szöveg alapján keletkező minden kérdést és igényt meg lehessen ragadni, jogszabályszövegekkel és egyedi operatív bírósági határozatokkal (ítéletekkel) pedig meg lehessen válaszolni.

Még keserűbb a kérdések sora akkor, ha Példa Zebulon egyik, vagy netán mindkét szülője meghal. Ki fogja akkor ezt az alaptörvényi kötelezettséget teljesíteni, kikényszeríteni, végrehajtani?

Hangsúlyozom, hogy ezek a kérdések az javasolt alaptörvényi szövegből következnek. Ha ezeket nem lehet igényes jogszabályszövegekkel és ítéletekkel megválaszolni, akkor nemhogy nem javasolt a szöveg létrehozása, hanem éppen tilos: jogbizonytalanságot és jogi lehetetlenséget (káoszt) szül.

A biológiával nem lehet, a joggal nem szabad(na) összevissza játszani.

Ma egyelőre nincs az alaptörvényben olyan emberi jog megfogalmazva, ami nem kényszeríthető ki, vagy legalábbis sérelem esetén kártalanítással nem reparálható. Ez lenne az első.

Negyedik érv.

Valóban, a családban fölnövés fontos.

De vannak még ennél is fontosabb dolgok, így például a lakás, az evés, az ivás vagy a ruházkodás. Az alaptörvényünk nem teszi alapvető emberi joggá az evéshez, iváshoz vagy lakhatáshoz való jogot. (A szöveg szerint csupán törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit biztosítsa. Ami – ugye – kutyafülét nem ér, mint láthatjuk.) Mellőzöm ennek a részletes kritikáját, de azért ezen példán is látható, hogy nem mindent lehet (és persze: nem mindent kell) jogszabályi szinten megoldani. Amit pedig meg lehetne oldani, és talán fontosabb is lenne, ott meg hiányzik a kormányzati szándék.

Ötödik érv, ami az eljárás rosszhiszeműségéről szól.

A gyermekek családban való nevelkedésének ösztönzése messze nem az alaptörvényi szintű, kötelező erejű jogi szigor létén múlik, sokkal inkább összetett szociálpolitikai, nevelési, és kulturális kérdés.

Ha ezt az utolsó, érvekkel alátámasztott mondatot (mármint hogy ez nem jogalkotói kérdés) elfogadom, akkor a logika szabályai szerint azt kell, hogy válaszoljam a nemzeti konzultációnak nevezett kérdéssorban, hogy „ezzel az alapelvvel nem értek egyet”.

Pedig éppen, hogy nagyonis egyetértek azzal, hogy a családban ideális egy gyermeknek felnőnie! Viszont nagyon nem értek egyet azzal, hogy ezt így kellene jogilag szabályozni.

A kérdéssor megszövegezése szerint – hiába vagyok felelősen gondolkodó, és ebben az esetben a célt, a gyerekek javát tekintve akár a kormánnyal még egyet is értő –, innentől én megvádolható és meghurcolható vagyok azzal, hogy „tagadom” ezt az alapelvet.

A személyes véleményem az, hogy egy jó célt megint a szokásos, vásári, hatalmi szemléletű propaganda váltja fel, ami nem a gyermekek jólétét segíti elő, sokkal inkább a választópolgárokat készteti igazodásra, a másként – racionálisan! – gondolkodókat rekeszti ki, és a puszta hatalommegtartás végett próbálja a politikai beszédet uralni.

A kormány hátat fordít az érdemi párbeszédnek, ami jogi igénytelenséghez, fölösleges indulatokhoz, meg nem oldott problémákhoz, látszatmegoldásokhoz, kérdéses ideig fenntartható, de legalább stabil kormányzáshoz vezet. Szerintem ez helytelen.

Elprédálunk egy csomó közpénzt, és egymás iránti (némi maradék) bizalmat – Példa Zebulon helyzete pedig egy cseppet sem megy előre, élete ettől egy hangyányit sem lesz boldogabb…

img_4497_1.jpg

(A szerző ügyvéd)

A történelem- és egyébfélék oktatásáról

2018. december 06. 00:59 - csonka balázs

Hazafias fölbuzdulás Schmidt Mária NAT-vitához írt hozzászólására

„A történelem oktatásának elsődleges célja szerintem öntudatos és büszke magyar polgárok nevelése. (…) Általános iskolában kizárólag magyar történelmet tanítanék, egyetemes történelmet pedig csak annyiban, akkor és azt, ami a magyar történelem szempontjából releváns. A magyarság érdekeinek érvényesítését, érdekképviseletét használva mérceként” – írja Schmidt Mária, a tudás letéteményese itt. (Kiemelés az eredetiben is.)

Igaza van. Én itt nem is állnék meg, nem hagynék félmunkát.

Merthogy kacsacsőrű emlősmarhaság? Kenguru? Mi közünk hozzá? Én kizárólag magyar biológiát tanítanék, úgymint: mangalica, szürkemarha, ponty, sügér. Gyík. Gyökér, tuskó. A legyet és a kukacot ki is hagynám, mert az öntudathoz, büszkeséghez nem kell, mégha magyar is lenne. 

Curie? Mengyelejev? Ne hülyéskedjünk! Előtte talán nem volt itt oxigén (azazhogy savanyúsági matéria)? Vagy víz? De volt, mégpedig itt volt a legjobb. Magyar kémiát! Nem cink, hanem horgany, nem bór, hanem büzeny, nem kalcium, hanem mészeny, nem kén, hanem büdöskő.

Magyar fizikát, Eötvössel, Szilárddal, Gábor Dénessel. Jedlik Ányos még mehet, mert szódavíz, az hungaricum, de Newton már inkább ne, Einstein meg pláne ne. Tudjukmiért ne.

A zsúl, pászkál, kúlomb ökörség, a kiló maradhat, legyen újra akó, arasz meg mázsa, pláne rőf, a mol meg legyen mol-vidi.

Magyar rajzot. Digó rönészansz? Görög oszlopfők? Pompei-i mozaikok? Nehogymá’! Magyar tájat, magyar ecsettel. Bús magyar sors! Magyarok bejövetele! Rendelnék is egy körképet a migránsok be nem jövetele témájában. Aba, Iványi és Rónai lehet, mert magyar, de Novák, Grünwald és Rippl nem, mert nem magyar.

Színmagyar testnevelést, lovasíjászattal, zsákbanfutással, Csele-patak átugrással. Leszerelni a liberális kosárlabdapalánkokat, amikből fogathajtó-akadályokat kell építeni. Mellső középtartás, törzshajlítás, kismacskaugrás mehet, de a diszkosz nem magyar: tiltanám.

Magyar földrajzot! Hadd higgye a gyerök, hogy ha a szélére megy, leesik. Mátyás király Gömörbe’.

Bétóven? Mócárt? Ne hülyéskedjetek! Vikidál, Pataki, Nagy Feró. Rózsi, Ákos. Bőség kosara.

Az arab számokkal is kéne valamit csinálni, nemvitás. Magyar matekot, okosba, főnök, okosbaaaaaa... 

És mindezt rovásírással.

Az osztályfőnökiket viszont kiemelt nemzetstratégiaiba emelném, öntudat, büszkeség, mint fent. Esetleg ellenőrzötten, irányítottan, mert az életre nevelünk.

szurkemarha_001.jpg

(csb)

 

Orbán üzent Gruevszkivel

2018. december 01. 23:08 - csonka balázs

Foglaljuk össze, mit is üzen nekünk Orbán Gruevszki befogadásával?

  1. Mindenekelőtt azt, hogy ő úgy gondolja, hogy akinek egy adott bírósági ítélet nem tetszik, az nem köteles azt betartani. Ha bizonyos trükkökkel el lehet szökni egy bíróság döntése elől, akkor ezt – Orbán szerint – helyes megtenni. (Pedig jogerős ítélet ellen megszökni helytelen.)
  2. Gruevszkit egy viszonylag alapos bírósági eljárás végén ítélték el, amely során aprólékosan elemezték bizonyítékokat. Orbán azonban azt mondja, hogy nem az számít, hogy ezeket részletesen elemezték, hanem az, hogy neki mi a véleménye. Magyarul: Orbán okosabbnak gondolja magát egy külföldi, aprólékos munkát végző, erre specializálódott jogi szakértői csoportnál. (Pedig nem tud többet az ügyről.)
  3. Adott egy jogi helyzet. Adott egy bírósági döntés, miszerint Gruevszki bűnös, akit azonban Orbán segít, nemcsak a fentiek miatt, hanem elsősorban azért, mert a barátja Ebből az következik, hogy aki Orbánnal vagy egy barátjával jogi konfliktusba keveredik, az semmiképpen nem nyerhet, függetlenül az igazságtól. Még akkor sem, ha külföldön alakul ki a vita. (Pedig a jognak pártatlannak kellene lennie.)
  4. Orbán igazságtalan, és ezt gőggel, büszkén hirdeti. Itthon hangosan védi a „szuverenitást”, és egy konkrét jogi ügy miatt habozás nélkül beleavatkozik Macedóniáéba. (Pedig egy miniszterelnöknek igazságosnak kellene lennie.)
  5. Ha egy magyar kerül bajba külföldön (és a jelen pont esetében mindegy, hogy csupán lerobban az autója vagy éppenséggel bűncselekményt követett el), a legritkább esetben sem hozzák haza diplomáciai autókkal. Az, hogy ezt egy külföldinek megteszik, de egy magyarnak nem, az sima hazafiatlanság. (Pedig egy miniszterelnöknek mindenekelőtt hazafinak kellene lennie.) Ön – magyar állampolgárként – milyen helyzetet tud elképzelni a saját életében, amiért megindulnának a diplomáciai járművek Önnek segíteni?
  6. Bizonyos kérdésekben nem kell felelősséget viselni, sem neki, sem a védenceinek. (Pedig egy miniszterelnöknek etikusnak kellene lennie.)
  7. A jog nem vonatkozik mindenkire ugyanúgy. (Pedig ez lenne a legalapvetőbb jogi elv. Orbán: jogász.)

Mit tesz tehát az igényes úri magyar közönség egy emberrel, aki vállaltan és megüzenten jogi elveket tapos lábbal, gőggel tekint más emberekre és munkájukra, részrehajló, igazságtalan, hazafiatlan és etikátlan?

Az empirikus kutatások szerint: semmit.

Kisebbségben vagyok, tudom, de leírom: a jogi elvek lábbal taposása, a gőg, a pártos részrehajlás, az igazságtalanság, a hazafiatlanság és az etikátlanság helytelen. A társadalom hanyatlásához vezet ezek helyesnek beállítása.

 szotar_1.jpg