A Quaestor-ügy jó alkalom, hogy elővegyük ezeket az evidenciákat, amelyek mindig is evidenciák voltak. Már régóta annak kellene őket valójában is tekintenünk. De nem tesszük, és ez minden írástudó felelőssége. A legfőbb felelősségünk az, ha elmaradnak az igazi tanulságok, illetve ha a tanulságokat nem tesszük közkinccsé, általános ismeretté.

Szerintem legalábbis ez lenne/lehetne a lényeg most. Szóval.

♦  ♦  ♦

Egyszerű gondolat: a nagyobb hozamú befektetés mindig nagyobb kockázattal jár.

Úgy érzem, a társadalmunk egyszerűen nem veszi tudomásul ezen alapvetést.

Pénzügyi szakemberek (valamilyen fokon közgazdaságot tanult emberek) is figyelmen kívül hagyták e szabályt. Mindannyiunk feladata lenne a nyugodt, gondos elmélyülés arról, mit tudunk, és mit kellene tudnunk a befektetéseink sorsáról, a mögötte álló rendszerekről. Értsük, hogy tulajdonképpen mit és milyen áron várunk a befektetéseinktől.

♦  ♦  ♦

Külön blogot (egész konferenciákat!) érdemelne annak a kielemzése, hogy a magyar társadalom miért annyira egysíkúan árérzékeny a termékek beszerzését illetően – sokszor az ár-érték tényezők ill. a minőség tényezőinek alapos vizsgálata helyett. Ennek a következményeit tudnunk kellene fölismerni, és tanulságként levonni. Szinte soha sincs olyan, hogy olcsó-jó, a csak most-csak önnek hihetetlen előnyös befektetés pedig egyszerűen nem létezik.

♦  ♦  ♦

A quaestorosokat az állam vagy megsegíti majd, vagy nem. Ez egy szimpla politikai döntés lesz a kormány részéről, az alapján, hogy milyen politikai tőkét lehet a segítségnyújtásból elérni – az adófizetők pénzéből.

A befektetőknek (ha mégoly kis összegű befektetésekről is van szó) azonban tudniuk kellene, hogy a saját pénzükért ők maguk vállalják a legfontosabb, elsőrendű felelősséget.

Ez több dologban is meg kellene, hogy nyilvánuljon:

(1)    Nézze meg mindenki, hogy mibe fektet be. (Hihetetlen, de sokszor ez is elmarad.)

(2)    Képes legyen mindenki magának racionálisan levezetni, miért, mi alapján választja az adott befektetési terméket az ígért hozam mértékén kívül.

(3)    Aki hibásnak tartja a magyarországi kondíciókat (pénzügyi, jogi vagy más szinten), legyen arról valamilyen saját meggyőződése, hogy mit tesz ez ellen. (Pl: kikényszeríti-e a választások előtt, hogy egy párt programot alkosson, vagy hagyja, hogy programalkotás nélkül, „pofára” választ.)

(4)    A befektető kikényszeríti-e a befektetési csoport (jelen esetben a Quaestor) ügynökétől, hogy minden apró részletre kitérjen, elmagyarázza a rendszert? Ha ez megtörtént, felelősségre vonja-e magát az ügynököt? Felelősségre vonja-e önmagát? Követeli-e a rendszer teljes felelősségre vonását? Mindent megtesz-e, amit a befektetett pénze megérdemel? Elgondolkodik-e a politikai feladatain – igen: a saját feladatain?

(5)    Kikényszeríti-e most a kimerítő politikai magyarázatokat?

 ♦  ♦  ♦

Különböző javakkal, termékekkel rendelkezünk: pénz, értékpapírok, autó, ingatlan, ingóságok. Ez rendben van.

De rendelkezünk egészséggel is, munkaerővel, gondolatokkal, kreativitással, társadalmi kapcsolatokkal, hobbival, sporttal és szabadidős aktivitással, vágyakkal is (satöbbi).

Vajon képesek vagyunk-e ezeket az értékeinket olyan rendszerben kezelni, gondozni, amiben a pénz csak egy tényező a számos rendszeralkotó tényező közül?

(A személyes tapasztalatom az, hogy a pénzt nem tudjuk ebbe a rendszerbe ugyanolyan mérlegképző értékként beállítani, mint a többi nem-vagyoni értéket. A pénz mindig egy külön mérlegben szerepel.)

♦  ♦  ♦

Az általános iskolában oktatják Mengyelejev periódusos rendszerét, a fenolftaleint, Babilont, azt, merre vonult Szkander bég, mi a rábaközi makkos párna, milyen beszédet intézett I. Leó pápa Attilához.

Pénzügyi ismeretet nem. Pénzügyi ismeretre nyitó ismereteket is csak elvétve.

Ez talán a legfontosabb: sürgősen nekiállni együtt gondolkozni azon, hogy ezt hogyan lehetne beleemelni az általános műveltség kritériumai közé.

♦  ♦  ♦

Az oktatás mellett ugyanez vonatkozik a közvélemény formáló írástudók kiemelt csoportjára: a médiára is. Minden lehetőséget meg kellene ragadni arra, hogy olyan médiatermékek készüljenek, amelyek a pénzügyi kultúrát terjesztik úgy elmélet, mint gyakorlati szemmel is. A médiának feladata lenne erre társadalmi igényt ébreszteni, és ezt kielégíteni egyaránt.

♦  ♦  ♦

Tekintsük át a jogszabályi környezetet. Ami jó jogszabályaink vannak, azokat alkalmazzuk! (Jelen esetben: zár alá vétel, biztosítási intézkedések, nyomozati, rendészeti kényszerintézkedések, stb.)

Ha szükséges a higgadt, indokolt, széles társadalmi bázison nyugvó módosítás, akkor tegyük azt vita tárgyává.

De! Ahol fölöslegesen burjánzik a jog, ott lássunk neki a burjánzás szakszerű felmérésének, a rendszer egyszerűsítésének elvi és gyakorlati megtervezésének, társadalmi vitára bocsátásának, végül megvalósításának.

♦  ♦  ♦

Próbáljuk meg a társadalmat, mint rendszert mindannyian megérteni, összefüggéseiben vizsgálni, tanulni-tanítani és erre kényszeríteni a közügyeinkben súlyt jelentő írástudóinkat!

Én erre alapoznám a következő kormányprogram egyik pillérét. Rendezni végre közös dolgainkat…