Arra jutottam...

köz+gondolkodás

Orbán – Tusványos – perspektívahiány

2017. július 25. 17:47 - csonka balázs

- vélemény -

Orbán Tusványoson (és máshol is) egy nemzetileg kiválasztott, kizárólagos szerep hordozójaként tüntette föl magát (minden szerénységet mellőzve, vö: "Trianon óta"). De vajon kiolvasható-e ebből a jelenlétből valamiféle nemzeti jövőkép? 

Magyarország rendszerváltás óta íródó történelmében mindig fontos szerepet játszott az, hogy a versengő pártok milyen perspektívát tudtak nyújtani az istenadtának. (Hiszen ez volt a rendszerváltás lényege.) Így a jogi és gazdasági önrendelkezés kialakítása, a gazdaságszervezési felzárkózás, az euroatlanti közeledés, majd integráció szabta meg a magyar jövőképet. Ezek voltak azok a lépcsők, amelyeken fellépve közelebb és közelebb szerettünk volna kerülni a politika fókuszához: a nyugati jóléthez. Ezek a lépések határozták meg a második Orbán-kormányig minden addigi kormányzat működésének céljait.

Orbán azonban 2010 óta a magyar társadalomtól egyre távolodik, kormányzása propagandája szerint karizmatikus, messianisztikus, szinte természetfölötti, de mindenképpen alternatíva nélküli. Jómagam azonban úgy értékelem, hogy Orbánt nagyon nagy részben a saját fizikai tehetetlensége sodorja abba az irányba, amerre tartunk. Nincs egy meghatározott, éles kontúrokkal leírható cél, ami felé haladunk, vagy Orbán szerint haladnunk kellene. (2010-ig nagyjából ez a cél a nyugati, legfőbbképp a közeli és ezért jól látható, modern, osztrák-német jólét elérése volt.)

Orbán a hitre épít. Szerinte a hazai és az európai politika jó és rossz küzdelme, amelyben az a jó oldal, amit ő képvisel. Ő pedig mindig azt az oldalt képviseli, amelyben épp aktuálisan a politikai továbbéléséhez a legalkalmasabb – függetlenül minden racionalitástól. (Ezért hit a hit, mert a racionalitáshoz kevés köze van.) A végtelenül egyszerű politika lényege az ellenségkeresés, és az ellene felépített/felépítendő fanatizmus. Ezért sem tűz olyan célt ki, mint a nyugati jóléti közeledés - hiszen ez a cél osztozna más pártok céljaival is.

A politikai ügyeket három csoportba oszthatjuk (most így önkényesen):

  1. Óriási víziók az ellenségekről, amelyek működése rejtett, titokzatos, távoli és természetfölötti. Soros, Brüsszel, migránsok, kommunisták. Ezek okairól Orbán nem tehet.
  2. Nemzetstratégiai ügyek: oktatás, egészségügy, elvándorlás, esélyegyenlőtlenségek, munkanélküliség és munkerőhiány, szociális ügyek, pénzügyi felzárkózás, modernizáció, jogbiztonság, stb.
  3. Nemzetsratégiailag jelentéktelen ügyek: plakátok, stadionok, kisvasutak, BKK, menekültkérdés, közbeszerzések, Simicska, Mészáros, stb.

Vegyük észre azt, hogy a politika 2010 óta nem szól arról, hogy az állampolgároknak (a tömegeknek) miért, mitől lesz jobb, azaz milyen válaszokat adunk a nemzetsratégiai kérdésekre. Vegyük észre, hogy ebben az értelemben Orbán döntésképtelen (szerintem kifejezetten szorongó is) és alkalmatlan arra, hogy tehetséges, szellemi értelemben tőle független, kreatív válaszokat kínáló szakemberekkel vegye körbe magát. Nagyívű válaszokat kapunk viszont az egyes és a hármas kategóriákban: kerítéseket, óriásplakátokat és stadionokat már tudunk alkotni, de a kórházépítésről fogalmunk sincs. Ezekben a kérdésekben egész egyszerűen nincs politikai vezetés. (Persze az is lehet, hogy döntésképes lenne, de direkt nem dönt.)

Orbán azon kísérletezik, hogy hogyan lehet a 2. kérdéskörbe tartozó kérdéseket kibekkelni, vagy ad hoc  – jellemzően nagy szellemi befektetést igénylő racionalitás helyett hitbéli – válaszokkal időről-időre megúszni (elismerve a rendkívüli taktikai ügyességet, ami neki politikai győzelmet, de a nemzetnek lemaradást hoz).

Nekem erről szól a tusványosi beszéd. Itt lehet megragadni Orbán hozzá nem értését. Súlyos tévedésben van mindenki, aki ezekhez a kísérletezgetésekhez hozzájárul.

Orbán azonban a modernitástól elmaradt összmagyar társadalom hiányosságainak felszámolására már nem törekszik. Ezt csak az általa jól körülhatárolt elitnek kívánja elérhető tenni.

A minél magasabb fokú szociális biztonságért és ezzel együtt a legszélesebb és legmagasabb fokú jólétért folytatott versenyben Orbán már nem akarja Magyarországot győztessé tenni. (A fidesz-holdudvart annál inkább – ők az általános nyugati jólétet messze megelőzik.)

Magyarország felkészületlenül (döntésképtelenül) vesz részt ebben a versenyben, és Orbán Tusványoson nem egyebet tesz, mint a versenyben való lemaradásunkat szándékoltan hazugságokkal próbálja helyettesíteni ill. magyarázni. Orbán jövőképe tehát a lemaradásba belenyugodott, de azt megmagyarázó, célt nem tartalmazó magyar jövőkép, amivel párhuzamosan egy szűk elit számára hozzáférhető zárt, győztes, fideszes elitvilág létezik. Az ilyen politika sokáig túlélhet, de az összeomlása bele van kódolva a működésébe.

Ami pedig az alternatívát illeti: valóban tűnhet úgy a jelenlegi monolit médiában, hogy nincs olyan karizmatikus személy, aki a jelen magyar politikában felszínen létező összes kérdését egymaga meg tudja magas színvonalon racionálisan válaszolni (szerintem van, de ez most kevésbé fontos). De ez nem jelenti azt, hogy szakmai közösségek karizmatikus vezetővel rendelkező csoportok ne lennének képesek a jelenlegi nyitott kérdések koordinált megválaszolásával határozott célt mutató színvonalasabb intellektuális válaszokat adni. Ilyenekből pedig van bőven merítési lehetőségünk.

Tusványos a kisszerűségről szólt.

3_kicsi.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arrajutottam.blog.hu/api/trackback/id/tr2912690131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.