A (nyugati) élelmiszer-forgalmazó multik a magyarországi piacra gyengébb minőségű, kevesebb élvezeti értékkel bíró, hitványabb termékeket szállítanak. A külföldi cégek ezzel extraprofitra tesznek szert, ami a kiszolgáltatott magyar fogyasztó mohó, ezért arcátlan kizsákmányolásához vezet. Ezt a kormány nem hagyhatja, ezért az Európai Unió fogyasztóvédelmi és egyéb szerveihez fordul jogvédelemért.
Ezek napjaink hírei.
Tekintsünk el attól, hogy a termékek közötti különbség a legtöbb esetben objektív eszközökkel nem mutatható ki (kinek mi a krémesebb, lágyabb, finomabb, selymesebb?) – hanem a jelen esetben kiindulópontnak fogadjuk el ennek a feltételezett tényét. (Számos esetben a különbségek állítólag objektíven is igazolhatók, például egy adott termék valódi hústartalma alapján.) A mogyorókrémnek kevesebb a mogyorótartalma, a nápolyi kevésbé selymes ízű, a konzervben több a tartósítószer, a levesporban kevesebb a beltartalom.
Mindezek alapján tegyük a kérdéseinket, és próbáljuk meg a jogilag és/vagy etikailag helyes válaszokat megtalálni! Hatékony lehet-e a kormány szabadságharca? Ez a fellépés szolgálja-e legjobban az igazságot?
Egy adott termék minőségét a gyártója határozza meg. A termék receptje, gyártási technológiája és a hozzá kapcsoló védjegy jogi védelemben részesül. Ebben a magyar szabályozás teljes mértékben követi a nemzetközi előírásokat.
Természetesen az adott termék sztenderdjét (receptjét) a gyártó cég maga dolgozza ki: ő határozza meg a cukortartalmat, a felhasznált színezéket, a tartósítószer tartalmat, az alapanyag beszerzés és gyártás menetét, a csomagolást. Ebbe semmilyen körülmények között nem szólhat bele a kormány (kivéve Észak-Koreában), pláne nem egy külföldi kormányzat. De a vevő sem. Ez elég nyilvánvaló. Mi sem örülnénk, ha a dán kormány idejönne, és beszólna, jogi eszközökkel fenyegetőzne, hogy a szegedi szalámigyár mennyi sertésbőrkét vagy pácsót tehet a téli szalámiba. (Ha a recept megfelel az élelmiszerbiztonsági előírásoknak, akkor gyártható. Márpedig a vitatott termékek természetesen megfelelnek ennek.)
Ezeknél a termékeknél nincs sem fogyasztási kényszer, piaci kizárólagosság. Jellemzően léteznek olyan magyar termékek is, amelyek hasonlóak a multik által forgalmazottakhoz.
Ha a vizsgálatokból egyértelműen az derül ki, hogy a külföldi termékek hitványabbak, akkor ez a tény ösztönzőleg kell(ene), hogy hasson a magyar gyártókra és forgalmazókra, hogy jobb minőséget állítsanak elő hasonló (szinte ugyanolyan) nápolyikból, csokoládékból, levesporokból, stb. - magyar embereknek magyar munkát adva. Ráadásul a magyar gyártók és forgalmazók elvileg versenyelőnyben is lennének az olcsóbb munkaerő miatt. Ezt az ösztönzést a kormány is erősíthetné különböző munkahelyteremtő támogatások formájában. Ha büszke magyarok vagyunk, akiknek ugyanúgy jár a minőség, mint a németeknek, osztrákoknak, akkor ez a megoldás. (Én az vagyok.)
A kérdés inkább az, hogy a magyar fogyasztó rávehető lenne-e arra, hogy a márkás (de hozzánk rosszabb formában érkező) árucikk helyett ugyanolyan áron márkátlanabb, reklámozatlanabb, ámbár jobb minőségű, selymesebb, magasabb kakaótartalmú, kisebb cukor- és tartósítószer-tartalmú magyar terméket vásároljon. („Pajtás” nápolyit a „Manner” helyett, „Betyár” mogyorókrémet a „Nutella” helyett, „Irma” levesport a „drOetker” helyett. Ez lenne a büszke, hazafias magyar viselkedés.) Ha igen, akkor ebben lehet-e a kormánynak feladata? Ha igen, akkor vajon a legmegfelelőbb-e a jelenlegi kormány „szabadságharca”, folyamodása az uniós fogyasztóvédelemhez? Aligha. A kormány jogi terve ehhez a célhoz semmilyen formában nem illeszkedik. (Azaz szakmaiatlan.)
Ez nem is jogi vagy fogyasztóvédelmi, hanem egyszerű tájékoztatási, vagy marketingpolitikai kérdés. (Tisztességes marketingről beszélek.)
Ráadásul mi, magyarok szeretjük magunkat okosnak és szabadnak tekinteni – tehát mindenki szabadon dönthet az információk alapján, hogy vásárol-e, és ha igen, mit. Mindenki önmagának, a vásárlási igényeinek és kényeinek korlátlan ura. A kormány beleszólása, azaz a piac szűkítése ebben az esetben talán nem túl lényeges, de ha általános gyakorlattá válna, akkor a választási lehetőségeink korlátozásával hosszútávon végeredményben pont a szabadságunkból faragna le a „szabadságharc” ürügyén.
A termékek beltartalma tehát piaci (esetleg marketing) kérdés, amiből – az érthető felháborodást észrevéve – a kormány etikai kérdést generál, amit jogi eszközökkel próbál megrendszabályozni. De ha még etikai kérdés lenne is ez, akkor sem lehetne jogi eszközökkel ebbe beleavatkozni. Az etikai beavatkozás pedig a tájékoztatásig terjedhet – addig helyes, sőt, a fentiek alapján hasznos is.
Vajon van-e egy effajta beavatkozásra éppen ennek a kormánynak jogalapja akkor, amikor éppen a fogyasztók hátrányára határozza meg a nemzetközi viszonylatban a termék legfontosabb tulajdonságát: az árát? Magyarországon az áfa 27%, azaz a legmagasabb a környező országok viszonylatában (sőt, az egész világon!). Ezért ha valaki egy teljesen azonos terméket kívánna megvásárolni teljesen azonos minőségben teljesen azonos nettó áron – akkor ezt bárhol a világon Magyarországnál olcsóbban megteheti - éppen a kormány miatt.
Vajon a kormány tervezett fogyasztóvédelmi beavatkozása előmozdítja-e a jólétet? És ha ennek az a következménye lesz, hogy a cégek a jobb minőségű termékeiket drágábban kínálják, miközben a vásárlók inkább lemondanának az alig észrevehető, vagy észrevehetetlen különbségről az áremelkedés helyett? Vagy ilyen esetben a kormány megtiltja az áremelést? Mihez képest? (Arról nem is beszélve, hogy a hatósági árak vonatkozásában bőségesen elégséges keserű történelmi tapasztalatunk van.)
Ha a beavatkozás következtében a vitatott termékek forgalmazását a multik a „megjavítás” helyett inkább beszüntetnék a magyar piacokon, az vajon a fogyasztók jólétét szolgálnák-e? (A kormány célja, a nemzeti önbecsülés védelme érvényesülne.) Lehet-e cél az etikai megfontolások miatti elűzés a hazai piacról úgy, hogy nyilvánvalóan a fogyasztók ezeket a termékeket rendszeresen vásárolják? Ez szolgálja-e a jólétet?
A kormány beleszólna a multik termékébe (a kóla cukortartalmába), de nem szólna bele a magyar termékek minőségébe (pl: a Márka cukortartalmába)? Abba meg a szlovák kormány szólna bele, mert ott meg az számít multinak? Mi meg azt elfogadnánk?
És mi a helyzet a magyar beszállítókkal rendelkező multitermékekkel, vagy a multiktól származó alapanyagokkal dolgozó magyar előállítókkal? Ezeket inkább segíteni kellene, vagy ezekre is fogyasztóvédelmi eljárást kell pakolni?
Az erényt, az etikát vajon a kormánynak kell szolgálnia, vagy ez rábízható a szabad tudattal rendelkező fogyasztókra? Hogyan lehet eldönteni, hogy valamely termék fogyasztásával járó élvezet magasabb rendű? Akkor aki ízlésének mégis a hivatalosan gyengébb minőségű termék felel meg, az jogi szempontból is ellenzékinek, rosszabb esetben hazaárulónak minősül?
Ezzel együtt vizsgáljuk-e ezt fordítva is? Hozunk-e vajon törvényeket arra, hogy a szegedi szalámigyár nem forgalmazhat sehol sem a hazainál kevesebb tiszta húst tartalmazó terméket? Mondjuk Skóciában vagy Kazahsztánban vagy Kínában. Vagy ha itt igen, de ott mégsem, akkor hogyan teszünk jogilag szabatos elhatárolást?
Nekem a személyes véleményem az, hogy a kormány túl sok kérdést próbál tiszta jogi eszközökkel megoldani, miközben be kell látni, hogy vannak kérdések, amiben a jog egyszerűen tehetetlen. Ilyen a fogyasztói kultúra, az erény fenti esetei. Szerintem is jár nekem is ugyanaz a minőség, mint a németnek, osztráknak. Ezeket tájékoztatással, tanítással, tisztességes mértékű marketinggel lehetne befolyásolni, de a jog öklével lecsapni nem lehet. Furcsa látni, hogy a kormány, amely jogászoktól hemzseg, nem látja a jog határait, és olyan területeken is jogi „szabadságharcot” folytat, ahol a jog impotens.
• • • •
Az utolsó megjegyzésem már politikai:
A kormány úgy kívánja a Népstadiont felújítani (felépíteni), hogy az építés előzetes költségei több, mint kétszer akkorák, mint a már elkészült ultramodern müncheni Allianz Aréna teljes bekerülési költsége. (Miközben ugye a munkaerő jóval olcsóbb itt.) A német stadion minőségét aligha lehet felülmúlni, mi mégis kétszer annyiért valósítjuk meg. (És persze a kivitelezés során majd jól túl is lépjük a tervezettet.)
A nápolyi kakaótartalmán meg (jobb gyártása helyett) cirkuszolunk, hogy ennyiért 3 milligrammal több járna.
Komoly jogászok.
Ebben az országban rendetlenség van.
