Arra jutottam...

köz+gondolkodás

A korlátoltság és a nem-megoldás kerítése

2015. június 24. 18:53 - csonka balázs

Beszélgettem egy menekülővel. Az, hogy jogilag ő migráns, nem volt ráírva, de azt rögtön láttam rajta, hogy ember. EMBER. Ezt mondta nekem:

Soha nem voltam még Magyarországon. Bevallom, erről az országról szinte semmit nem tudok. Csak annyit, hogy azon az úton van, amin végig szeretnék menni. Végig kell mennem. Nem Magyarországra jövök tehát. Sokat hallottam arról, hogy Európában talán lehet esélyem, de senki, SENKI nem Magyarországot mondta.

Természetesen nem beszélem a magyar nyelvet sem. Társaim közül sem beszéli senki. Angolul, franciául beszélünk, néhányan hollandul vagy németül is beszélnek. Magyarul senki. Mondom még egyszer: nem ide jövünk. Nagy-Britanniába, Hollandiába, Svájcba, Svédországba, Franciaországba, Spanyolországba, Németországba igyekszünk. Senki, SENKI nem ide akar jönni.

A kerítést kikerülnénk: egyszerűen átjönnénk mellette. Aki a vízátfolyásoknál kelt át,a kerítés után is ugyanígy tenne,  sőt olyan is lenne, aki átvágná a kerítést. (Nem, nem lőnék le közben.) Sokunkat elkaptak a határőrök (rendőrök), de ők nem mondták meg, hogy melyik szomszédos országon keresztül érkeztek, így nem is lehet őket visszatoloncolni más EU-s országba… Aki Horvátországon vagy Románián keresztül jött, és itt kapták el, esze ágában nem volt ezt elmondani a rendőröknek.

Nem tudom eldönteni, hogy menekült vagy gazdasági migráns vagyok-e. Igen, az otthoni háború miatt voltam életveszélyes helyzetben, a családom orvosát meg is ölték, például. A családommal, a gyermekeimmel együtt jövünk. De a gyermekeim KONKRÉT életveszélyes helyzetben nem voltak. Talán úgy mondhatnám, hogy én menekült vagyok, de a gyermekeim (nyugati szemmel nézve) megélhetési bevándorlók. Mégsem, mondom MÉGSEM hagytam őket otthon.

Mindannyian tisztességesen szeretnénk dolgozni, szerény bérekért azokban az országokban, ahová tartunk. Nem, nem vagyunk bűnözők, pláne nem terroristák. (Itt hallottam, hogy Pándy András magyar származású sorozatgyilkos volt Belgiumban. Mégsem jutna eszünkbe a nyugaton élő magyaroktól azért félni, mert esetleg sorozatgyilkosok lennének.)

Semmink nincs, minden vagyonunk itt van a zsebünkben, a fejünkben. A többit otthagytuk. Kevesebbek, és kétségbeesettebbek vagyunk, mint egy magyar fedél nélküliek.

Nem lopni jöttem. Nem is ide jöttem. A szabadságodat és a munkádat nem akarom, de nem is tudnám elvenni.

Azért jöttem, mert az isten embernek teremtett, és élnem kell. Ez az isten a te istened is, csak te másképp hívod.

Engedj tovább, és hagyd, hogy a nyugati országok problémája legyek!

...

Az EU által javasolt kvótarendszer teljesen értelmetlen, és aránytalan. A kormánynak ebben igaza van. Ezek az emberek azonnal mennek tovább nyugatra, amint tehetik. Márpedig a schengeni határokon belül senki szabad mozgása nem korlátozható – ez maga az EU alapja. Ezért a kvótarendszer gyakorlatilag fizikailag kivitelezhetetlen, értelmezhetetlen.

A bevándorlók ügye a nyugati országok problémája elsősorban. (Nyugaton szociológiai kérdés, itt csupán adminisztratív-finanszírozási kérdés.) Nekünk annyiban probléma, hogy a nyugati országok gazdasági-politikai szövetségesei vagyunk az EU-n belül, így beleszólhatunk, sőt bele kell szólnunk, hogy az EU hogyan kezelje ezt a problémát. Érthetetlen, hogy miért nem erre helyezzük a hangsúlyt. (Illetve nagyon is érthető, sajnos.*)

Ha például a menekültügyi költségek és az adminisztráció hazai viselése a probléma, akkor az erre vonatkozó szabályzórendszert (forrás hozzárendelést) az EU-n belül kell megváltoztatni, vagy legalább a változtatást indítványozni – racionális érvek mentén. Demokrata módon kellene nemzetközi (közösségi) szinten (is) dolgozni. Ebben mindkettő fontos: dolgozni, és demokrata módon. (A hozzánk visszaküldött menekültek miatti költségszámlát nyugodtan és azonnal be kell nyújtani az EU-nak.) A hazájukba visszatoloncolást kifejezetten EU-s hatáskörben kell tartani - hiszen ez nem a mi ügyünk.

Szabadságharc az EU ellen? Itt egy probléma, ami nem a mienk, hanem a nyugati országoké, de a nyugat beleszólást enged a saját problémáinak mikénti intézésébe (ha már EU tagnak fogadtak minket.) Nekem úgy tűnik, hogy ha valaki nagy szabadságharcos akarna lenni, akkor az éppenséggel egy nyugati lehetne, ellenünk, a beleszólásunk ellen…

A fentiekből következően az, hogy a kormány nemzeti hatáskörbe kívánná vonni a szabályozást, teljesen illogikus. Olyan, mintha minden bevándorló Budapestre igyekezne, de a kérdést Csongrád és Bács-Kiskun megyébe, megyei hatáskörbe akarnánk utalni.

*A migráció igen fontos és sürgető kérdés - de az ilyen módon (hisztéria, cirkusz, kinek hogy tetszik) történő állandó napirenden tartása a kormány egyértelmű belpolitikai törekvése. Uralni a közbeszédet. Nem törődni a valós problémákkal. Nemzetmentő szerepben tetszelegni. Az ellenzőket nemzetellenesnek beállítani. Nem törődni vele, hogy ez az egész úgy butaság, ahogy van.

Egy további gondolat kerítés-ügyben, rendszerelmélkedőknek:

A kerítés teljesen elzárná a határ két oldalának növény- és állatvilágát 175 km hosszan. Ez a kormánynak eszébe sem jut (ennél még az is jobb lenne, ha eszébe jutna, de nem törődne vele). De a földmérők már kint vannak.

Ha valaki erre azt mondja, hogy a lényeg mellett ez apróság, egy ökológus nyamvadt siránkozása csupán, az ne felejtse el, hogy a rendszerváltozásban milyen katalizátor szerepe volt a bős-nagymarosi vízlépcső ügyének, ahol az élővilág károsodása és a szörnyű dunakanyari látvány volt a (látszólagos? igazi?) ok. A mai kormány tagjai (elvileg) mind a vízlépcső korabeli harcos ellenzői közül kerültek ki…

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://arrajutottam.blog.hu/api/trackback/id/tr967570682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Laszlozoli 2015.06.24. 20:10:06

Ha ez mind így van, akkor miért mondja be minden reggel a Petőfi rádió, hogy előző nap mennyi menekült jött már megint... ;-)

nnnnnnnn 2015.06.25. 09:27:35

egy újabb mesevilágban élő liberális blogbejegyzését olvashattuk

Foxtrotty 2015.06.25. 09:32:57

"Beszélgettem egy menekülővel ... azt rögtön láttam rajta, hogy ember "

Nem beszélgetni kell, hanem befogadni a házba. Feltéve ha a posztoló is ember

csonka balázs 2015.06.25. 09:39:37

@$$$=$$$: Aha. Gucci-táska, Stadionmagyarország, Olimpia. Az nem mesevilág. Szíve joga így gondolni.

Foxtrotty 2015.06.25. 09:39:45

"Engedj tovább, és hagyd, hogy a nyugati országok problémája legyek!”"

Jaj de jó, akkor mégsem fogják visszaküldeni őket a dublini egyezményre való hivatkozással? De akkor mi ez a nagy zúgolódás Ausztria és Németország részéről?

Valamit rosszul tudhat ez az elvarázsolt fickó

csonka balázs 2015.06.25. 09:41:05

@Foxtrotty: Megvolt. Nem ölt meg. Nem lopta a szabadságomat. Egyiptomi volt. Azt sem tudta Magyarország mi fán terem. London kellett neki. Azóta is ott él tisztességesen.

csonka balázs 2015.06.25. 09:45:06

@Foxtrotty: A dublini egyezményt, mint jogi aktust bármikor lehet közös megegyezéssel módosítani. Visszaküldhetik ide, de akkor az illető megint el fog innen menni oda (akárhogyan is). Nem mondtam, hogy az osztrák, vagy a német szabályozás jó. (Egy rendes szabadságharcos sem is mondhat ilyet, márpedig most jó sok szabadságharcos van mifelénk...)

Foxtrotty 2015.06.25. 09:45:37

"A kerítés teljesen elzárná a határ két oldalának növény- és állatvilágát 175 km hosszan. "

A növények eddig se sétáltak át a határon

Állatoknál már probléma lehet, aminek van egy egyszerű megoldása. Kellően széles kapukat kell hagyni helyenként a kerítésen, amit géppuskával felszerelt toronyból ellenőriznek. Az állatok átjöhetnek, a többire pedig tűzparancs vonatkozik

KUHULIN 2015.06.25. 09:45:47

@csonka balázs: Azt vágod, hogy ne azzal van baj, aki tovább TUD menni?

KUHULIN 2015.06.25. 09:47:58

@csonka balázs: "Visszaküldhetik ide, de akkor az illető megint el fog innen menni oda (akárhogyan is). "
Tényleg ezen a színvonalon vagy, vagy csak trollkotdz? :D

Foxtrotty 2015.06.25. 09:49:40

@csonka balázs:
"Visszaküldhetik ide, de akkor az illető megint el fog innen menni oda (akárhogyan is). "

Ausztria már lezárta a határát Olaszország felé, és hasonló lépés várható Magyarország felé is. Innentől kezdve már csak a mi nyakunkon marad

Foxtrotty 2015.06.25. 09:53:30

@csonka balázs:
Egyébként a visszaküldés nem csak azt jelenti, hogy fizikailag eltávolítják abból az országból

Hanem egyúttal beszüntetik az ellátását, tehát pont ezt, amiért elindult Európába. Nekünk viszont továbbra is el kell látnunk, ameddig nem tudjuk kipaterolni valahova. Márpedig az nem kevés idő és pénz, feltéve ha sikerül majd valaha is megszabadulni

csonka balázs 2015.06.25. 09:53:36

@Foxtrotty: Géppuska, tűzparancs. Humánus észérvek. Nincs mit tenni.
(Egyelőre még elfogadhatónak tartom a világot, ahol egyikünknek sincs hatalom a kezében.)

csonka balázs 2015.06.25. 09:57:39

@Foxtrotty: Az ellátásnak kell európai kérdésnek lenni! Azért vagyunk az EU tagja, hogy ezt elérjük. Ez az egész nem lehet egy ország belügye.

Foxtrotty 2015.06.25. 09:57:58

@csonka balázs:
Bocs, de ha Egyiptomból jött akiről konkrétan írsz, akkor ebbe pont nem illik bele:

"az otthoni háború miatt voltam életveszélyes helyzetben, a családom orvosát meg is ölték"

Milyen háború volt Egyiptomban?

Brix 2015.06.25. 10:01:39

Tele van tévedésekkel a poszt!
"A bevándorlók ügye a nyugati országok problémája elsősorban..." Nem , abszolút nem! Az arfikai/ázsai több száz milliós kibocsájtó országokból érkező "ember-cunami" az egész Unió létét veszélyezteti. Hiába akarnak ők a legfejlettebb magországokba menni, oda nem kellenek. A hajó megtelt, csak nagyon limitált számú embert tud a nyugat is befogadni.
A kvóta- rendszer, ha jól kidolgozott, megoldást jelenthetne. Ha csak időperiódusra és nem véglegesen adnák meg a letelepedést, akkor az már csökkentené a gazdasági bevándorlókat. A menedék pedig kizárólag abba az országba szólna , ahova a kvóta alapján le kellene telepednie ,ideiglenesen.
Ezt a modern kori népvándorlási hullámot azonnal le kell állítani ,minden eszközzel , mert ez már az EU létét fenyegeti.
Bevándorlók tízezrei lépnek be mindenféle dokumentum nélkül az EU területére, köztük gyilkosok, háborús zsoldosok, köztörvényesek és a balliberális politikia erők mégis blokkolják a nemzetállamok védekezési műveleteit.

csonka balázs 2015.06.25. 10:01:52

@Foxtrotty: Részben európai kérdés az is, hogy miért jönnek (a szerbekre, koszovóiakra, albánokra vonatkozóan) - de ezt már nagyobb összefüggésben kellene vizsgálni. Ebben is van Európának felelőssége. Az pedig nem megy, hogy nekünk feladatunk van, miközben mi csak az út egy része és nem a cél vagyunk.

csonka balázs 2015.06.25. 10:05:32

@Brix: Ha az egész Unió létét veszélyezteti (tkp. egyetértek), akkor ezt pont nem lehet nemzeti hatáskörbe letenni, ahogy a főnök szeretné...Egy kerítés pont nem a megoldás.

csonka balázs 2015.06.25. 10:08:46

@Brix: Szemléletkülönbség van.

Foxtrotty 2015.06.25. 10:13:25

" Nem, nem vagyunk bűnözők, pláne nem terroristák. (Itt hallottam, hogy Pándy András magyar származású sorozatgyilkos volt Belgiumban. Mégsem jutna eszünkbe a nyugaton élő magyaroktól azért félni, mert esetleg sorozatgyilkosok lennének.)"

Pándy Andrást idekeverni érdekes ötlet. Egy pszichopata pervez sorozatgyilkos egyéni tragédiája és a radikális iszlám tömegjelensége között párhuzamot vonni merész vállalkozásnak tűnni. Pándy András mint típusmagyar, ehhez meg már nem is érdemes kommentet fűzni. Nézze meg akárki a fényképét, és látni fogja mennyire magyar származású Pándy:

www.peoples.ru/state/criminal/killer/andras_pandy/ még inkább

Bocs hogy egy orosz linket tudtam csak megadni, de egyetlen magyar helyen se volt fénykép róla. Talán éppen azért, mert annyira látszik a zsidó származása?

Foxtrotty 2015.06.25. 10:17:28

@csonka balázs:
Bizonyára megérted, hogy azt kell mondjam: innentől kezdve elvész a blog hitelessége

Zsuzsi2525 2015.06.25. 10:19:16

A posztoló egy mesevilágban él...Nevetséges.
". Magyarul senki. Mondom még egyszer: nem ide jövünk. Nagy-Britanniába, Hollandiába, Svájcba, Svédországba, Franciaországba, Spanyolországba, Németországba igyekszünk. Senki, SENKI nem ide akar jönni."
Igen, persze, és ha majd ezekből a helyekből visszadobják őket HOZZÁNK!!!!! sajnos....Akkor szerinted mit fog majd választani? MArad itt, vagy vissza megy oda, ahol a biztos halál vár rá (Amit egyébként leszarok) mert azon az áron nem mentünk meg senkit, hogy szétb....a a kultúránkat, társadalmunkat, mert neki iszlám vallása van, és vegyem le a keresztet a nyakamból, mert sérti a vallását. (franciaországban ez megtörént) - Én nem hiszek istenben, de abban igen, hogy a NŐ nálunk érték, nem pedig valami tárgy, amit kedvükre megerőszakolhatnak használhatnak.
Kedves Posztoló! Ha majd megb.....ák a lányodat, feleségedet, akkor is fogsz majd vélekedni?
Majd akkor visszatérünk a témára! (csak akkor már késő lesz) remélem hamar biztonságos ország lesz Líbia, Szerbia stb, és akkor lehet is visszaküldeni a francba, minden eljárás nélkül.

nu pagagyí 2015.06.25. 10:23:29

@Foxtrotty: Pándy egy olyan sorozatgyilkos volt, aki saját családját sorozatgyilkolta. Amúgy emlékeim szerint valami lelkészféle volt a tetejében.

Brix 2015.06.25. 10:34:10

@csonka balázs: Valóban nem lehet nemzeti hatáskörben kezelni, de ha ennyire lassan halad a megoldás, pl a katonai erő bevetése vagy a jogi keretrendszer megváltoztatása EU szinten , akkor a nemzetállami hatáskörben is kell valamit tenni.
A magyar lakosság nem akarja, hogy Európát tönkre tegye , a fejletlen világból érkező embercunami és a politikának erre kell minél hamarabb hatékony választ adni.
A kerítés csak egy eszköz, ami nem a legjobb, de lehet fejleszteni a későbbiekben, akár a hosszát- vagy a kiterjedését tekintve. Nyilván nem tűnik túl emberiesnek, de más lehetőség nincs, mint minden eszközzel védekezni a katasztrófával szemben. 1951 óta a 2,5 milliárdról 7,4 milliárdra nőtt a Föld lakossága, és ennek a nagy népességszaporulatnak a jelentős része a mostani nagy menekült-kibocsátó országokban keletkezett. Valójában ,a relatív túlnépesedés miatt van válságban Afrika és a Közel -Kelet is. Ezt a problémát csak helyben lehet(ne) kezelni, amihez katonai erő és dollár százmilliárdok kellenének....

Foxtrotty 2015.06.25. 11:08:49

@Brix:
"Valójában ,a relatív túlnépesedés miatt van válságban Afrika és a Közel -Kelet is. Ezt a problémát csak helyben lehet(ne) kezelni, "

A túlnépesedésre két megoldás van: az egyik diktatórikus, amennyiben megakadályozza hogy nagy számú gyerek szülessen (kínai megoldás), a másik még szörnyűbb: a helyi háborúk. A harmadik út a kivándorlás, aminek most éppen mi vagyunk a szenvedő alanyai, de ezzel a probléma nem oldódik meg, csak exportra kerül

Sajnos nem tartható fenn az a "globális társadalmi szerződés" - ami persze soha nem is létezett maradéktalanul - hogy minden ember felelős mindenki másért a bolygón. Egy süllyedő hajón előbb-utóbb mindenkinek a saját túléléséért kell küzdenie, ezen felül a családját vagy szűkebb közösségét menti. A potyautasokra kerülhet legutoljára sor

konrada 2015.06.25. 11:34:25

Ha jön az árvíz, akkor gát kell.
Nem elég szólni a világnak, hogy csökkentse a széndioxid kibocsátást, a a folyád felső részén lévő országoknak, hogy fejezze be a fakivágást, telepítse gyorsabban újra az erdőt, és ne akarjon a folyópartján építkezni, ezért azt medencébe terelni, hiszen az árvíz ettől lesz itt egyre nagyobb.

Ha jön a víz gátat kell emelni, mert ha a fentiekből várjuk a megoldást, úgy minket elmos az ár, ők meg legfeljebb sajnálkoznak, és megigérik, hogy majd....

...csak előtte elzárják a határaikat, hogy az elöntött vidékről ne tudjanak az itt maradt pangóvizektől minden féle betegséget elkapó, táptalajukat vesztettek hozzájuk eljutni, ne fertőzzék meg őket, ne vegyék el munkájukat....

...ha jön a víz, gát kell...

Waikiki boy 2015.08.29. 18:03:16

szerencsere augusztus vegere kiderult, hogy kurvara senkit nem dobnak vissza hozzank. ezzel szemben a nemetek, osztrakok megprobalnak segiteni.

egyre jobbam szegyellem, hogy magyar vagyok kulfoldiek kozott.

milyen hatalom az, aki allandoan ellenseget keres es a gyuloletet szitja? orbanekon kivul? nem erossegem a tortenelem, de igy hirtelen a nacik, bolsik, eszak-korea jut eszembe.