Arra jutottam...

köz+gondolkodás

A választási rendszer lehetséges reformja

2017. augusztus 13. 13:20 - csonka balázs

szubjektív írás

A demokráciákban egyaránt léteznek jól működő példák a tisztán listás, a tisztán egyéni képviselői és a vegyes választási rendszerekre is.

Nálunk a nyolcvankilences megegyezés egy vegyes rendszert alakított ki. Meggyőződésem, hogy azok, akik ennek a létrehozásában anno közreműködtek, mindannyian jó szándékkal és patikamérleggel a kézben a lehető legigazságosabb rendszer felépítésére törekedtek.

Húsz évre rá a Fidesz ebbe egy kissé belenyúlt (a kompromisszum igénye nélkül), de alapvetően maradt a vegyes rendszer: lehet egyéni és listás voksokat is leadni, és a rendszer továbbra is törekszik egyfajta arányosságra. A politikai stabilitásra törekvő választási arányosság azonban a tisztán matematikai arányosságtól szembetűnően eltér, így vált lehetségessé, hogy relatív többségre, sőt 2/3-os többségre tegyen szert a nyertes, aki matematikailag nem érte ezeket az arányokat. (És ezeket az arányokat kapná meg más párt is, ha le tudná gyűrni a Fideszt.)

Mivel e kétfajta arányosság közötti különbséget logikusan és jogosan lehet igazságtalanságként értékelni, ezért mostanság számos (helyenként aláírásgyűjtéssel is megtámogatandó) gondolatkísérlet született a rendszer megreformálására. A jelen poszt szerzője is ehhez kívánna egyet hozzátenni szerény eszközeivel – amit aztán a trollkommentelők marcangolhatnak kedvükre. Igyekszem figyelembe venni az egyéni, a listás és a vegyes rendszer előnyeit, megpróbálkozva az arányossági hátrányokat kiiktatni.

Szóval.

A Parlament épületében két tanácskozási terem van: a felsőházi és az alsóházi. (A jelenlegi országgyűlés az alsóháziban székel.)

Lehetne az egyik házat a tisztán egyéni választókerületi választások győzteseivel feltölteni, míg a másik (külön tanácskozó) ház lehetne a listás ház. Az egyénieknél inkább a helyi ügyek iránti elkötelezettség számítana, a pártbeágyazódottság kevésbé. Az egyéni szavazat sohasem jelentene a listaállító pártnak további előnyt. Független és párttámogatott jelölt azonos helyzetből indulhatna.

Mindkét ház esetén egyszerű matematika érvényesülne: egyéniben az győz, aki a legtöbb szavazatot kapja, a többi szavazat elvész. A listás választáson pedig a leadott szavazatok tiszta matematikai arányai érvényesülnének. (Nincs kompenzáció, töredékszavazat, taktikázás.)

A kétféle választást külön kellene rendezni! Mindkét ház négy évre szerezne mandátumot, de két éves eltolással lennének a választások. Így az arányosság érvényesülése mellett állna rendelkezésre a választópolgárok számára lehetőség az aktuális politikai helyzetbe beleszólni, azt kontrollálni, nem csupán négyévente. (Szerintem ez erősebb demokráciát jelentene, több motivációt a választásra, a közéletben való részvételre.)

A két ház külön-külön tanácskozna. Így jobban, más perspektívából ismerhetnénk meg egy-egy vita szakmai, politikai, regionális hátterét is. Egészen másképp folynának a viták a két házban – és ez szintén erősebb demokráciát jelentene. Nem okozna gondot az, hogy listán más a pártpreferencia, mint a helyi képviselő szakmai, regionális háttere, hogy egy adott kérdésben az országos pártvéleménytől a helyi képviselő álláspontja eltérne.

Valószínűleg egészen más arányok alakulnának ki a két házban egymáshoz képest, de ezek az arányok a matematikai arányokat és a politikai támogatások időbeli dinamikáját igazságosan tükröznék – nemkülönben érvényesülnének a nemzetközi trendek, és az azokra adható politikai válaszok.

A szavazások a két házban külön-külön folynának. A törvények megszavazásához külön-külön kellene megszerezni a többséget, ill. a minősített többséget. Ugyanígy a kormányzáshoz is. Így a kormány erősebben és folyamatosabban lenne ellenőrizhető, elszámoltatható – de mivel a konstruktív bizalmatlansági indítványokhoz is ugyanilyen arányosság kellene, nem jelentene ez feltétlen könnyebb leválthatóságot, azaz nem lenne a rendszer politikailag instabilabb. (Szerintem dinamikusabb is lenne, és így több lehetőség lenne 4 éves ciklusokon túli hosszabb távban gondolkodni.)

A politikai közép fogalma pontosabb és szilárdabb lenne, a szélsőséges kilengések kevésbé érvényesülhetnénk. (Pontosabban fogalmazva: ami ilyen rendszerben is érvényesülne, azt a politikai sodrást lehetne igazán centrumként definiálni.)

Ez a rendszer hordozná minden korábbi előnyeit. Hátrányként talán a némileg megnövekvő adminisztrációt említhetnénk, de hatékonysági elemzésekkel ez optimálisan beállítható. A képviselői létszám nem feltétlenül térne el összességében a mai létszámtól.

Szívesen olvasnék, hallgatnék vitákat e témában. Erre biztatom a nyájas olvasót is! A demokrácia ott kezdődik, hogy elhisszük, hogy valóban tehetünk a jövőnkért.

 

2015_rab_1_0_090_2_1.jpg

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://arrajutottam.blog.hu/api/trackback/id/tr8812743236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

dare 2017.08.13. 17:11:00

Nekem tetszik a fejtegetésed, nem is akarok semmit hozzáfűzni, csak bujkál bennem a kisördög (vagy a troll), ezért feldobok én is egy javaslatot.
Hozzuk vissza a királyságot, a jelenlegi miniszterelnököt koronázzuk meg, és ha már van egy koronánk nem teljesen mindegy, hogy a szent jobb-ot visszük sétálni, vagy a koronát úgy, hogy közben valaki alatta ül.
Az egész választási rendszer egy pillanat alatt megoldódna.

zoszil 2017.08.13. 17:18:38

Építhetnénk még egy közép házat is. Az lenne csak az igazi. Jó kis tendert írnánk ki. A nemzet gázszerelője bevállalná "occsóba" a köz érdekében.

JGDus 2017.08.13. 17:27:48

Ez az írás arról szól, hogy 2 hónapos babaként hogyan másszuk meg a Mount Everest-et. Először fel kéne nőni. A feladathoz!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.13. 17:29:31

Egy ilyen rendszer azt jelentené, hogy 2 évente lenne kormányváltás.

Netuddki. 2017.08.13. 17:46:58

Mi a franc van mostanság? Mindenki új választási rendszert akar?
Ehhez egy kicsit korábban kellett volna felkelni! Sajnos a választásokig a tolvajfidesz biztosan nem enged változtatni.

Szerintem nem fingreszelésel kellene foglalkozni, hanem a lényeggel. Teljesen mindegy milyen a választási rendszer, ha maga a rendszer megengedi, hogy tolvaj bűnözők kerüljenek hatalomra, és a hatalmi pozíciójukat kihasználva bűncselekményeket kövessenek el a demokrácia, a magyar állam, és a magyar állampolgárok ellen.

A fideszes tolvaj vezetők elszámoltatásával kéne foglalkozni, függetlenül a választásoktól és a tolvajok aktuális elterelő propagandájától. Ha az elszámoltatás még a választásokig megtörténne, akkor a fideszt egyszerűen diszkvalikálni lehetne, így el sem tudnának indulni, a szimbiótájukkal együtt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.08.13. 18:05:33

Fesd a trollt a posztra és +jelenik. Jelenkezem! Tök felesleges a választási renccert hibáztatni. Azé me Orvbán 6 almon van, azé ez a töketlen ellenzék a hibás. 1 összefogással + lehetne verni őket. De erre képtelenek. Ha pedig erre képtelenek, akkor kormányozni sem fognak tudni. Ha az ellenzék minden 1éni kerületben állítana 1 hiteles jelöltet, akit mindenki támogat, a fidesz maffia sehol sem lenne. Amíg ez nincs, felesleges a szájakat tépni.

Netuddki. 2017.08.13. 18:08:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A mostani parlamenti pártok mehetnek a tolvaj fidesszel együtt a levesbe!

Le Orme 2 2017.08.13. 18:19:44

A ciklusosság kártékony, ezért választásokat évente tartanék. Csak országos lista lenne, a listaállítás minimukövetelményei közepesen nehezek lennének, hasonlóak a jelenlegihez. Mindig a képviselőhelyek 20%-a újulna meg, vagyis egy-egy évi választáson öt évre kapnának mandátumot a képviselői helyek ötödére a pártok. Ha egy párt megszűnik-szétvál stb, akkor fokozatosan kopik ki.

csonka balázs 2017.08.13. 18:32:58

@JGDus: Oké. Akkor hát nőj fel, és írj érdemi kritikát. :-)

csonka balázs 2017.08.13. 18:35:22

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: És abból mi következik? Egyébként így sincs négyévente kormányváltás, miért lenne amúgy kétévente? Kormányátszervezés pedig ennél rövidebb időközönként is szokott lenni (minden eddigi kormánynál), és az gondot nem okozott. (Mármint a szokásos gondokon túl, amiket a kormányok okoznak...)

csonka balázs 2017.08.13. 18:38:01

@Netuddki.: Oké, de az első lépés lenne ahhoz, amit írsz. Te tudsz jobb első lépést? (Persze, tudom, ezt az első lépést sem lehet meglépni, mert a kormány nem érdekelt benne.) Ha tudsz jobb lépést, szívesen meghallgatom!

csonka balázs 2017.08.13. 18:40:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A jelentkezés megtisztelő, elfogadom. :-) Vannak trolljaim, akik rendszeresen megkóstolnak, de hiszem, hogy ha személyesen találkoznánk, egy sör mellett tök jókat tudnánk dumálni. (A gyalázkodó trollokat ki szoktam moderálni.)

nemecsekerno_007 2017.08.13. 19:16:05

Ebben az országban elsősorban stabilitásra van/lenne szükség, ezért jobb ha egy politikai erő több cikluson keresztül van hatalmon az ezzel járó vadhajtások ellenére. A magyar rendszerváltás eléggé "különleges" volt a Kádár-rendszer jellegének köszönhetően (gulyás-kommunizmus, kollaboráló, 3.60-as kenyérrel "megvásárolt lakosság etc...) A kádári mentalitást úgy fest elég nehéz lebontani, csak részben sikerült az elmúlt 27 évben, a mostani kormány is csak óvatosan mert hozzányúlni, de ha további felhatalmazást kap akkor nagyobb az esély, hogy megteszik. Utána persze esélyes, hogy ők is mennek a levesbe, de ha elég idő telik el, akkor már mindegy kik jutnak hatalomra, nem lehet visszacsinálni mert a választók nagyobb része érdekelt az új rendszerben. A szocializmus kiépítése is eltartott 15-20 évig, a visszabontása viszont tovább tart mert a demokratikus rendszer jellegéből adódóan körülményesebb.

6.Lenin 2017.08.13. 19:53:42

A magyar választási rendszert a magyar viszonyokhoz kell(ene) kialakítani.
Ma nincs semmiféle hagyomány, ami működne is.

Van kb 8 millió választásra jogosult polgár (?).
Ennek 30-40 %-a tojik jelenleg a választásokra valamilyen okoknál fogva.
A maradék max 60%-a már elkötelezett valamilyen irányban.
Ebből egy kis rész vándolásképes.

A Fidesz kialakított egy aránylag stabilnak mondható nagy gyűjtőpártot.

Ennek ellenpólusa csak egy hasonló nagyságú, felépítésű pártcsalád, pártszövetség lehet(ne).

Koalíciós kormányzásnak Mo-on nincs nagy jövője. sok apró párt, sokféle érdekkel katasztrófa lenne az országra nézve gazdaságilag.

Tehát maradna értelmes alternatívának egy erős néppárt a jelenlegivel ellenkező színű tagokkal.

A jelenlegi törvény nekik is kedvezne, hiszen a győztes erős felhatalmazással rendelkezne a saját víziójának megvalósítására. Ez lenne az ország érdeke is, hiszen nagyon le van gatyásodva az ország minden téren.
Főleg a polgárainak a gondolkodásmódjában. Még abban sincs közmegegyezés, hogy ki a nemzeti, ki az ellennemzeti.

Hogy a toszban látnánk, hogy mi az ország, és polgárainak az érdeke?
Majd, ha tisztázunk néhány alapkérdést, akkor lehetne agyalni valamilyen "demokratikus"-nak tűnő rendszeren is. Jelenleg tök mind1. Van egy erős kormánypárt, és egy semmire sem alkalmas ellenzék.
Miért alkalmatlan?

Mert ez a jelenlegi rendszer már jó néhány éve ismert. Már régen ennek megfelelően kellett volna felkészülni. Ehelyett mi van?
Veled igen, veled nem, vagy talán mégis, vagy inkább mégsem. Néhány hónap múlva meg kéne voksolni.

A választóik meg csak bámulnak, mint vak a pornófilmre. Sejti, hogy valami zajlik körülötte, de a lényegből nem lát semmit. Nem tudja mi lesz a vége, ki,kivel van, és ebből neki mi lesz a jó.
Szóval nem a rendszer a legnagyobb hiba jelenleg. A filmet is ritkán kezdik a végével.
Szerintem.

nemecsekerno_007 2017.08.13. 20:03:05

@6.Lenin: Jaja, az ellenzék azt mondja, hogy azért ilyen puha, hogy ne fájjon. :)

- Olyan a támogatottságuk ahány embert képviselnek.
- Ha ehhez képest nagyobb hatalmat kapnának a választási rendszer miatt, akkor az szerintem nem képviseleti demokráci
- Maximum ideológiákat képviselnek, a választókkal szemben. Abból meg asszem nem kér a többség.

6.Lenin 2017.08.13. 20:15:47

@nemecsekerno_007:

Nem hiszem, hogy túlságosan aggódnia kellene a kormánypártnak, hogy hatalomra kerülnek, de a polgároknak se nagyon.
Nincs eladható jövőkép.
Irigységre kár lenne a jövőt alapozni.

Erős ellenzékre szükség lenne, hogy tisztában legyen mindenki a valós teljesítménnyel, lehetőségekkel.
Ami most van senkinek sem jó.
Az ellenzék mindent ócsáról, lekicsinyel, ígérget, de fogalmuk sincs az embereknek, hogy valójában mire is lennének képesek.
Ugyanis, ha most minden rossz, akkor ők miből adnának többet?

Sajnos elég korai, és rossz emlékek vannak 94,2002,2010-es évekből.
Az ifjú titánok meg szarul kezdenek.
Túl nagy a hangzavar.

A Jobbik is elhitte, hogy Lajos az atombomba király, oszt csak szellentget aprókat, a pártja meg csúszik lefelé. Nehezen veszik a lapot a Jobbikban úgy látszik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.08.14. 08:02:28

@Le Orme 2: Ebben az a baj, hogy akkor nem lenne az hogy a frissen megkapott hatalommal meg mernek tenni radikális lépéseket, amiknek emléke elhalványul négy év múlva. Még töketlenebbek lennének.

@6.Lenin: Áááááá... vén munkásőr! Már megint sok metalkót nyomtál be.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.14. 08:57:38

@csonka balázs:

Most gondold meg: az egyik választáson a Fidesz megszerezné a mandátumok 90 %-ét, a másikon 2 év múlva meg a 45 %-át.

Azaz 2 évig alkotmányozó többsége lenne, gyakorlatilag ellenzék nélkül. majd koalícióra kellene lépnie.

6.Lenin 2017.08.14. 09:02:15

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Te már nem változol. Seggfej voltál, az is maradsz, de ,hogy ez miért jó neked, maradjon a te titkod.
Továbbiakban már nem érdekel.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.14. 09:03:22

@Netuddki.:

Az elszámolttaás maga a választás.

Úgy könnyű nyerni gazdáidnak, hogy csak ők indulhatnak el a választásokon.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.14. 09:04:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nincs "ellenzék", hanem több ellenzék van, sokféle elképzeléssel. Minek fognának össze?

6.Lenin 2017.08.14. 09:22:42

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Egy 15% környékén lévő, meg sok 1-2 %-os esélytelenek. Sokszereplős koalíció meg katasztrófa az országnak, nekik biztos bukás. egyetlen esély egy Fideszhez hasonló néppárt lenne, vagy min. 2 drb koalíció képes 15-20%-os párt, közel hasonló vízióval a választók felé.
Szerintem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.08.14. 21:16:05

@6.Lenin: Annyi metalkóval amennyit te lenyelsz, engem sem érdekelne.