Na jó.

Vegyünk akkor egy frissen megszületett (kikelt) kis ragadozót. Legyen most ez egy krokodil.

Szóval kikel, elkezd ragadozni. Amihez jut, azt ragadozza, azaz megeszi. Kis puhatestűekkel, ízeltlábúakkal kezdi. Ettől nő.

Fogalmazhatunk úgy is, hogy „átveszi a hatalmat” a zsákmányállat testét képező anyagok fölött, beépítve azokat a saját szervezetébe. Az anyag pedig beépül (mit tehetne mást?) és szolgálni kezdi a kis ragadozó akaratát. A zsákmány élete, önálló akarata örökre elillan.

A cuki kis krokodil  teszi a dolgát: ragadozik és nő. Úszkál és nyaral. Minél nagyobb, annál nagyobb biztonságban, annál kisebb tekintettel másokra. Minél nagyobb, annál nagyobbakat harap. Immár minden vadászhatót megtámad.

A végén ott állunk egy 6 méteres, 900 kilós döggel szemben.

De mi tudjuk, hogy ebből csak egy egészen picike darab az igazi kis krokodil, a többi csupán uralom alá hajtott, és saját képre átformált idegen anyag, akármilyen impozáns is a bestia.

Gondolhatjuk azt is, hogy a sok elillant élet egy-egy kis érték, de gondolhatjuk azt is, hogy ez csupán a természet rendje. Minél kevesebbre becsüljük az önálló élet értékét, annál könnyebb az utóbbit elfogadni.

Aztán ez a krokodil megdöglik - előbb-utóbb mindenképpen megdöglik. Oda az uralkodó akarat. Az életének elillanása cseppet sem lesz több, mint a többi elragadozott milliónyi élet régi elillanása.

Ekkor az anyag új utak milliárdjaira indul, és a dögevők áldásos tevékenysége révén szétszóródik a világban, hogy újra és újra éltesse a növényeket, növényevőket, ragadozókat és dögevőket, végtelen körforgásban.

Érdekes megfigyelni, hogy ugyanez történik a pénz és a politika világában is. Van időnk kivárni?