Arra jutottam...

köz+gondolkodás

A liberalizmus védőbeszéde

2016. október 06. 17:16 - csonka balázs

vélemény+példa

Őrült hónapokon vagyunk túl. Az ámokfutásban mindenki kapott hideget-meleget, ömlött a mocsok, a hazugság és a szenny. (Ezzel talán mindenki egyetért, függetlenül attól, melyik oldalon áll.) Az „izmusok” között valószínűleg a liberalizmus kapott a legtöbbet. Méltatlanul. Aki a liberalizmust gyűlöli, az jobb, ha nem is olvas tovább. Ha azonban valaki érteni szeretné ezt az eszmét, annak jó olvasást kívánok. Talán egy nyugodtabb időszak kezdődhet, amiben mindez jobban érvényesül. (Aki szidja, tudja, mit is szid.)

A jogrendszer sok részből (alrendszerből) áll össze, úgymint polgári jog, büntető jog, munkajog, közigazgatási jog, satöbbi, satöbbi. Ezek hálózatszerűen állnak össze egy rendszerré, amely – mint látni fogjuk – közel sem tekinthető egységes, azonos jogelvek szerint fölépülő egységnek.

Szemlélődési területnek (önkényesen) válasszuk ki a közlekedést/közlekedési jogot. Első blikkre ugyanis ez tűnik ideálisnak arra, hogy a liberalizmus lényegét megrajzoljuk. Talán ez a jogterület az, ahol a szabadelvű gondolkodás elvei a legszebben érvényesülnek.

A közlekedésben a szabályok mindenkire egyaránt vonatkoznak: a stoptábla stoptábla gazdagnak és szegénynek, kerékpárosnak és sportkocsivezetőnek, busznak és teherautónak egyaránt – függetlenül attól, hogy a védett útvonalon ki közeledik (sőt, stoptábla esetében egyáltalán közeledik-e). A sebességkorlátozás, a balratarts, a jobbkéz-szabály, a parkolási rend, és az összes többi előírás is szintén mindenkire érvényes. A zebrán átkelő koldus is elsőbbséget élvez mindenkivel, így a pöffeteg újgazdaggal szemben is. A piros lámpánál meg kell állnia a sportegyesület vagy egyház autójának, Mészáros Lőrincnek, Simicskának és Habonynak is. A liberalizmus törvény előtti jogi egyenlőséget, egyenlő elbírást és pártatlan megítélést jelent. A liberalizmus igazságosságra törekszik.

A szabályokon belül maradva mindenki szabadon közlekedik. A-ból B-be az összes szóba jöhető alternatívát választhatja. Maga választja meg az úticélját, oda szabadon kiválasztott közlekedési eszközzel, szabadon kiválasztott sebességgel, útvonalon, vezetési stílusban, egyéb tevékenységekkel együtt, társaságban vagy egyedül, zenét vagy híreket hallgatva, éjjel vagy nappal közlekedhet. Még azt is választhatja, hogy nem közlekedik! A liberalizmus szabadságot enged mindenkinek mindenben addig, amíg a szabályokat betartja és nem zavar mást a saját tevékenységében, vagy nem jelent másra veszélyt. (Németországban az autópályákon alapesetben nincs felső sebességlimit!)

A közlekedési szabályok világosak és szigorúak. A kivételek ritkák, és szigorúan meghatározottak. A közlekedés akkor jó, ha folyamatos és arányos ellenőrzés alatt áll, ami azonban magát a közlekedést a lehető legkisebb mértékben zavarja. A téves közhiedelemmel szemben a liberalizmus társadalmi fegyelmezettséget, szigorú és pontosan meghatározott rendet is jelent, ami azonban a szabadság alá tartozik, az csak nagyon indokolt esetben ellenőrizhető, még ritkábban korlátozható.

A közlekedés akkor jó, ha a lehető legkevesebb szabály alapján működik. Így megtanulható a legtöbb ember számára. A közlekedésben iszonyatos vagyonok mozognak, és egyéni szinten is jelentős lehet az értéke egy-egy járműnek. A rendszer nem vitásan életveszélyes tud lenni, mégis egy néhány hónapos tanfolyammal jogot lehet szerezni a használatára. A liberalizmus szerint a jogrendszer legyen a szükségeshez képest a legegyszerűbb, és a jogkereső közönség részére a legkönnyebben hozzáférhető.

A KRESZ alapelvei és legfontosabb szabályai évtizedek óta változatlanok. Könnyen lehet jó és hatékony közlekedő egy tízéves kerékpáros és egy 85 éves autós is egyaránt. A liberalizmus a jogbiztonságot a társadalom fontos hatékonysági és bizalmi elemének tekinti: csak akkor szabad szabályt alkotni, ha az adott jogterületen feltétlenül szükséges. De ha szükséges, akkor viszont meg kell tenni. (A szerk. megjegyzése: Magyarországon 2010 óta betű szerint több joganyag született, mint a II. világháborútól 2010-ig.)

A közlekedési szabályok a globalizáció termékei: az embercsoportok egymás közötti kapcsolatai a kereskedelem révén egyre intenzívebbek lettek, és természetes igény alakult ki arra, hogy a közlekedési szabályok egységesek legyenek. Így ma (nagyjából) azonos szabályok szerint közlekedhetünk Norvégiában és Görögországban, Új-Zélandon és Chilében. A közlekedés liberális, és talán az egyetlen olyan jogi alrendszer, ami jól (kielégítően) működik a világon mindenhol. A liberalizmus a globalizációt nem értékeli: nem tarja sem jónak, sem gonosznak, nem harcol ellene, de nem is segíti; egyszerűen tudomásul veszi azt, mint szükségszerű történelmi folyamatot és alkalmazkodik hozzá, követi az előálló jogalkotási igényeket.

Bár a szabályok hasonlóak, a közlekedés rendszere mégsem ugyanolyan a különböző országokban. Sőt, éppen ellenkezőleg! A közlekedés képe Nápolyban, Los Angelesben, Koppenhágában és Rióban gyökeresen eltérő képet mutat. Álmélkodásra méltó módon a palermói 80 éves anyóka is vidáman átjut nap mint nap a forgalmas főutcán az irdatlan forgalmon keresztül, csakúgy, mint a csaknem kihalt szibériai falu nénikéje. Ugyanolyan szabályoknak megfelelve, mégis egészen más életet élve. A liberalizmus – minden híresztelés ellenére – támogatja a kultúrák kialakulását, elkülönülését, fennmaradását. A liberális világ színes, pontosabban a világ spontán színességébe a liberalizmus nem avatkozik bele.

A közlekedésben pusztán a statikus szabályok figyelembevételével is (tehát külső aktív behatások nélkül) előnyökre tehet szert szabadon bárki, aki a többieknél jobban tudja a szabályokat; ismeri a (szabálysértések nélkül igénybe vehető) egérutakat; innovatív közlekedési eszközzel vagy stílusban közlekedik; gyorsabb reflexekkel rendelkezik; jobb erőforrások felett dominál, vagy jobb hatékonyságot tud elérni. A liberalizmus, mint szervező elv progresszív és innovációra ösztönző nemcsak az egyénre, de az egész rendszerre nézve is. Beavatkozások nélkül is.

A közlekedésben sokszor kell udvariasnak, belátónak, méltányosnak lenni: a közlekedésben természetes módon kerülhetünk rajtunk kívülálló okokból különösen nehéz vagy könnyű helyzetbe. A liberalizmus megértése méltányosságra és tiszteletre nevel.

A közlekedésben korrupciónak alig lehet helye. Hiába fizetsz le bárkit, a dugó attól még dugó marad. Hiába zsarolsz meg bárkit, lehetetlen elérni, hogy te, csak te mehess át a piroson. A több liberalizmus, a több szabadság kevesebb korrupciót jelent.

•  •  •

A liberálisan (szabadelvűen) gondolkodó ember felismeri, hogy a liberálisan szervezett közlekedés igazságos. Lehet, hogy az adott útkereszteződésnél az aktuális helyzet éppen hátrányos és egy másik résztvevőre előnyös, de a hátrányok-előnyök hosszú távon kiegyenlítődnek, és az össztársadalom szempontjából feltétlen és állandó előnyként jelentkeznek. A rendszer működik. A rendszer csak így működhet. Az alázatosan gondolkodó ember, aki tekintettel van a többi emberre, azaz a társadalomra, elfogadja ezt. 

A liberális ember szeretné, ha a társadalom arra törekedne, hogy a fent vázolt szervező elvek ne csupán a közlekedésre (közlekedési jogra), hanem a többi jogi alrendszerre is vonatkoznának, így a közigazgatásra, a polgári jogra, a társasági jogra, a közbeszerzések és pályázatok jogi környezetére, vagy éppen (aktuálisan) a választások közjogi hátterére. Ez a liberális politika alapvetése. Világos, áttekinthető, hozzáférhető, érthető, egyszerű és önszabályozó előírások, nyilvánosság az élet lehető legtöbb területén a társadalmi igazságosságért.

A szociálisan érzékeny liberális (vö.: balliberális vagy szoclib) ember a közlekedésben helyesnek tartja a hátrányosabb pozícióban lévő, de méltányosságot érdemlő közlekedők előnyben részesítését (pozitív diszkriminálását). Például a buszon utazókat külön buszsáv létesítésével, a kerékpárosokat bicikliutak építésével hozza előnybe, cserébe azért, hogy (kényszerűen vagy önként) vállalva a kényelmetlenségeket kisebb környezeti károsítással, kisebb társadalmi tehertétellel jutnak el A-ból B-be, mint a gépkocsisok. Miként a közlekedésben, úgy a szociális jogok, a közigazgatás, az adójog, a munkajog, satöbbi területén is.

Az európai elkötelezett liberális ember több, erősebb és liberálisabb Európát szeretne. Ez azt jelenti, hogy nem csupán a közlekedésben legyünk egységesek, de (mondjuk, sok egyéb között) polgári jogi berendezkedésben, a társasági jogi rendelkezésekben, a büntetőjogi szabályzásban, a munkajogi előírások világában, a közbeszerzésekben, satöbbiben is. Az így gondolkodó ember úgy véli, hogy ha Magyarországon, Dániában és Portugáliában is ugyanúgy lehetne céget alapítani, örökölni, ugyanarra számíthatnánk bűncselekmények esetén, és ugyanolyan munkajogi környezet érvényesülne, akkor az egységes közlekedésben tapasztalható társadalmi előnyök sokszorosa jelentkezne ezeken a jogterületeken is.

Azzal pedig, hogy ugyanolyan magabiztossággal lehetne kezelni az összes lehetséges különböző jogi vagy adminisztratív ügyet egész Európában, mint amilyen magabiztossággal ma a közlekedést gyakoroljuk, akkor az általános európai bizalom is nagyságrendekkel emelkedhetne, amiből egyenesen következik az életszínvonal széleskörű emelkedése is. A fentiekből pedig azt a következtetést is levonhatjuk, hogy önmagában az egységes (és liberális) szabályozás nem fenyegetné a kultúránkat.

(A „kultúra” definíciója akár az is lehet, hogy mindazon társadalmi jelenségek összessége, ami a szabadelvű jogalkotási folyamat során változatlanul megőrzi korábbi jellegzetességeit, különös tekintettel a csoportkohéziós hatásra.)

•  •  •

Miért a közlekedésben érvényesülnek leginkább a liberális rendező elvek?

Azért, mert a közlekedés rendszere nyilvános, közvetlenül tapasztalható. Az igazságtalanságok, az előnyök és hátrányok, okok és következmények jól megfigyelhetők, transzparensek.

Például ma a közbeszerzés egy jól rejtett eljárás, ott el lehet intézni, hogy egy Simicska nyerjen el mindent, neki írják ki a tendereket. Egyben azt is, hogy ha már nem kell Simicska, elzavarható legyen! Közvetlen tapasztalással, látás útján ez nem érzékelhető. A munkajogi sérelmeket, a közigazgatási pereket, a polgári jog igazságtalanságait csak az érintettek élik meg. Ugyanígy a szabálytalanságok, a visszaélések is csak nagyon kicsi arányban derülnek ki, még kisebb arányban válnak szankcionálttá.

De ha a közlekedésben bizonyos résztvevők a többinél lényegesen előnyösebben, több előjoggal vennének részt, különösen, ha kizárólagosan lenne joguk a közlekedésre, az evidens módon az a társadalom természetes igazságérzetét közvetlenül sértené, és a rendszer azonnali bukását okozná.

A liberalizmus szereti a nyilvánosságot.

•  •  •

Na jó. De mit jelent az illiberalizmus? És miért kell a liberalizmus ellen küzdeni?

A liberálisok szerint a szabadelvű társadalomszervezés a leghatékonyabb és legigazságosabb. Az illiberálisok ezt tagadják, sőt azt gondolják, hogy a fentiek ellentéte sokkal hatékonyabb és igazságosabb lenne. Azt vallják, hogy (1) a szüntelen állami beavatkozások gyorsítanák a közlekedést – és az egyéb jogi alrendszereket, (2) bizonyos előjog-rendszerre épülő hierarchia kialakításával az össztársadalmi hasznosság hatékonyabb vagy méltányosabb lenne.

Például az állam egész szektorokat tehet titkossá. Egész útvonalakat vonhat ki a szabad behajtás hatálya alól. Nem arról van szó, hogy egyirányúsíthatna bizonyos utcákat, hanem arról, hogy az egyik kereszteződésben egyszer ilyen, egyszer olyan, a másikban egy teljesen másmilyen szabályozás lenne, térben és időben előrejelezhetetlenül dinamikusan változva.

Ráadásul bizonyos gépjárművek az elsőbbség szabályait nem a közlekedés rendje, hanem a (bizonyos állami elit éppen aktuális akarata szerinti) társadalmi hierarchia szerint élvezhetnék. Például a futball-csapatok kisbusza elsőbbséget érdemelne mindig a többi sport kisbusza előtt. Kivéve Veszprémben, mert ott meg a kézilabdásoké. De minden reggel meg kellene nézni, hogy nem jár-e a tervezett útvonalon valaki még nagyobb hatalmú, mert akkor meg övé az elsőbbség. A fideszes kisbusz mindig előbb kanyarodhat, mint a pártonkívüli.

A papok busza ugyanígy, bár a katolikus autó mindenkivel (kivéve a fideszessel) szemben, a hitgyülisek autója csak a köznépével és az iszlámmal szemben. Ez utóbbi, ha migráns van benne, akkor nem közlekedhet, ha uniós, akkor a köznéppel együtt, ha viszont olajmágnást szállít, akkor abszolút elsőbbséges. Mindig tudni kell, milyen autót ki vezet, és ami az aktuális viszonya a hatalommal, mert eszerinti szabályok vonatkoznak rá és rám.

(Ugye ismerősek ezek a szituációk az adójogból, a pályázatokból, a közbeszerzésekből, az eljárásjogokból, a munkajogi lehetőségekből, az oktatásból vagy a rendőri intézkedések világából?...)

Kétségtelenül lehet így is élni.

Hiszen így éltek a világháborúig nagyságosék, méltóságosék és tekintetesék. Igaz, mindig tudni kellett, ki kicsoda (nagyon nem mindegy, hogy nagyságos-e vagy tekintetes), és az útkereszteződésben a grófi ficsúr dölyfös elsőbbségével (felsőbbrendűségével) mindenképpen előbb ment át, mint az intéző, aki viszont mindig előzte a számadót.

Kétségtelenül van olyan nézőpont, ahonnan az ilyen szabályozás hatékonyabbnak és igazságosabbnak néz ki: a gróf számára ez nyilván kevesebb gondot okozott, mint a számadónak, és a gróf – a saját nézőpontjából, amibe belenevelkedett – joggal gondolhatta (ámbátor tévesen), hogy ez az egész társadalom számára így helyes, hatékony és igazságos.

Az akar tehát illiberalizmust, aki azt gondolja, hogy több előny jár neki, mint amit a szigorú rend figyelembe vétele mellett a saját tényei (ismeretei, reflexei, ügyessége) által érdemel.

A liberalizmusban a társadalmi mozgások irányát inkább a törvények határozzák meg, és kevésbé az uralkodó személyek szubjektivitása – az illiberalizmus azt hirdeti, hogy a törvények relatívok, és inkább a gyorsan reagáló uralkodó réteg aktivitása a hatékonyság kulcsa – még ha ezért cserébe a társadalmi békét fel is kell áldozni.

A szabadelvűek fontosabbnak tartják a társadalmi békét, de csak azért, mert ez a jólét legfontosabb alapja.

A több liberalizmus szükségszerűen több demokráciát is jelent. Az illiberalizmus kevesebbet. A fentiekből adódóan szükségszerűen és logikusan.

A választás szabad.

A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szociálisan érzékeny liberális társadalmakban a jólét magasabb szinten áll és több emberhez eljut. Az illiberális társadalmakban viszont óriási kiugrások lehetnek, így aki gazdag, az könnyebben lehet még gazdagabb, aki erős, könnyebben lehet még erősebb, hatalmasabb.

Ön, kedves olvasó, hogyan választana, ha gazdag és hatalmas lenne, és hogyan, ha átlagos vagy szegény?

 

 

gomba_1_1.JPG

komment
süti beállítások módosítása