Arra jutottam...

köz+gondolkodás

Tanácsok kezdő (vagy haladó, de buta) motorosoknak

2019. április 07. 23:26 - csonka balázs

  1. Ha költöttél a motorra, gondosan költs védőfelszerelésre is!
  2. Használd is azt a rohadt védőfölszerelést!
  3. Az utasodra is add rá! (Nézni is rossz, amikor a fullos ruházatú motoros mögött kétségbeesetten kapaszkodik a tűsarkús kislány.)
  4. Hülyének tűnő tanács, de próbáld a szabályokat betartani: indexelj, adj elsőbbséget, kezdőként tartsd be a sebességhatárokat. Légy a szabálykövetés bajnoka!
  5. Tarts nagy követési távolságot! Mindig érni fog olyan meglepetés e téren, ami autósként soha.
  6. Mindig számíts arra, hogy nem kapod meg az elsőbbségedet!
  7. Mindig arra számíts, hogy nem lát téged a többi közlekedő!
  8. Nem az a szerencsétlenség, ha a kanyarban olajfolt vagy sóderszóródás van, hanem az a szerencse, ha nincs. Mindig számíts rá!
  9. Tartsd tisztán a sisakrostélyt! Ha a bogár szétkenődött rajta, állj meg letakarítani.
  10. Akkor lesz baj, ha idegeskedsz, rohansz, késést hozol be. És ha baj van, nagy baj van!
  11. Számíts az eléd futó állatokra: városban macskára, sünre, kint őzikére, nyuszikára, pláne éjjel. Ha sokat motorozol, lesz ilyen. A méhecske pedig mindenhová képes berepülni. Motoros szemmel ezek NEM aranyosak!
  12. Mindig légy készen egy azonnali vészhelyzetre, vezetés közben trenírozd erre az agyad! (Mit tennék, ha most hirtelen…)
  13. Ha valami kényelmetlenség van, vagy már fáj az üleped, állj meg és rendezd a soraidat. A kényelmetlenség elveszi a koncentrálóképességedet!
  14. Gyakorolj: pl. sisakrostély lehajtás kanyarban, index kikapcsolással, sebességváltással. Az effélék legyenek készségszinten. Ugyanígy a kormányon lévő kezelőszerkezeteket odapillantás nélkül is tudd használni!
  15. Tartsd szigorú kontroll alatt a motort. Odanézés nélkül is tudd, nagyjából mi a sebességed, hányadik sebességfokozatban vagy, megy-e az index, visszatoltad-e már a szivatót, be van-e kapcsolva a lámpád, stb.
  16. Tudd, meddig dönthető a géped! Merd is dönteni! Merj kimozogni az ülésből jobbra-balra – ne pöffeszkedj a fotelben!
  17. Gyakorold a fékezést, és soha ne fékezz csak elsővel kanyarban, murván, laza vagy csúszós talajon. (Az ebből eredő fejreállásokat babetta-simson-mz sorrendben a legjobb végiggyakorolni.)
  18. Soha ne a legkisebb ívet vedd! Szembe fog jönni egy busz a kanyarban, ami átlóg egy kicsit a felezővonalon.
  19. Mindig úgy tervezz (pláne előzést), hogy maradjon teljesítménytartalék a váratlan szituációkra!
  20. Ha az erdőből vagy facsoportból kiérsz, számíts oldalszélre!
  21. Ha menő akarsz lenni, menj ki esőben gyakorolni!
  22. Mint a terminátor, folyamatosan szkenneld a szemeddel az útburkolatot, jó messzire előre is. Nagy sebességnél számíts arra, hogy nem látod meg a nyomvályút!
  23. A motor arra fog menni, amerre nézel. Ne nézd a csajokat!
  24. Álló autót ha kikerülsz, úgy tedd, hogy ha rád nyitják az ajtót, akkor is legyen elég helyed! Számíts erre is!
  25. Közlekedj sokat gyalog, kerékpárral, autóval, busszal, hőlégballonnal is, hogy nagyjából tudd, ők mit látnak, hogyan gondolkodnak. Ezt mind jegyezd meg, légy belátó és méltányos a többiekkel az úttesten!
  26. Légy fokozatos! Ne vegyél ezerhatos vasat elsőre!
  27. Jobban szeress élni, mint motorozni!

20190407_190746_1.jpg

A Szent György-hegy és a vas (fotó: csb)

39 komment

Az óraátállítás eltörlése és a brexit

2019. március 30. 19:35 - csonka balázs

– a tiszta ész diadalai

A modern ember már majdnem kiirtott az életéből minden kényelmetlenséget, ami a boldogsághoz vezető úton őt zavarná. Az egyik ilyen utolsó fránya kellemetlenség az óraátállítás, ami régen az élet természetes alkatrésze volt ugyan, de mára a kényelmes életre leselkedő legnagyobb veszélyek egyikévé nőtte ki magát.

A gyanútlan ember zsebre tett kézzel sétálgat az utcán, halkan dudorászva, amikor egyszercsak hátulról, mint a tigris, ráront – az óraátállítás!

Emberünk – ha egyáltalán túléli ezt a támadást – hetekig nem tér magához! Sőt, tessék csak megnézni a tévében kéjjel nyilatkozó háziorvosokat, egyes emberek hónapokig tartó traumát szenvednek el. „Idegrendszeri panaszokat okoz” – mondják joggal a komoly szakemberek, az olvasószemüveg fölött kipillantva a riporter felé. A nyakban fonendoszkóp.

És ez mind nem elég!

Az óraátállítás az utóbbi időben elszaporodott, és visszatérően támad, évente – nem tévedés – egy alkalommal! (Ősszel nem támad, hanem visszahúzódik, akkor egy órával többet aludhatunk, szóval az nem számít.)

Ez a helyzet borzasztó, szörnyű és rettenetes egyben. (Ha egy szóban szeretnénk jellemezni, akkor a „bornyűletes” lenne a helyes kifejezés.)

Nyilvánvalóan sokkal több és jelentősebb kárt okoz az óraátállítás, mint a kora reggel ütvefúrózó hülyeszomszéd, közeli hajnali csahos eb, hülye kukorékoló falusi kakas, vagy az idióta, magára dörgéssel figyelmet fölhívó nyári hajnali zivatar. Más szóval az élettel járó természetellenes kellemetlenségek. (Arról már nem is beszélek, hogy nulladik óra. Vagy hajnali mentőautó. Vagy csecsemő a lakásban.)

Mit lehet tenni? Mert nyilvánvaló: valamit tenni kell!

Az emberiség – hasonlóan a brexithez – alaposan és mélyen elgondolkodik a problémán, bevon politikusokat, akik az élére állnak az Ügynek, és harcol. Harcol, ha kell, körömszakadtáig azért az évi egyetlen megnyomorított óráért.

Az emberiség ugyanis legyőzte a pestist, a kolerát, a gyermekbénulást, a kanyarót (majdnem), a fasizmust és a kommunizmust (még majdnemebb), az atomfegyvereket és a nemi elnyomást (ja, azokat nem), és íme most: harcba száll az óraátállítás ellen!

Nincs kétség, az emberiség összeszedi szellemi erejét, és kioperálja magából az óraátállítás tumorát.

Miként a brexit előtt, most is tudjuk, milyen áron. Most is felelősen végiggondoljuk. Igen, sokat beszélünk és írunk arról, mi lesz. Még egyszer, igen: a következmények felelős vállalásával.

Ha a téli időszámítás marad, akkor tisztában vagyunk vele, hogy nyáron majd’ két hónapig már hajnal négykor világos lesz! Lesz olyan időszaka a nyárnak, amikor már fél háromkor pitymallani kezd! Bizony! De cserébe este jó hamar sötét lesz majd, a legvilágosabb nyári nappalon is már fél kilenckor besötétedik. Viszlát, hosszú nyáresti világosságok! Augusztusban fél nyolckor már megy is szépen lefele a Nap.

Ha a nyári időszámítás marad, akkor igen, pontosan tudjuk, hogy telente egy-két hónapig töksötétben fogunk dolgozni és iskolába járni. A párás, ködös reggeleken csak fél 9 után lesz embernek való világosság. Sötét lesz a reggeli csúcsforgalom idején. Nem, biztosan nem lesz emiatt több baleset, ideges, álmos, depresszív ember. Cserébe a Nap 4 helyett akár délután 5-ig is pislákol majd, ami – ugye – mekkora nyereség! Olyan sötét lesz majd minden normális iskolai első órán, mint manapság a nulladik órákon! És a nulladik órákra olyan korán kell majd kelni, mint most a mínusz egyedik órákra! Hónapokig!

Mi sem természetesebb, hogy összevissza időzónák alakulhatnak így ki a – mondjuk – nyári, korábbi időt használó Ausztria, a télit használó – tehát időben később járó, bár hamarabb sötétedő – Szlovákia között, mi pedig majd – végre – nemzeti sorskérdést csinálhatunk abból, melyikhez is csatlakozzunk.

Vagy télen csinálhatjuk azt is, hogy az iskolákba, munkahelyekre később kell bejárni. De csak télen! Nyáron pedig pont, hogy hamarabb! Óra szerint. Gyönyörű lesz. Lényeg, hogy összevissza legyen: csupán bizonyos munkahelyek, bizonyos iskolák esetén. Ebben az esetben meg pont az óraátállítás-zűrzavar lesz az alaphelyzet. És a hivatali órák külön-külön állítgatása mennyivel szebb lesz, mint a Nagy Óraátállítás.

Az emberiség – látjuk a brexiten is – nem hülye, hogy hübelebalázs módjára, elhamarkodottan döntsön! Ez is, kérem, alaposan át van gondolva.

Ugyanaz a logika. Éljen a brexit, és le az óraátállítással. Kérjük a jussunkat: a régi büszke brit politikát, és az egyórai nyugalmunkat. Ésszel előre!

Meg leszünk elégedve az eredménnyel. Mind.

ora.jpg

(A kép forrása: Václav Bedřich és animuj.cz)

Tényleg, mi a baj Orbán rendszerével?

2019. január 14. 22:27 - csonka balázs

A jelen dolgozat munkahipotéziseként fogadjuk el azt a fikciót, ami a kormánypártiak részéről valóságként jelenik meg, miszerint Orbán rendszere hatékonyan működik. Minden szükséges területet lefed, és kézben tart, határozott, progresszív irányt mutat, a döntések pedig valóban a közjót, és csakis a közjót szolgálják.

Van-e baj ezzel a rendszerrel, és ha igen, hogyan lehet ezt megragadni, érzékelhetővé tenni?

Orbán imponáló elhivatottsággal és kitartással építette fel a közjogi rendszerét. A rendszer – habár elvileg fékekkel és ellensúlyokkal is rendelkezik – teljes mértékben Orbán személyes irányítása alatt áll. Alrendszerei egymástól hatalomtechnikailag függetlenek, mellérendeltek, de Orbánnal alá-fölérendeltséggel jellemezhetők. Az alrendszerek egymással rivalizálhatnak, de csakis úgy, hogy az fölülről progresszív és innovatív versengésnek hasson, semmiképp ne kiszorítósdinak. Ezt az alábbi ábra szemlélteti:

orban.jpg

Eddig rendben is vagyunk.

A rendszer legnagyobb hibája az, hogy végtelen nagy súlyt fektet Orbán Viktor személyére, karizmájára.

Tegyünk fel két fikciót!

Fikció nr 1.

Orbán Viktor személyét emeljük ki ebből a rendszerből! Ez bekövetkezhet baleset, betegség, lerokkanás, puccs, egyéb különféle okok miatt. (Félreértés ne essék, nem kívánok ilyesmit.) Ahogy megyünk előre az időben, egyre közelebb kerülünk ahhoz a naphoz, amikor ez bekövetkezik.

Tessék elképzelni, hogy Orbán személyét kicseréljük, mondjuk valamelyik közeli munkatársára. Semjén? Rogán? Lázár? Szájer? Kövér? Navracsics? Gulyás? Tiborc? Egyéb jelentkező?

Nyilvánvaló, hogy nekik (és másoknak) nincsenek meg azok a személyes tulajdonságai és kapcsolatai, amik biztosíthatnák a rendszer zavartalan működését. Ezek az emberek egymást csinálnák ki, igen hamar. A rendszer pedig a jellege folytán alkalmatlan arra, hogy utódot nevelhessen ki.

A kérdés nem az, hogy bekövetkezik-e Orbán személyének kiesése, hanem az, hogy mikor és milyen körülmények között történik ez meg. A főember nélkül nemhogy széthullhat a rendszer, hanem szükségszerűen szét fog hullani. És akkor kezdhetünk majd megint mindent újra elölről.

Lesz-e az akkori Fidesznek – az ellenzékkel együtt – akkora ereje, támogatottsága, és bölcsessége, hogy ez káoszba süllyedés nélkül megúszható legyen? Aligha…

Fikció nr 2

Képzeljünk el egy olyan választási helyzetet, amely során valamely ellenzéki személy ülhet be Orbán jelenlegi pozíciójába.

Nyilvánvaló, hogy sima többség esetén nem fogja tudni működtetni a rendszert, mert az alrendszerek minden együttműködést meg fognak tagadni. Bedugulás, patthelyzet, káosz és anarchia várható. (A rendszer tehát nem jó.)

A kétharmados többség már izgalmasabb, mert akkor minden személy azonnal lecserélhető, és ilyen esetben elvileg maga a rendszer működőképes is maradhat az új személyekkel.

Aki szerint a rendszer most jó, vajon helyeselni fogja ugyanazokat a jogokat és lehetőségeket egy új (ellenzéki) vezető kezében látni, mint amelyek most Orbán rendelkezésére állnak? (Mondjuk Gyurcsányéban?)

Most pedig válaszoljunk arra a kérdésre, hogy vajon jó-e a rendszer!

 

Volt-e már bunyó az Országházban?

2018. december 12. 12:06 - csonka balázs

Egy aktuális kérdés

Ma nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy a Parlamentben tettlegességre kerüljön sor. (A jelen írás időpontjában, szerda délben éppen majdnem-bunyó van odabent. Botrány van, de remélem, tettlegesség nem lesz.)

Ukrajnában, Dél-Koreában láttunk már verekedést is, a híroldalak a "napi vicces érdekes" rovatokban hozták le az efféléket, jellemzően metsző éllel.

De vajon nálunk volt-e már ehhez hasonló?

Nos, igen, sőt, ennél durvább helyzetnek is szemtanúi lehettek az Országház falai.

1904-ben ugyanis a kormányzó Tisza István miniszterelnök igen erőszakosan és cudarul lépett fel a vele egyet nem értőkkel szemben, az ellenzéket lenézte és ott szívatta, ahol tudta. Nagyon tehetséges volt ebben a műfajban. Remek partnere volt Perczel Dezső házelnök is. Ez egyik trükkös szavazás (az úgynevezett zsebkendőszavazás antidemokratikus csínye) után az ellenzéki képviselők nem bírták tovább, és 1904 december 13-án gyakorlatilag szétverték a berendezést. A bútorok darabjaival még a házőrségre is rátámadtak.

Ne feledjük, ez még az ántik, díszmagyaros, úri világban történt.

A tarka ellenzék ezt követően szövetségre lépett, a kormányzó Szabadelvű Párt szétszakadt, Ferenc Jóska királyunk érzékelte a zűrzavart, és föloszlatta a Parlamentet. A frissen kiírt választásokon a kormány kisebbségbe került, azaz megbukott. (Sajnos a belpolitikai válság nem oldódott meg hosszabb távra, de ez már egy másik történet.)

Csak úgy mondom. Tanulságot nem vonok le.

parlament.jpg

 Ép padsorok

(A kép forrása: nemzetfotere.hu)

Legyen-e alkotmányos joga egy gyermeknek apához és anyához?

2018. december 07. 09:09 - csonka balázs

Ellenérvek a nemzeti konzultációban

Az úgynevezett nemzeti konzultáció során a kormány a kilencedik kérdésnél kifejti, hogy szerinte az alaptörvényben rögzíteni kellene azt, hogy a gyermeknek joga van apához és anyához, valamint ahhoz, hogy családban nőjön fel.

Komolyan veszem a dolgomat, még ha nem is a kívánt formában, és íme, konzultálok, mintha lenne bármi értelme is, és megpróbálom józan elemzését adni annak, hogy ez miért nem jó ötlet.

Elsőre inspiráló, friss gondolatnak, progresszív és innovatív megközelítésnek tűnik, hogy a jogi szabályozást a gyermek perspektívájába helyezné a kormány, hiszen vitathatatlanul ő a legvédtelenebb és egyszersmind a legfontosabb óvandó értékeink között. (Mármint a gyermek, nem a kormány.) Kétségtelenül jól hangzik, de csak elsőre.

Szögezzük le hamar, hogy egyetlen komolyan vehető véleményalkotó sincs horizonton innen és túl, aki vitatná, hogy egy gyermek számára a legjobb egy anya és egy apa szerető gondoskodása mellett családban (jólétben) felnőni. Lehetőleg testvérekkel birkózva.

És itt rögtön meg is kell állnunk.

Első érv.

Ha ugyanis történetesen a család, apa vagy anya nem szerető, hanem durván erőszakos, elhanyagoló, netán fényevő, súlyosan züllött, alkoholista, szerencsejáték- vagy éppen drogfüggő, merthogy sajnos van ilyen bőven, akkor dől a mutatvány, és már egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a „család, anya, apa” önmagában bármiféle magasabb rendű biztonságot jelent egy szerető, féltőn óvó, de a terhesség idején magára hagyott anyukával szemben. Ráadásul, történetesen ennek az egyedülálló anyukának (vagy: apukának!) a tágabb családi, nagyszülői háttere simán lehet kedvezőbb, mint a korábban említett cudarabb, de a törvényi definíciónak mégiscsak takkra megfelelő családnak.

Ebből pedig az következik, hogy ez a szöveg így – bár valóban tükrözi az elképzelt ideálképet – kutyafülét sem lendít előre a jogi szabályozás tekintetében.

Második érv.

Az alaptörvényünk a legmagasabb szintű jogszabályunk. Akkor stabil, ha a lehető legkevesebb módosítás történik benne. Elegánsabban: ha valóban gránitszilárdságú. Az előző gondolatot folytatva: ha egy adott szabályzás szépen tetszeleg, de valójában kutyafülét sem számít, akkor annak a kőbe vésése fölösleges, rontja az alaptörvény általános megítélését, merthogy puhul és elfolyósodik a gránit. Egyszerűen veszít a neki szóló bizalomból.

[Nem gondolom, hogy ez a kérdés önmagában összeroskasztaná az alaptörvény építményét, de lássuk be, hogy hét alkotmánymódosítás után már nem olyan tetszetősen szabatos az alaptörvény szövege (annak, aki ismeri), és sok kicsi változás bizony sokra megy. Mármint sok avulásra. Márpedig a jogrendszerbe vetett hit a jogbiztonság, közvetve pedig a jólét egyik legfontosabb alapja.]

Harmadik érv.

Az alaptörvény a magyar jogi hierarchiában a legmagasabb szintű jogszabály, azaz azért alaptörvény, hogy irányt mutasson a törvényalkotóknak, hogy milyen keretek között milyen irányú jogszabályokat alkossanak és alkothatnak. Így például az alaptörvény szerint mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez (XIII. cikk), nosza, van is rögtön egy csomó alacsonyabb szintű jogszabály, ami ebből vezethető le, így például a polgári törvénykönyv tulajdonviszonyokkal foglalkozó, vagy a büntető törvénykönyv lopást, rablást, sikkasztást és efféléket tiltó szabályai.

Ha tehát valakinek a tulajdonjoga sérül, akkor az alsóbb szintű szabályok szerint azonnal szaladhat is a bíróságra (ha mondjuk károkozás történt), vagy futhat a rendőrségre (ha meglopták). Nem marad egyedül a bajával, mert a jogrendszer a segítségére siet, és gondoskodik arról, hogy a sérült alkotmányos jog helyreállítódjék.

Ezek után tegyük föl, hogy a kormány terve megvalósul, az alaptörvény módosul, és kiegészítődik: a gyermeknek joga lesz egy anyához, egy apához, és ahhoz, hogy családban nőjön fel.

Tegyük fel ezután, hogy egy gyermek nem családba születik, vagy a szülei elválnak. (Nevezzük a kisdedet, mondjuk, Példa Zebulonnak, de távolról sem szeretnék tréfálkozni.)

Zebulon ekkor szaladhatna bírósághoz, hogy az ő jogai sérültek? Kérhetne kártérítést? Kérhetne apát magának? Perelhetne, hogy az apja éljen vele? (Tartásdíjat most is követelhet.) És ezeket kitől követelhetné, azaz ki lenne az alperes? Az anya vagy az állam, aki e jogokat garantálta neki?

Vagy az anya perelhetné az apát a kiskorú Zebulon képviseletében, hogy az apa, vagy netán az ő új fiúja költözzön hozzá? (Például.)

Ez így – persze – úgy tűnik, mintha én tréfálkoznék. Pedig szó sincs erről. Éppen arról van szó, hogy az alaptörvényi szöveg kötelezi a törvényalkotót és a bíróságokat arra, hogy a szöveg alapján keletkező minden kérdést és igényt meg lehessen ragadni, jogszabályszövegekkel és egyedi operatív bírósági határozatokkal (ítéletekkel) pedig meg lehessen válaszolni.

Még keserűbb a kérdések sora akkor, ha Példa Zebulon egyik, vagy netán mindkét szülője meghal. Ki fogja akkor ezt az alaptörvényi kötelezettséget teljesíteni, kikényszeríteni, végrehajtani?

Hangsúlyozom, hogy ezek a kérdések az javasolt alaptörvényi szövegből következnek. Ha ezeket nem lehet igényes jogszabályszövegekkel és ítéletekkel megválaszolni, akkor nemhogy nem javasolt a szöveg létrehozása, hanem éppen tilos: jogbizonytalanságot és jogi lehetetlenséget (káoszt) szül.

A biológiával nem lehet, a joggal nem szabad(na) összevissza játszani.

Ma egyelőre nincs az alaptörvényben olyan emberi jog megfogalmazva, ami nem kényszeríthető ki, vagy legalábbis sérelem esetén kártalanítással nem reparálható. Ez lenne az első.

Negyedik érv.

Valóban, a családban fölnövés fontos.

De vannak még ennél is fontosabb dolgok, így például a lakás, az evés, az ivás vagy a ruházkodás. Az alaptörvényünk nem teszi alapvető emberi joggá az evéshez, iváshoz vagy lakhatáshoz való jogot. (A szöveg szerint csupán törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit biztosítsa. Ami – ugye – kutyafülét nem ér, mint láthatjuk.) Mellőzöm ennek a részletes kritikáját, de azért ezen példán is látható, hogy nem mindent lehet (és persze: nem mindent kell) jogszabályi szinten megoldani. Amit pedig meg lehetne oldani, és talán fontosabb is lenne, ott meg hiányzik a kormányzati szándék.

Ötödik érv, ami az eljárás rosszhiszeműségéről szól.

A gyermekek családban való nevelkedésének ösztönzése messze nem az alaptörvényi szintű, kötelező erejű jogi szigor létén múlik, sokkal inkább összetett szociálpolitikai, nevelési, és kulturális kérdés.

Ha ezt az utolsó, érvekkel alátámasztott mondatot (mármint hogy ez nem jogalkotói kérdés) elfogadom, akkor a logika szabályai szerint azt kell, hogy válaszoljam a nemzeti konzultációnak nevezett kérdéssorban, hogy „ezzel az alapelvvel nem értek egyet”.

Pedig éppen, hogy nagyonis egyetértek azzal, hogy a családban ideális egy gyermeknek felnőnie! Viszont nagyon nem értek egyet azzal, hogy ezt így kellene jogilag szabályozni.

A kérdéssor megszövegezése szerint – hiába vagyok felelősen gondolkodó, és ebben az esetben a célt, a gyerekek javát tekintve akár a kormánnyal még egyet is értő –, innentől én megvádolható és meghurcolható vagyok azzal, hogy „tagadom” ezt az alapelvet.

A személyes véleményem az, hogy egy jó célt megint a szokásos, vásári, hatalmi szemléletű propaganda váltja fel, ami nem a gyermekek jólétét segíti elő, sokkal inkább a választópolgárokat készteti igazodásra, a másként – racionálisan! – gondolkodókat rekeszti ki, és a puszta hatalommegtartás végett próbálja a politikai beszédet uralni.

A kormány hátat fordít az érdemi párbeszédnek, ami jogi igénytelenséghez, fölösleges indulatokhoz, meg nem oldott problémákhoz, látszatmegoldásokhoz, kérdéses ideig fenntartható, de legalább stabil kormányzáshoz vezet. Szerintem ez helytelen.

Elprédálunk egy csomó közpénzt, és egymás iránti (némi maradék) bizalmat – Példa Zebulon helyzete pedig egy cseppet sem megy előre, élete ettől egy hangyányit sem lesz boldogabb…

img_4497_1.jpg

(A szerző ügyvéd)

A történelem- és egyébfélék oktatásáról

2018. december 06. 00:59 - csonka balázs

Hazafias fölbuzdulás Schmidt Mária NAT-vitához írt hozzászólására

„A történelem oktatásának elsődleges célja szerintem öntudatos és büszke magyar polgárok nevelése. (…) Általános iskolában kizárólag magyar történelmet tanítanék, egyetemes történelmet pedig csak annyiban, akkor és azt, ami a magyar történelem szempontjából releváns. A magyarság érdekeinek érvényesítését, érdekképviseletét használva mérceként” – írja Schmidt Mária, a tudás letéteményese itt. (Kiemelés az eredetiben is.)

Igaza van. Én itt nem is állnék meg, nem hagynék félmunkát.

Merthogy kacsacsőrű emlősmarhaság? Kenguru? Mi közünk hozzá? Én kizárólag magyar biológiát tanítanék, úgymint: mangalica, szürkemarha, ponty, sügér. Gyík. Gyökér, tuskó. A legyet és a kukacot ki is hagynám, mert az öntudathoz, büszkeséghez nem kell, mégha magyar is lenne. 

Curie? Mengyelejev? Ne hülyéskedjünk! Előtte talán nem volt itt oxigén (azazhogy savanyúsági matéria)? Vagy víz? De volt, mégpedig itt volt a legjobb. Magyar kémiát! Nem cink, hanem horgany, nem bór, hanem büzeny, nem kalcium, hanem mészeny, nem kén, hanem büdöskő.

Magyar fizikát, Eötvössel, Szilárddal, Gábor Dénessel. Jedlik Ányos még mehet, mert szódavíz, az hungaricum, de Newton már inkább ne, Einstein meg pláne ne. Tudjukmiért ne.

A zsúl, pászkál, kúlomb ökörség, a kiló maradhat, legyen újra akó, arasz meg mázsa, pláne rőf, a mol meg legyen mol-vidi.

Magyar rajzot. Digó rönészansz? Görög oszlopfők? Pompei-i mozaikok? Nehogymá’! Magyar tájat, magyar ecsettel. Bús magyar sors! Magyarok bejövetele! Rendelnék is egy körképet a migránsok be nem jövetele témájában. Aba, Iványi és Rónai lehet, mert magyar, de Novák, Grünwald és Rippl nem, mert nem magyar.

Színmagyar testnevelést, lovasíjászattal, zsákbanfutással, Csele-patak átugrással. Leszerelni a liberális kosárlabdapalánkokat, amikből fogathajtó-akadályokat kell építeni. Mellső középtartás, törzshajlítás, kismacskaugrás mehet, de a diszkosz nem magyar: tiltanám.

Magyar földrajzot! Hadd higgye a gyerök, hogy ha a szélére megy, leesik. Mátyás király Gömörbe’.

Bétóven? Mócárt? Ne hülyéskedjetek! Vikidál, Pataki, Nagy Feró. Rózsi, Ákos. Bőség kosara.

Az arab számokkal is kéne valamit csinálni, nemvitás. Magyar matekot, okosba, főnök, okosbaaaaaa... 

És mindezt rovásírással.

Az osztályfőnökiket viszont kiemelt nemzetstratégiaiba emelném, öntudat, büszkeség, mint fent. Esetleg ellenőrzötten, irányítottan, mert az életre nevelünk.

szurkemarha_001.jpg

(csb)

 

Orbán üzent Gruevszkivel

2018. december 01. 23:08 - csonka balázs

Foglaljuk össze, mit is üzen nekünk Orbán Gruevszki befogadásával?

  1. Mindenekelőtt azt, hogy ő úgy gondolja, hogy akinek egy adott bírósági ítélet nem tetszik, az nem köteles azt betartani. Ha bizonyos trükkökkel el lehet szökni egy bíróság döntése elől, akkor ezt – Orbán szerint – helyes megtenni. (Pedig jogerős ítélet ellen megszökni helytelen.)
  2. Gruevszkit egy viszonylag alapos bírósági eljárás végén ítélték el, amely során aprólékosan elemezték bizonyítékokat. Orbán azonban azt mondja, hogy nem az számít, hogy ezeket részletesen elemezték, hanem az, hogy neki mi a véleménye. Magyarul: Orbán okosabbnak gondolja magát egy külföldi, aprólékos munkát végző, erre specializálódott jogi szakértői csoportnál. (Pedig nem tud többet az ügyről.)
  3. Adott egy jogi helyzet. Adott egy bírósági döntés, miszerint Gruevszki bűnös, akit azonban Orbán segít, nemcsak a fentiek miatt, hanem elsősorban azért, mert a barátja Ebből az következik, hogy aki Orbánnal vagy egy barátjával jogi konfliktusba keveredik, az semmiképpen nem nyerhet, függetlenül az igazságtól. Még akkor sem, ha külföldön alakul ki a vita. (Pedig a jognak pártatlannak kellene lennie.)
  4. Orbán igazságtalan, és ezt gőggel, büszkén hirdeti. Itthon hangosan védi a „szuverenitást”, és egy konkrét jogi ügy miatt habozás nélkül beleavatkozik Macedóniáéba. (Pedig egy miniszterelnöknek igazságosnak kellene lennie.)
  5. Ha egy magyar kerül bajba külföldön (és a jelen pont esetében mindegy, hogy csupán lerobban az autója vagy éppenséggel bűncselekményt követett el), a legritkább esetben sem hozzák haza diplomáciai autókkal. Az, hogy ezt egy külföldinek megteszik, de egy magyarnak nem, az sima hazafiatlanság. (Pedig egy miniszterelnöknek mindenekelőtt hazafinak kellene lennie.) Ön – magyar állampolgárként – milyen helyzetet tud elképzelni a saját életében, amiért megindulnának a diplomáciai járművek Önnek segíteni?
  6. Bizonyos kérdésekben nem kell felelősséget viselni, sem neki, sem a védenceinek. (Pedig egy miniszterelnöknek etikusnak kellene lennie.)
  7. A jog nem vonatkozik mindenkire ugyanúgy. (Pedig ez lenne a legalapvetőbb jogi elv. Orbán: jogász.)

Mit tesz tehát az igényes úri magyar közönség egy emberrel, aki vállaltan és megüzenten jogi elveket tapos lábbal, gőggel tekint más emberekre és munkájukra, részrehajló, igazságtalan, hazafiatlan és etikátlan?

Az empirikus kutatások szerint: semmit.

Kisebbségben vagyok, tudom, de leírom: a jogi elvek lábbal taposása, a gőg, a pártos részrehajlás, az igazságtalanság, a hazafiatlanság és az etikátlanság helytelen. A társadalom hanyatlásához vezet ezek helyesnek beállítása.

 szotar_1.jpg

 

 

Nácizmus-e a hajléktalanok üldözése?

2018. október 21. 00:05 - csonka balázs

Minden ember egyenlő. Mindenkit azonos jogok illetnek. Mindenkinek ugyanolyan emberi méltóság jár.

Ez nem magától értetődik. Az emberiség a százezer éves történelme során csupán néhány évtizedet élt így. Korábban akinek nem volt semmije, annyit is ért.

Ezen elvek a második világháború után váltak az emberiség alapvető és mára megkérdőjelezhetetlen elveivé. Ez a néhány évtized hozta el az emberiség minden korábbit felülmúló jólétét és virágzását, éppen ezek alapján. Ez a tény igazolja ezen elveket.

Ezekből vezethető le minden olyan modern kori emberi kapcsolódás, ami win-win szituációval jellemezhető, legyen az jog, kötelezettség, erkölcsi vagy gazdasági norma. Ezek milliárdjai hozták meg az emberiség jelenidejű felvirágzását.

Ezekből az elvekből pedig az következik, hogy egyrészt a hajléktalanság nem bűn, másrészt a társadalom köteles törekedni arra, hogy a lehető leghatékonyabb segítségben részesítsen mindenkit.

A nácizmus az a politikai áramlat, amely azt hirdeti, hogy a win-win szituációk helyett win-lose  szituációkat kell választani, mert azokban a nyertes nagyobbat nyer, és csak a nyertes számít, az összesített eredménnyel nem szabad törődni. Az emberek nem egyenlőek, hanem éppen egyenlőtlenek.

Ez azonban színtiszta hazugság, elhinni pedig ostobaság. Ez szükségképpen előbb-utóbb a társadalmi viszonyok (fegyveres) konfliktusához (háborúhoz) vezet, hiszen az egyenlőtlen (=jogfosztott) emberekre nincs szükség, azok szabadon kizárhatók a társadalomból, azaz magyarul megsemmisíthetők.

A kérdés, hogy a hajléktalanság büntetőjogi üldözése nácizmus-e?

Ehhez két kérdésre kell választ keresnünk:

(1) ez mesterségesen előállított win-lose szituáció-e, és

(2) ki lehetne-e win-win szituációval váltani a kérdést?

Ha mindkettőre igen a válasz, akkor nácizmussal állunk szemben.

A hajléktalanrendelet megalkotói azt várják, hogy a hajléktalanok eltűnnek majd az aluljárókból, és az emberek ezt valódi eredménynek fogják tekinteni, és utóbb majd helyeselni fogják. Valószínűleg ez így is lesz, hála a propagandának, és annak, hogy a hajléktalanok nem fognak látszódni.

Minél több hajléktalant mutatnak bilincsbe verve, annál könnyebb lesz az ellenük tudat alatt ébredő ellenszenvre számítani (bilincs=bűnös). Aki pedig ellenszegül, illetve szóban vagy tettekben segítségükre siet, szintén ellenséggé tehető.

Kialakítható az a hiedelem, hogy a velük való szolidaritás eredménytelenség és gyengeség.

A hatalom a nem-gondolkodó emberek lustaságára is játszik: hajléktalan, tehát biztos büdös, tehát biztos maga alá csinál, tehát biztos megérdemli, tehát biztos meg kell büntetni, tehát biztos nem árt megalázni sem.

Az első kérdésre tehát igen a válasz, ez egy kierőszakolt win-lose szituáció, gondosan ügyelve a win rész harsány látványosságára.

A hajléktalanszállókat nyilvánvalóan lehetne fejleszteni, biztonságosabbá, élhetőbbé, lakhatásra és munkába járásra alkalmasabbá tenni. A lakásmaffiákkal és a koldusmaffiákkal hatékonyabbá lehetne tenni a küzdelmet. A kilakoltatottaknak átmeneti segítséget lehetne nyújtani. Lehetne széleskörű bérlakás-programot és érdemi munkapiaci visszavezető programokat indítani. Lehetne tenni az utcák tisztaságáért, biztonságáért. Igen, lehetne tenni az együttélésre képtelen emberekkel, a szegénységgel, a lemaradottsággal is ezt-azt.

Legalább lehetne erről beszélni, vitatkozni, konferenciákat rendezni, közös tanulságokat közös értékelés, társadalmi vita tárgyává tenni. Igen, ki lehetne váltani ezt a helyzetet win-win szituációval.

De nem ez történik. Ami történik, az egy ellenállni képtelen, kiszolgáltatott réteg gyáva megtaposása hazug hivatkozással a társadalomban kétségkívül jelenlevő olyan problémákra, amelyekért ezek az emberek zömmel nem felelősek.

Így pedig – sajnos – a címben föltett kérdésre igen a válasz.

A GDPR védőbeszéde

2018. július 24. 12:01 - csonka balázs

Petőfi Sándor barátunk viszonylag szabadon vándorolhatott az országban. Ha akkor valaki azt mondta volna neki, hogy az úttesten csak a fehér csíkoknál mehet át, egy másik helyen pedig álldogáljon szépen, amíg a piros lámpa zöldre vált, valószínűleg keresetlen szavak kíséretében küldte volna el az illetőt a jódolgára (helyesen).

Mára a helyzet megváltozott. Tömegek állnak békésen, várva a zöldre. Még akkor is, ha rendőr a környéken sem jár, egyszerűen azért, mert ez már jelenlegi emberi kultúra lényegéhez tartozik. (Szintén helyesen.)

Lehet arról vitázni, hogy az éppen hatályos KRESZ egy-egy rendelkezése jó-e, de abban valószínűleg egyetérthetünk, hogy a társadalmi és műszaki evolúció következtében valamiféle KRESZ-re szükség van. Ennek a bevezetése pedig el nem kerülhető adminisztratív terhekkel járt és jár ma is a közlekedő publikum, és az állam számára egyaránt. A mai, folyamatos adminisztráció többé-kevésbé természetesnek hat, a korabeli bevezetés és megtanulás pedig nehézségekkel járt.

Ha szabadjára engedjük a fantáziánkat, akkor beláthatjuk, hogy egészen más KRESZ szabályok is létrejöhettek volna annak idején, mondjuk olyanok, amelyek bizonyos előjogokkal rendelkező emberek (például meghatározott pártállásúak, nemesek, vagyonosok, nagy fekete autósok, vagy úri lócsiszárok) számára biztosítottak volna mindenkori elsőbbséget, a jelenlegi, nagyjából demokratikus, viszonylag kellemesen élhető szabályok helyett. És az akkori Magyarország anno választhatta volna azt is, hogy saját szabályokat alkot, vagy nem alkot egyáltalán – ehelyett a nemzetközi konszenzusokhoz alkalmazkodott, így aztán egy hazai átlagközlekedő jól elboldogul külföldön szinte bárhol és viszont. (Újfent szintén helyesen.)

A GDPR-ról is nagyjából ugyanez mondható el. A bevezetése az exponenciálisan növekvő adatáramlással járó digitális evolúció miatt így vagy úgy, de szükségszerűvé, sőt sürgetővé vált, és pedig a versenytorzulások kivédése és a mindenféle uniós javak és adatok zavartalanul szabad áramlása miatt és végett uniós szinten, uniós felelősséggel.

Szomorúan tapasztalható azonban, hogy a GDPR-ról szóló cikkek nagy része a cégeket terhelő adminisztratív nehézségekről és a jelentős mértékű bírságok lehetőségéről szól, kellően stresszelően, és még az erre hivatott adatvédők részéről sem látható különösebb igyekezet igényesebb tájékoztatásra a dolog lényegéről.

Az igazi lényeg ugyanis az egyéni szabadságunk, az egyéniségünk, a függetlenségünk, a személyazonosságunk, a jó hírnevünk és a vagyonunk védelme. Ne csak az adatkezelők túlpanaszolt kötelezettségeit lássuk meg, hanem, sőt sokkal inkább a magánszemélyek alapvető érdekeit is. A GDPR ezek eszköze és egyben kulturális iránymutatás nekünk és a közeljövő generációinak. A digitális térben végzett tevékenységekhez, végső soron pedig az élethez és szabadsághoz ugyanis jogcímet szerezni csak személyes adatok szolgáltatásával lehet. Data potentiae sunt. Az adat hatalom. (Az adat a jövő pénze is.)

Az alig három évtizedes digitális technika térnyerése olyan elsöprő, hogy mára lehetetlen lenne a társadalomban digitális remeteként élni. Minden közösségi akciónk digitális adatcsere is egyben.

Aki nem rendelkezik a személyes adatai és a digitális térben hagyott lábnyomai fölött, az védtelenné válik a jogellenes, rosszhiszemű tevékenységekkel, károkozó támadásokkal, bizonyos rendszerekből való kiszorulásokkal szemben és kiszolgáltatottjává válik a személyre szabott manipulációknak. A magánélet elenyészik a digitális térben. Néhány kattintással meghatározható a mozgásunk a GPS által, arcfelismerővel követhetően vagyunk (még a pszichénk is), személyes profilunk, preferenciáink, munkahelyi teljesítményünk, gazdasági helyzetünk, egészségügyi állapotunk, érdeklődési körünk, barátaink személye döbbenetesen könnyen meghatározható, lajstromozható. Felrajzolható a megbízhatóságunk, a viselkedésünk, prognosztizálható a mozgásunk és a munkahelyi előmenetelünk. Az egyéni felhasználók által kezelt készülékek, alkalmazások, eszközök és protokollok ma már olyan mértékben átláthatatlanok, hogy sincs az a szakértő, aki általánosságban birtokolni tudná az erre vonatkozó teljes technikai, informatikai háttértudást. A digitális térben eddig szabadon hömpölygő és lehalászható online azonosítókkal, mint például az IP címekkel, cookie-azonosítókkal, digitális nyomokkal olyan egyéni profilok hozhatók létre, amelyek alapjában határozhatják meg egy adott személy életét és a jövőbeli lehetőségeit, a neki felkínált digitális (vagy adott esetben politikai) termékeket.

Ma naivan, bár magabiztosan használjuk, uralni hisszük azokat az egymásra épülő állami és privát rendszereket, amelyeket három évtizeddel ezelőtt el sem tudtunk képzelni, és amelyek mára részben kötelezővé is váltak: online pénztárgép, jogügyletek biztonságát erősítő adatszolgáltatási rendszer (JÜB), NAV általános nyomtatványkitöltő rendszer (ÁNYK), online bírósági eljárás, ehhez tartozó operációs rendszerek, appok, e-mail, google, satöbbi. Senkiben nem kelt megütközést, ha bizonyos állami rendszereket csak magáncégek által fejlesztett, soha ki nem derülő indokokkal frissíteni rendelt operációs rendszerekkel működtetünk.

A Facebook, az Instagram, a Youtube és az egyéb közösségi szolgáltatók különösebben soha nem vizsgált etikai értékek mentén alapjában változtatják meg a világunkat, egyben pedig független és önkényes, nemzetközi normaalkotókká is váltak kulturális és jogi értelemben egyaránt: döntenek a szólásszabadság, a magánszféra-közérdek-reklám határairól, a felhasználók nekik (mármint a szolgáltatóknak!) megfelelő adatainak kiválasztásáról, használatáról, egymásnak és az állami hatóságoknak történő exportjáról és importjáról, marketingeszközökről, híráramlásról.

Már most kiszolgáltatottjai lehetünk a saját, sokszor ellenőrizetlen és fals adatainknak az online hitelkérelmek, a munkaerő-toborzás, a marketing vagy a közösségi média világában. A kizárólagosan választható digitális termékeket mesterséges algoritmusok ajánlják személyre szabottan.

A digitális fejlődés útjai nagyjából annyira láthatók be, mint ahogy ez a mai világ volt látható három évtizede: sehogy. Az azonban bizonyos, hogy olyan világban fogunk élni, amelyben egyre szélesebb körű és egyre intelligensebb, „trükkösebb” technológia fogja értékelni, és ha neki kell, manipulálni az adatainkat, így hamarabb fogja tudni, hogy mit gondolunk, mit döntünk, mielőtt mi magunk megtennénk. Lehetetlen lesz ezeknél a rendszereknél okosabbnak, ravaszabbnak lenni – és kívül maradni sem lesz lehetséges.

Könnyedén elképzelhető a lehetőség, hogy a jövő gazdasági-pénzügyi hatalmai, akár az állammal összefonódva az adatainkkal való rendelkezés megszerzésével, a személyes profilunk rosszindulatú manipulálásával, átkalibrálásával olyan jogszűkítő hatást gyakorolnak, aminek a vége adatrabszolgaság, rossz esetben egyfajta új, valódi rabszolgaság lehet. Ehhez képest a facebook álprofilok már most sok problémát okozó világa csupán zsenge óvoda. (A Terminátor-filmekre utalás ma még ironikus, de a kérdés nem az, hogy eluralkodnak-e fölöttünk a mesterséges intelligenciák, hanem az, hogy mikor kerül ki az uralmunk alól ez az egész. Mindenesetre már most is személyre szabottan keres nekünk a google.)

Az Európai Unió jogalkotói ezt a veszélyt ismerték föl, és látták meg az erre vezető utat. A GDPR nem kevesebbet próbál meg, mint szigorú szabályaival az uniós emberiséget szisztematikus adatgyomlálással és számonkérhetőséggel ettől megvédeni, ha még nem késő. Nem tudjuk, eljön-e a vihar, de ha eljön (úgy fest, hogy igen,) ne álljunk kiszolgáltatottan, „adatmeztelenül”.

A GDPR sikerén (is) múlik, hogy hogyan fog kinézni a jövő. Ki (mi) lesz a domináns alakítója ennek: az állami és uniós szintű választott, tehát legitim politikai hatalmi struktúrák, vagy a beláthatatlan tulajdonosi szerkezetű, tisztázatlan, labilis és képlékeny erkölcsi-etikai hátterű, a tőkén kívül mindentől elszabadulni vágyó magáncég(szörny)ek, az épp aktuális pénzügyi érdekeik mentén. Az államnak és a GDPR-ral felfegyverkező Uniónak – amelyek (elvileg még) mi magunk vagyunk – sikerül-e kontroll alatt tartania a jövő alakulását?

 

(Figyelem! A cikk nem arról szól, hogy a GDPR egyes aprólékos rendelkezései minden szempontból tökéletesek lennének.)

(A szerző ügyvéd.)

 23.jpg

Címkék: GDPR

Hajrá, Kovács néni - és a Fidesz

2018. március 25. 13:27 - csonka balázs

Van egy régi (nem túl jó) vicc, miszerint Kovács néni bemegy a körzeti orvoshoz, aki közli vele, hogy gyógyíthatatlan beteg, kevés van már neki hátra. 
– És tudna mondani valami biztatót? – kérdi Kovács néni.
– Hát… Hajrá Kovács néni! – válaszolja az orvos.

Mindig ez jut eszembe mostanában, amikor politikailag hangzik el, hogy „hajrá Magyarország”.

8_1.jpg

Szólj hozzá!